[MOVIE] Halo 2 PC Gameplay!
Lehet, hogy most először látjuk mozgás közben a Halo 2 PC-s változatát? A legújabb verzióját egészen biztosan.
[MOVIE] Halo 2 PC Gameplay!Lehet, hogy most először látjuk mozgás közben a Halo 2 PC-s változatát? A legújabb verzióját egészen biztosan.
Halo 2 és Shadowrun az első Live Anywhere játékokA ma már említett GC alkalmából megrendezett fejlesztői konferencián természetesen a Microsoft is képviseltette magát.
A Sony Online Entertainment bejelentette, hogy megszerezte a független online kártyajátékokat fejlesztő Worlds Apart Productions jelentős részét. A legfontosabb kulcsfigurák megmaradnak és köréjük épül az új SOE-Denver stúdió, mely így azonnal beépül az SOE stúdióhálozatába. "Így kiterjeszthetjük az SOE üzleti érdekeltségét egy nagyon csábító piacra, amely folyamatosan egyre csak nő," tette hozzá John Smedley, a Sony Online Entertainment elnöke. "Ezzel a beruházással, kiszélesítettük azon játékok amúgy is széles választékát, amit az SOE ajánlhat, valamint új mechanizmusokat és funkciókat építhetünk így be más típusú játékokba."
Bizony, ahogy azt a hétvégén ígérték, meg is érkeztek a legrissebb információk a Halo mozifilmmel kapcsolatosan. Az új infók szerint a film producerei Peter Jackson és Fran Walsh lesz. A film rendezője pedig egy Neill Blomkamp nevű úrimeber lesz, akinek ez a film lesz gyakorlatilag az első igazi filmje, ugyanis eddig főként rövidfilmeket rendezett. A Halo film elkészítésében a Universal és a Fox együtt segédkezik, míg a vizuális effekteket, maketteket, és a lényeket Jackson Oszkár-díjas csapata a Weta Digital Ltd. és a Weta Workshop, Ltd. készíti, akiknek a nveéhez fűződik a Gyűrűk ura filmek effektjei is. "Mint a játék rajongója, büszkén látok neki a filmadaptációnak, az akció és a beállítások úgy jelennek majd meg a vásznon, ahogy azt a mai technika legjobb tudása szerint megalkothatja," tette hozzá Jackson. "Fran és én nagyon izgatottak vagyunk az egyedi kihívás miatt, amit ez a projekt kínál, és remek, hogy újra a Universalnál lévő barátainkkal dolgozhatunk együtt, valamint persze a Foxnál és a Microsoftnál szerzett új barátainkkal. Neill-lel a fedélzeten, még izgatottabb vagyok a projekt lehetőségeire gondolva." Egyetlen bibi van a filmmel, hogy csak 2008 nyarán kerülhet legkorábban a mozikba. Na de addig még van nekünk PC-re Halo 2 és ki tudja, hogy a Halo 3 mikor kopogtat majd be.
Az Acclaim Games bejelentette, hogy ingyenes, ám teljesen brutális MMORPG-t fejlesztenek a felnőtt közönség számára, melyet az egykori Shiny alapító, Dave Perry álmodott meg. Nincs kegyelem a gyengének, nincs szánalom a haldokló iránt, nincs könnycsepp a halottakért, a 2Moons egy könnyen megtanulható játék lesz, bárki hamar "otthon" érezheti magát benne, egy igazán agresszív és veszélyes, ám lenyűgöző grafikájú világban. “A 2Moons egy olyan játék, mely a játékosok képzésére fókuszál, hogy túlélővé válhassanak egy olyan világban, ahol egyébként a túlélésre való esély semmi.,” tette hozzá Perry. “Ahelyett, hogy mély és sötét háttértörténeteken kéne átgázolni, a játék mondanivalója inkább az egyedi kalandozásokban rejlik, ahogy 100+ szintű harcossá válik a játékos. Az árkád jellegű harcrendszernek köszönhetően a játékos ténylegesen bekerül a harcba, pusztakezes küzdelmekbe a mai MMO világ eddigi legkomolyabb ellenfelei ellen.”
A Google az utóbbi időben hatalmas erőfeszítéseket tesz AdSense online hirdetési hálózatának kibővítésére. A cég legújabb lépése MTV-vel való megállapodás a csatorna videoklipjeinek hirdetésekkel együtt való terjesztéséről. A megegyezés értelmében a Google a Viacom Internationalhoz tartozó MTV Networks különböző videoklipjeit fogja terjeszteni az AdSense nevű hirdetési hálózatában szereplő oldalakon. A videoklipekhez "ad-supported" (hirdetések által támogatott) formában férhetnek majd hozzá az érdeklődők. Ez azt jelenti, hogy a forgalmazó nem kér majd pénzt az általa biztosított tartalomért, hanem a reklámokból befolyó összegektől reméli a megtérülést. Ezekből az alkalmazásokból vagy egyáltalán nem tűntethető el a reklám, vagy az egész működése leáll, ha a felhasználó mégis a reklám eltávolítása mellett döntene. Tovább >>
Lám a mai napon felkerült a világhálóra néhány új kép a Gods and Heroes: Rome Rising című MMORPG-ből, de nem is ez a lényeg. A képekkel együtt felkerült egy "kisebb" csomag, mely nem kevesebb, mint hat darab videót tartalmaz. Az érdeklődők három percnyi csodában részesülhetnek, amelyben akciójeleneteket tekinthetnek meg, amennyiben innen letöltik a gyűjteményt.
Kellemes vasárnap délutánt mindenkinek! Nos egyelőre úgy tűnik, hogy az időjárás viszontagságai a mai hírekben is meglátszanak, ugyanis egyelőre nagy a csönd a világhálón. Na de azért csak lesz itt még valami.
| Favágó versenyt rendeznek a kanadai favágóknak, amit egy cingár figura nyer meg. A verseny után megrohamozzák a riporterek. - Hogy tudta megnyerni a versenyt? - Kérem, sokat edzettem! - Na és hol edzett? - A sivatagban. - De hiszen a sivatagban nincs is fa. Mire a győztes jelentőségteljesen felnéz: - Ja, már nincs! |
Az Intel arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes vezetéknélküli megoldásai férgek terjedését is elősegíthető sérülékenységet tartalmaznak. A vezetéknélküli hálózatok biztonsága érdekében frissítésre szorulnak azok a Windows operációs rendszert futtató notebookok, amelyekben Intel chipek kezelik a vezetéknélküli kapcsolatokat. Az Intel szerint ugyanis egy biztonsági hiba miatt a támadóknak lehetőségük nyílik arra, hogy két egymástól nem túl távol lévő, vezetéknélküli hálózattal kompatibilis notebook között férgeket és egyéb kártékony programokat terjesszenek. Tovább >>
Szerencsére úgy tűnik, még mindig él a Jagged Alliance 3D. Most ugyanis előbukkant a semmiből négy új kép, bár ezen kívül semmi nem derült ki a már évek óta halogatott taktikai lövöldözős játékról, amely egyébként a legutóbbi infók szerint idén a harmadik negyedévben kellene megjelenjen.
Mostanában lélegzetvételnyi pihenőhöz sem jutnak a Microsoft Vista fejlesztői. A régi kóddal kapcsolatos kritikák hatására a szoftveróriás úgy határozott, újraírja az operációs rendszer néhány kulcsfontosságú elemét. És hogy mindennek mi az eredménye? A Symantec múlt heti jelentésében már arról értekezik, hogy az új kód összes haszna mindössze újabb biztonsági problémák felszínre hozatala. A cég az operációs rendszer nemrégiben közzétett bétáját vizsgálva alakította ki nem éppen kedvező véleményét. "A hálózati stacket (veremterületet) a Vistában az alapoktól kezdve újjáépítették. A stack újraírásával a Microsoft hatalmas mennyiségű jól ismert és kipróbált kódot távolított el a rendszerből" - fogalmaz a közlemény. "A Microsoft feljesztőinek szándéka ellenére a Windows Vista hálózati stack jelenlegi állapotában sokkal kevésbé stabil a korább XP-nél." Tovább >>
A Ritual Entertainment bejelentette, hogy a SiN Episodes: Emergence című játékhoz készült statisztikai adatokkal szolgáló oldal él és virul. Az oldal tájékoztatást ad arról, hogy az egyes játékosok milyen módon és hogyan játszák a szingli részét a játéknak, valamint megtalálható az Arena Mode pályákon elért pontszámok Top 10-es listája is.
A szabad verseny védelmében az AMD ezúttal a német hatóságoknál perelte be az Intelt. A cég ellen az EU-ban jelenleg is zajlik már hasonló vizsgálat. A benyújtott kereset szerint az Intel német kereskedőkkel kötött olyan megállapodásokat, amelyek sértik a szabad verseny védelmében hozott szabályokat az országban. Az egyik panasz szerint, ami a Financial Times német kiadásában is megjelent, a Media Markt elektronikai bolthálózat megállapodást kötött az Intellel, hogy csak az általuk gyártott processzorokkal szerelt gépeket árulják. Tovább >>
Japánban újabb csoda születésének lehettek szemtanúi. Az NTT DoCoMo megalkotott egy új üzemanyagcellás akkumlátort, amely azonban a metanol és testvérei helyett egy sokkal hétköznapitt anyagot használ a működéséhez: a vizet.
Míg a többi üzemanyagcellás kütyü keményen égeti a gázokat, addig az NTT DoCoMo mikropolimer-elektrolit-alapú üzemanyagcellája (PEFC) 3,6 Volton 800 mAh-s erőművé változik, pusztán egy kis víztől. A tesztek szerint mindez elég arra, hogy mobilkészülékünket olyan gyorsan feltöltsük, ahogyan azt hálózatról, ipari árammal tudnánk. Japánban már év végén kapható lesz a szerkezet, azonban kérdéses, hogy világhódító körútra indul-e.A Microsoft a mai napon 7 amerikai államban összesen 26 keresetet nyújtott be a cég szerint illegális szoftvereket forgalmazó kereskedők ellen. A pereket a Microsoft Colorado, Georgia, Illinois, New Jersey, New York, Ohio és Dél-Carolina államok szövetségi bíróságain indította el. A meggyanúsított számítástechnikai viszonteladók a vádak szerint illegális programokat, illetve azokkal teletömött számítógépeket adtak el vásárlóiknak. A Microsoft a bírósági eljárások kezdeményezésével saját és törvényesen működő viszonteladói hálózatának üzleti érdekeit kívánja megvédeni. Tovább >>
A Hewlett-Packard kutatói által kifejlesztett, vezeték nélküli hálózati felhasználásra szánt új memóriachip mérete nem nagyobb egy rizsszemnél. A HP Labs Memory Spot nevű egysége 256 kilobit és 4 megabit közötti memóriával, valamint másodpercenként 10 megabites vezeték nélküli jelátviteli sebességgel rendelkezik. A tárolókapacitás a cég szerint lehetővé teszi a chip számára, hogy egy-egy kisebb videót, digitális fényképeket vagy több tucatnyi szövegeges dokumentumot raktározzon el, és mindehhez elemre sincs szüksége. Tovább >>
A Dark Horizons úgy véli tudni, hogy a már hivatalosan is bejelentett Halo-film főszerepét Denzel Washington játssza majd. Ezek szerint tehát lehet, hogy ő lesz Master Chief. A rendező kiléte továbbra is ismeretlen, azt pedig már eddig is tudtuk, hogy Peter Jackson és kedves neje lesznek az executive producerek.
Bizonyára sokan emlékeznek még az Infinium Labsra, akik annak idején nagy port kavartak Phantom névre keresztelt PC alapú konzoljukkal, amelye soha nem jelent meg. A cég azóta is él, hamarosan kiadnak (talán) egy formabontó billentyűzet-egér párost. Most egy újabb cég vállalkozik valami hasonlóra. Az Envizions Computer Entertainment Corporation bemutatta Evo: Phase One névre keresztelt masináját, amely idén októberben máris boltokba kerül 679 dollárért.
Az Evo: Phase One gyakorlatilag egy olyan PC és médiaközpont keveréke, amely leginkább játékok futtatására, illetve multimédiás alkalmazásokra lett kihegyezve. A belsejében egy Sapphire RADEON HDMI X1600 Pro grafikus kártya dolgozik 500 MHz-es magórajellel, illetve 128 megabájtnyi, 800 MHz-es DDR3 memóriával. Egyéb érdekesség, hogy a hűtésről egy vízrendszer gondoskodik, valamint helyet kapott benne egy biometrikus ujjlenyomat-olvasó, és egy digitális videofelvevő egység is. A készülék szolgáltatásait 24 órás ügyfélszolgálat és különböző, külön megvásárolható szolgáltatáscsomagok is kiegészítik. Az online és hálózati lehetőségek folytatódnak majd a következő fázisokban, ahol már bizonyos hardver alkatrészeket újabbakra lehet cserélni. A Phase One csomaghoz tartozik továbbá egy darab vezetéknélküli kontroller és egy kedzveményre jogosító kártya. Ezen kívül további kapcsolódó termékek vásárolhatók majd meg a megjelenéssel egy időben, amelyekkel akár a masina külsejét is testre szabhatjuk.Annak idején óriási port kavart a Valve azon bejelentése, hogy ellopták az általuk fejlesztett Source engine forráskódját, s részben emiatt voltak a Half-Life 2 megjelenésének egy éves halasztására. Most úgy tűnik, itt az újabb botrány. A Gamers Witch Jobs információi szerint a játékot fejlesztő Flagship Studios hálózatát feltörték, s így ellopták a forráskódot. Többen is felkeresték Bill Ropert, aki a cég ügyeiben a leginkább illetékes, de sem ő, sem más megkeresettek nem kommentálták a feltételezéseket. Állítólag egy kínai személy törte fel a rendszert, aki jelenleg is árulja egy meg nem nevezett honlapon a kódot. Ha mindez beigazolódik, valószínűleg óriási botrány kerekedik belőle. A Hellgate: London az első projektje azoknak az ex-blizzardos fejlesztőknek, melyek élén Bill Roper áll. Játékukkal az elmúlt két E3 kiállításon is képviseltették magukat. A megjelenési időpont nem ismert, de az biztos, hogy a botrány ebben az esetben is hátráltatja a munkálatokat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)