[MOVIE] Ducati World Championship
A Ducati World Championship egy modern motorversenyzős szimulációs játék, amelynek most jelent meg az első videóbemutatója. A közel egy perces animációt lokálból vihetitek. Nem lesz ez annyira rossz :)
A Ducati World Championship egy modern motorversenyzős szimulációs játék, amelynek most jelent meg az első videóbemutatója. A közel egy perces animációt lokálból vihetitek. Nem lesz ez annyira rossz :)
Mint tudjuk, Peter Jackson, a Gyűrűk Ura filmtrilógia megalkotója egy ideje a King Kong feldolgozásán fáradozik. A filmet idén decemberben mutatják be, ahogy a játékot is, amelynek munkálataiból szintén nagy részt vállalt magára a rendező. A filmelőzetes után nem sokkal meg is érkezett az első videóbemutató a játékról.
Az Epic Games kiadta a Gears of War brutál felbontású videóbemutatóját, amit már az idei E3-on is mutogattak. Biztos fent akarják tartani az érdeklődést a játék iránt, csak épp nincs idejük valami egészen újjal előrukkolni. Nincs is ezzel semmi gond.
Megjelent az első videóbemutató a The Settlers: Heritage of King című stratégiához készülő második, német kiegészítőlemezről, mely a Legenden (Legends) alcímet viseli. Még nem néztem bele, de lehet, hogy német nyelvű az animáció is :)
Kaptunk egy új videobemutatót a Gauntlet: Seven Sorrows című szerepjátékból, amelybe egyébként nagy adag akció és fantasy elemeket is zsúfoltak. A háromperces animot lokálból tölthetitek.
Idén augusztus 18. és 21. között kerül megrendezésre a Games Convention játékrendezvény, ezúttal is Lipcsében. Most kaptuk a hírt, hogy ott lesz Lara Croft is a Tomb Raider: Legend első nyilvános bemutatója alkalmából. Ez mondjuk így nem teljesen igaz: valójában "csak" annyi lesz, hogy a szerencsések kipróbálhatják a játékot futás közben. A show-ra egyébként ellátogatunk idén is. Gyu és ZeroCool már tűkön ülnek :)
Nem is olyan régen mutatták be az AGEIA által fejlesztett PhysX chipet és az annak képességeit bemutató első videót. Azóta kicsit továbbfejlesztették a kicsikét és egy újabb csomag technológiai bemutatót tekinthettek meg. A három új videót egyben letölthetitek tőlünk.
A Nascar egy igen érdekes, az európai közönség által nem annyira kedvelt sportág. Hiszen igen nehéz megtalálni az örömet abban, hogy több tucat autó 200-300Km/h körüli sebesség mellett, szoros csoportokban tesz meg egy majdnem teljesen köralakú pályán sok-sok kört. Azoknak akik mégis kedvelik ezen sportágat szolgálhat örömhírül, hogy a 2005-ös Nascar szezont bemutató játékból érkezett ismét egy múvi. A készítők elmondása szerint a 2006-os évadban végre már nem csak egy ember leszünk a sok gép által irányított autó között, hanem egy élő, lélegző csapat profi pilótájaként szállhatunk majd versenybe a végső győzelemért. A versenyek során utasításokat adhatunk majd csapattársainknak, autókat cserélgethetünk csapaton belül sőt az egyes versenyeken nyújtott teljesítményünk alapján csapatunkon belüli reputációnk is változik majd. A matéria itt lelenzik.
Kaptunk egy új videóbemutatót az EA Games hamarosan megjelenő hokis sportjátékából, az NHL 06-ból. Alig egy percet sikerült ilyen pici helyre összezsúfolniuk.
A Black Bean Games (hihi) előrukkolt első videóbemutatójával készülő római szerep-stratégiai játékából, melynek címe Legion Arena. A bolti változat október 21-re datált megjelenése még kicsit messze van, de sebaj. A másfél perces animáció talán kárpótol.
Kaptunk egy új videóbemutatót a CDV második világháborús stratégiai játékfolytatásából, a Blitzkrieg II-ből. A két perces animáció talán elegendő betekintést enged, amíg szeptember közepe környékén ki nem repül a boltokba a végleges változat.
Beindult a Madden NFL 06 honlapja, röviddel az után, hogy kiadtak egy új videóbemutatót is. Ahogy nézegettem, egyelőre főleg a játékostársadalommal, sajtóval és a különböző társoldalakkal foglalkoznak rajta, magáról az új részről nem sok szó esik, de például már elő tudjuk rendelni.
Biztosan emlékeztek még, hogy az EA a Need for Speed: Underground 2-höz modelként szerződtette a nem éppen csúnya Brooke Burke hölgyeményt. Most, az újabb Need for Speed epizód, a Most Wanted is kapott egy hölgyet. A kiválasztott nem más, mint Josie Maran, akit többek között a korábban bemutatott Van Helsingben is láthattunk. Alant néhány ízelítő róla, hamarosan pedig, egészen pontosan 2005 november 5-én az NFS: MW-ban láthatjuk viszont.
A hazai Brainfactor Entertainment fejlesztőcsapat elkészült Word of Chaos című kaland- és szerepjátékuk első videóbemutatójával, mely főként a grafikai motor képességeit igyekszik górcső alá venni - nem is kis sikerrel. Ezek a srácok nagyon tudnak, amit az alábbi képek is jól bizonyítanak! KÖTELEZŐ!!! A játékról bővebben itt olvashattok.
S nemsokára a piacon, ugyanis az alább következő, elmúlt napokban bemutatott készülékek a tervek szerint hamarosan meg is jelennek kereskedelmi forgalomban.
Megnyílt a Panzers: Phase Two játék magyar nyelvű honlapja, mely elérhető a www.panzers.hu címen. Az oldalon az érdeklődőknek lehetőségük nyílik informálódni a játékról, megtekinthetik mind a 106 katonai egységet, elolvashatják a legfrissebb híreket, belehallgathatnak a magyar szinkronba és előrendelhetik az augusztus 15-én magyar szinkronnal megjelenő Phase Two-t 7990 forintért. A játék megrendelői személyes átvétel esetén választhatnak ajándékba egy egérpadot vagy nyakbaakasztót, postai rendelés esetén pedig a Stormregion Kft. átvállalja a postaköltséget.
Nem sokkal a német producer által készített egyjátékos bemutató után máris itt a Stormregion által készített multiplayer demó. A demó két térképet tartalmaz, az egyik Domination, a másik MP Mission módban játszható LANon, közvetlen IP-kapcsolaton vagy a GameSpy szerveren keresztül. Domination módban a játékos stratégiai pontok birtoklásáért küzd az ellenfelekkel. A birtokolt támaszpontokon és gyárakban generált új egységek automatikusan csatlakoznak ahhoz a félhez mely az adott létesítményt birtokolja. A pályán található radarállomás elfoglalásával különféle légicsapásokra és/vagy légifelderítésre tehetünk szert. Az MP Mission módban a játékosok összetett célkitűzések teljesítéséért küzdenek egymással.Bezakatolt a Trainz Railroad Simulator 2006 első videóbemutatója a GameStar pályaudvarára. A teljes változatnak is hamarosan meg kell érkeznie, eleddig nem mondták be, hogy késne. Vagyis szeptemberben be is robog talán. Egyébként tudtátok, hogy a MÁV-nál van most olyan akció, hogy minden InterCity-n, minden viszonylatban ingyenes a helyjegy az első osztályú kocsikba? Kivétel a péntekre és vasárnapra váltott jegyek esetében.
Tudjátok ugye, hogy készül a Brothers in Arms folytatása Earned in Blood alcímmel? Nos, ennek jelent most meg az első videóbemutatója, amelyet már az idei E3-on is mutogattak a szerencséseknek. A 15 perces animáció alatt Randy Pitchford és John Antal, két Gearbox-os arc narrál.
Kicsit késve bár, de megérkezett az Age of Empires III E3-as bemutatójának jó minőségű és könnyedén letölthető változata, amely másfél percen keresztül in-game és renderelt jeleneteket egyaránt felvonultat. A 25 megás fájlt innen vihetitek.
Szép város Dunaújváros, de még szebb volt a múlt hétvégén, amikor is megrendezésre került a negyedik D-Lan party. A rendezvény messze túlmutatott önmagán, hisz' amellett, hogy az érdeklődők három játékban mérhették össze tudásukat, név szerint CS, NFS: UG 2, valamint az RTS-ek örök sztárja, a Warcraft III, neves hardvergyártók képviseltették magukat a bemutatókon (GeF 7800 például). Persze a feszt nem csak ebből állt, időtöltés gyanánt sokan Fifáztak, BF2-ben ölték egymást, vagy épp a Headshot! felirat látszott egyik másik player monitorján az UT 2004-ből. Természetesen mit érne a verseny nyertesek nélkül, nemde? Akkor lássuk sorban őket: Counter Strike bajnok a HcG, őket követte a team.aI, és az utolsó dobogós helyen a iDN_HOC szerepelt. NFS-sztárok név szerint Lecsek, Jhonny018 és Zotya voltak (ilyen sorrendben), Warcraft téren pedig SapeeTT első, Collector második, Brut pedig a harmadik helyet tudhatta magáénak 1v1-ben. Díjakról olyan nevek gondoskodtak, mint a DTK Computer Hungary Foxconn (alaplap), az ASUS (alaplap+vga), illetve az A4 Tech. A CS bajnok csapat pedig az Fragpoint Internetkávézóban összemérhette tudását az országelső xDk csapattal. Gratulálunk mindenkinek, akik pedig kicsit lecsúsztak a díjakról, azok meg nagyon remélem jól mulattak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)