Teljesen elengedheti a csúcskártyákat az AMD a következő generációra
A legfrissebb hírek szerint meg sem próbálnak majd versenyezni az Nvidiával a bajnoki címért.
A legfrissebb hírek szerint meg sem próbálnak majd versenyezni az Nvidiával a bajnoki címért.
Új térképen menekülhetünk majd a savas vérű gyilkos elől egy igazi túlélővel.
A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia, avagy az IOI egyike annak a tizenkét tudományos olimpiának, amin minden évben több száz, a világ minden tájáról érkező diák bizonyíthat.
Egy nagyon fura, és nagyon mókás játékot húzhatsz most be teljesen ingyen. Érdemes sietni, mivel nem tudjuk, hogy meddig tart a lehetőség.
A kriptoláz után a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések és technológiák cincálhatják szét a gamerek kedvenc hardverkategóriáját
Olyan blockbusterek érkeztek a mozikba, mint a Mission: Impossible - Leszámolás 1. rész, az Oppenheimer és a Barbie, szóval volt mit nézni. De melyik volt a legjobb?
Mindenki kedvenc Katsuhiro Haradája már meghúzta volna a ravaszt, amikor rájött, hogy valójában csak egy hiba eredményét látja.
Gyomorbavágó belegondolni, hogy min múlott az atombomba ledobásának helyszíne.
A MiHoYo sikerjátékának következő nagy frissítése nagyjából 2 hét múlva érkezik, és elhozza majd Teyvat eddigi legnagyobb víz alatti helyszínét.
Minden idők leghíresebb sci-fi szörnye ered majd a túlélők bőrébe bújó játékosok nyomába.
Mondj véleményt, hallasd a hangod: melyik a legjobb cím?
Bámulatos, hogy bár a Nintendo ritkán hibázik, a 1-2 Switch folytatásával sikerült még a vegyes fogadtatású elődöt is alulmúlni.
Rosszul viselte a rapper, hogy így zavarták meg az előadását.
Mindenkinek szüksége van egy pohár tejre - avagy újranéztük Luc Besson elnyűhetetlen filmjét Jean Reno 70. születésnapja alkalmából.
Igazán értékeljük, ha egy jól eltalált csavarral meg tudnak lepni a játékok írói, így összegyűjtöttünk tíz sztorit, aminek a végére nem számítottunk.
Találkozunk a Vénuszon, avagy újabb romantikus kaland a műfaj szerelmeseinek.
A hiphop nagyágyúival dobja fel az Activision a csataterek hangulatát, de a Tomb Raider széria főszereplője sem marad ki a buliból.
A Philos Laboratories egykori stratégiai igazgatója más projektek fejlesztésébe is beavat benneteket.
A nyugalom megzavarására alkalmas felvételek keringenek a TikTok bugyraiban.
Még Mila Kunis is megtámogatta a jótékony célt egy vendégszerepléssel.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)