A Respawn félreteszi Titanfall projektjét, most az Apexre koncentrál
A stúdió most igyekszik minél több erőforrást a battle royale felé fordítani, ez azonban a Titanfall sorozat kárára megy.
A stúdió most igyekszik minél több erőforrást a battle royale felé fordítani, ez azonban a Titanfall sorozat kárára megy.
A legújabb Vakondok ezúttal a '80-as és '90-es évek magyar számítógépes szcénájáról fog szólni, ha összejön az elkészítéséhez szükséges összeg.
Egy a stúdió munkásságába illeszkedő kalandjátékról eddig is tudtunk, de arról nem, hogy volt egy második projekt.
Egy szlovák viszonteladónál mindkét játék esetében konkrét dátum szerepel, de nem érdemes ezt beírni a naptárba.
Eddig csak egy nagyon apró szeletet láthattunk a CD Projekt Red új alkotásából, ami az elmúlt hónapokban komoly változásokon ment keresztül.
Egy feltúrt önéletrajz több futó projektre is utal, ami ha igaz, akkor azt jelenti, hogy a Rockstar erőteljesen átalakította az eddig tőlük megszokott munkafolyamatokat.
Egy kifejezetten látványos NMS épületekkel foglalkozó rajongó úgy döntött, hogy következő projektjének a párizsi székesegyházat választja.
A stúdió két új rendezőt is behozott a projektbe a 21 napos újraforgatás kedvéért.
Hivatalos bejelentés még nem érkezett, de elég erős bizonyíték van a projekt létezésére.
Az Assassin's Creedről ismert Patrice Désilets jó ideje szenved ezzel a projekttel, de még nem adta fel a reményt.
Nem csak a Dontnodot támogatja egy vadonatúj projekt megvalósításában.
Nem robbant hatalmasat a játék, de elég sikeres lett ahhoz, hogy a Focus Home folytatni akarja az együttműködést, és egy új játékhoz elég tőkét bocsáson a Dontnod rendelkezésére.
Az ébredő Erő rendezője nem akarta elvállalni a trilógia záró epizódját, mert úgy érezte, túl közel áll a szívéhez a projekt.
Még az is lehet, hogy útirányt vált az egész fejlesztés.
Közel negyedórán keresztül nézhetünk bele, hogy egy garázsprojekt milyennek képzeli el a Half-Life 3 játékmenetét.
Össze-vissza dobálják ezt a szerencsétlen projektet. Már csak azt várjuk, hogy mikor változtatják meg a nevét megint.
Egy bug miatt úgy döntött a Ubisoft, hogy ideiglenesen kiveszi a játékból ezeket a feladatokat.
Belső nézetes, lopakodós akciójátékot készít egy csapat, ami annak ellenére, hogy ez az első projektjük, nagyon ígéretesnek látszik.
Miután az Atlus kiadott egy semmitmondó teaser videót, most belengetett egy projektet, amiről aztán még kevesebbet tudunk. Legalábbis hivatalosan.
Állítólag nem tudták elérni a hardverekkel szemben támasztott magas követelményeiket, bármit is jelentsen mindez, ezért inkább a projekt leállítása mellett döntöttek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)