Élménybeszámoló: Csengetett, Mylord? közönségtalálkozó
Szeptember 22-én Budapest a Csengetett, Mylordtól volt hangos, ugyanis a legelvetemültebb magyar rajongók végre élőben is találkozhattak a 30 éves brit sorozat még élő figuráival.
Szeptember 22-én Budapest a Csengetett, Mylordtól volt hangos, ugyanis a legelvetemültebb magyar rajongók végre élőben is találkozhattak a 30 éves brit sorozat még élő figuráival.
Nagy-Britanniában folytatódik a Horizon fesztivál, de megvágták a költségvetést.
Egyelőre úgy tűnik, csak egy egyedi esetről van szó, és nem történik olyasmi, mint két éve, amikor a Note 7 szériát teljesen hazavágta az akku-probléma.
Gondoltátok volna, hogy már öt év eltelt a GTA V első változatainak megjelenése óta? Mozgalmas évek voltak, van miről mesélni.
Rengeteg jelmez megtalálható a Spider-Man játékban, de az egyik ikonikus öltözék nem szerepel a felhozatalban. Most magyarázatot kaptunk a hiányára.
Most már arra is van lehetőségünk, hogy az atlétatrikós CJ-vel essünk neki a hegyomlás méretű bossoknak.
Ott voltunk a napokban lezajlott találkozón, ahol Zolnai Antalt és Szenttornyai Lászlót is sikerült elkapnunk pár kérdésre.
Anduin lovagjai a Boralus melletti hegyről lerepülve vágtak vissza a zöld bőrű megszállóknak.
Ha a héten játszol a GTA Online-nal, akkor nem kevés játékbéli pénz ütheti a markodat.
Ha szeretnéd a téged üldöző zsarukat a saját lebegő fegyvereikkel agyonlőni, akkor itt a tökéletes alkalom.
Sikeres lett a Vakondok 4 Indiegogo kampánya, még mindig nem csúsztatok le arról, hogy ti is rendeljetek egyet a 40 órányi extrával megtömött kétlemezes kiadásból.
Nem fogta vissza magát a ragadozó a végső ízelítőben.
Hamarosan egy Star Wars témájú bárt is meglátogathatnak majd a Disneyland látogatók, ahol nem csak alkoholmentes italokat szolgálnak majd fel. Ez egészen új irány a park szempontjából.
A rendezvényen találkozhattok a magyar játékfejlesztés legendáival és rengeteg klasszikus C64-es játékot is kipróbálhattok.
Az ázsiai ország nagyon komolyan szabályozza a videojátékokat, de az érdeklődők találnak módot arra, hogy hozzájussanak olyan címekhez, mint a GTA V.
A The International 2018-on győzetett le a mesterséges intelligencia által irányított csapat.
A Ubisoft egyelőre nem nyilatkozott, de úgy tűnik, hogy valódiak az új kinézetek.
A most megismert két jelenetet ugyan csak a casting során használták fel, de valószínűleg hasonló eseményekre számíthatunk majd a kész sorozatban is.
Árulkodó volt az NVIDIA videós kedvcsinálója, illetve már képek is szivárogtak ki az új videokártyáról.
A prémium Core i7-9700K és Core i9-9900K modellekről is szivárogtak ki új információk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)