[KéPZ] Halo 2 hentelés a porondon
A Halo 2 megjelenésének folyamatos halasztgatása úgy tűnik a végére ér, mivel a Microsoft május végén mindenképp ki szeretné adni a konzolon nagy sikert aratott programot.
A Halo 2 megjelenésének folyamatos halasztgatása úgy tűnik a végére ér, mivel a Microsoft május végén mindenképp ki szeretné adni a konzolon nagy sikert aratott programot.
A Halo 2 végre májusban PC-re is megérkezik majd, így tovább folytathatjuk az idegenek hátsón billentését, amit az előző részben félbehagytunk.
Volt már rengeteg videó régebbi játékok mesterfokra viteléről, köztük természetesen egy halom Mario játékról is. Többen azt vallják, csak akkor lehet egy játékot igazán gyorsan végigvinni, ha az ember kívülről fújja azt. Úgy tűnik ebben van valami igazság.
A Halo széria szerencsére nem csak konzolon, hanem PC platformon is ismertté vált, ám a harmadik részt egyelőre csak az Xbox 360 tulajok élvezhetik majd.
A GhostHouse Pictures Lucy Liu főszereplésével hamarosan bemutatja majd új horror thrillerét, amiben egy halottaiból feltámadt nő ámokfutását nézhetjük végig.
A mai filmes felhozatalt elnézve, bizony veszélyes játszma úgy beülni egy filmre, hogy a címén kívül semmit sem tudunk róla. Én mégis beültem egy ilyen mozira. Nem tudtam a címén kívül semmit: "Halott lány". Oké, szóval akkor ez valami nyomozós thriller lesz, valószínűleg pszichés problémákkal küszködő sorozatgyilkossal. Leültem, néztem és csalódtam. De nagyon kellemeset.
A Valve végre nyilatkozott a nemrég felröppent hacker betörési ügy kapcsán, amiben több bizalmas adatot is sikerült kilopni.
A Duke Nukem Forever nevet gyakorlatilag porig alázták azzal, hogy évek óta újabb és újabb fejlesztési fázisba lépve halogatják a megjelenését, ám egy új információ szerint lehet, hogy mégis van fény az alagút végén.
Sebastian Schreiber etikus hacker nemrég élőben szemléltette a Budapest városközpontjában működő védtelen Wi-Fi hálózatok sérülékenységét.
Rengetegen vártuk, hogy megérkezzen és heteken belül már a boltokba is kerül a Halo 2, ami immáron aranylemezen várja a sokszorosítást.
Előkerült az első videó a Mythos című ingyenes MMORPG-ből, amely a Hellgate: London készítőinek gyermeke, ám főként csak a Hellgate hálózati technológiájának tesztelésére szolgál - ezért is ingyenes.
A következő videóban szereplő úriember úgy érezte, hogy az élete nem teljes, ha nem tudja a Halo PC-s verzióját gitárral irányítani, és lám...
Május 16-án rajtol a a Halo 3 bétatesztelése, melynek keretén belül 3 héten keresztül próbálhatjuk ki a játék multiplayer módját.
A Relic Entertainment a sok kiszivárgott információ miatt nem tudta tovább halogatni új játékának bejelentését, ami a Company of Heroes új kiegészítő lemeze lesz.
A világ egyik legismertebb független játékfejlesztő csapata, az RPG-kre szakosodott Bioware a Dragon Age mellett egy MMORPG-n is dolgozik. Az új játéknak még neve sincsen de a hálózati feladatokért felelős engine-ről kiszivárgott egy-két információ.
Aki vezeték nélküli hálózattal böngészi az internetet az nyílván sokszor találkozott a jelerősség gyengülésével, ami a távolság függvényében egyre kellemetlenebbül tudja érinteni a netezés minőségét.
Igazi, keményvonalas Halo-fanatikusok most meglephetik magukat egy Master Chief képével diszített különleges Xbox 360-al.
Az IGN információi szerint a tervezettnél akár két hónappal is előbb kézbe vehetik az Xbox 360 tulajok, az idei év egyik legjobban várt konzoljátékát, a Halo 3-at.
A Microsoft megtörte a csendet és végre konkrét információkkal szolgált a PC-s Halo 2 játékról, valamint a Games For Windows Live programról.
A RIAA perelt már halottakat, csecsemőket, idős, beteg embereket, de még ezek után sem állnak le és folytatják harcukat az illegális letöltések ellen.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)