YouTuber vagy? Akkor költözz el!
Amerikában kicsit merevebb szabályozások mentén a folyik az élet, és amikor egy csapat videós közösen vett ki egy házat, hogy ott dolgozhassanak, nem gondolták át, mennyi zűr lehet ebből.
Amerikában kicsit merevebb szabályozások mentén a folyik az élet, és amikor egy csapat videós közösen vett ki egy házat, hogy ott dolgozhassanak, nem gondolták át, mennyi zűr lehet ebből.
A bokszoló és lövöldözős játékokat ötvözi az egyik első Nintendo Switchre megjelenő cím, amelyben szó szerint nekünk kell bevinni az ütéseket.
A THQ Nordic legutóbbi közleménye szerint nem maradnak dobozos PC verzió nélkül a Halo Wars 2 jövendőbeli játékosai.
A Project Valerie egy nagyon érdekes notebook, aminek fő képernyője mögül két ugyanolyan, 4K IGZO megjelenítő nyílik ki.
Az Acer végre elárulta, mennyi pénzt kell letennie az asztalra annak, aki haza akarja vinni a két GTX 1080-nal szerelt, hajlított kijelzős szörnyeteget. Jöhetnek a tippek!
Az F. C. København egy filmes stúdióval közösen indított egy esport-csapatot, ami először a Counter-Strike: Global Offensive-ben teszi magát próbára.
Valljuk be, elkerülhetetlen volt, hogy a cosplayerek is ráharapjanak az Overwatch közösség kedvenc párjára.
Nemrég egy közös képen pózolt a Supermant alakító Henry Cavill és kollégája, akit a gonosz Black Adam szerepére választottak ki már jó néhány éve.
Tankföldén is divat az izzósor az ünnepekkor, úgyhogy a World of Tanks minden felületén készülhettek a karácsonyi eseményekre.
Nyakunkon az év vége, eljött hát az ideje, hogy közösen eldöntsük, melyek voltak a 2016-os év legjobb játékai.
A Star Citizen készítői hatalmas hajókkal, a 2.6-os alfa újdonságaival, néhány gonosz idegennel és némi játékmenettel is készültek az ünnepi livestreamjükre.
Fizess elő egy évre a GameStar magazinra és válassz mellé dobozos PC-s játékot, hardvert, vagy egyéb kiegészítőt.
A közösség brutális mennyiségű tartalmat és modifikációt adott ki az egyébként sem rossz városépítgetős stratégiához.
Nem találod azt a dobozos játékot az újságosnál, amelyiket szeretnéd? A GameStar akcióval és ingyenes házhoz szállítással segít.
Colin Furze, az őrült találmányairól híres feltaláló is valószínűleg Star Wars lázban ég, hiszen elkészített egy AT-AT-t, amelyben egy külön játszószoba található.
A decemberi GameStar magazin mellett a több, mint három tucat játék valamelyikét találjátok majd. Össze is szedtük, mi vár rátok a boltok polcain.
Címlapon a Watch Dogs 2, minden lapszámhoz egy véletlenszerűen választott dobozos teljes játék jár a lehetséges 39-ből. Decemberben is 116 oldalnyi olvasnivaló vár rátok.
Már te is elérheted saját, személyre szabott videót a legnagyobb közösségi oldalon, mely az utóbbi egy év számodra legfontosabb Facebook történéseit gyűjti össze.
Harminckilenc különböző, dobozos játékot csomagoltunk a GameStar magazin 2016/12-es száma mellé, de 12 szerencsés most még egy PS4-es, Xbox One-os vagy PC-s játékot is megszerezhet!
A karácsonyi GameStar mellé olyan játékokat csomagoltunk, mint a The Witcher 3: Wild Hunt, a Pillars of Eternity, a Middle-earth: Shadow of Mordor, vagy épp az Alien Isolation.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)