Decay of Logos - nem sokára megjelenik az év egyik legszebb indie játéka
Az alkotók egy grandiózus előzetessel adták tudtunkra, hogy már csak pár nap van a játék megjelenéséig.
Az alkotók egy grandiózus előzetessel adták tudtunkra, hogy már csak pár nap van a játék megjelenéséig.
Ezúttal Zac Efron és Vanessa Hudgens nélkül, a Disney+-ra szánt sorozattal bővül a High School Musical franchise.
A poszter után ma hajnalban az első trailert is közzétették.
A japán játékokra jellemző időtöltések itt is főszerepet kapnak.
Szerencsére már nem kell sokáig várniuk az új sorozat nagy bemutatkozására a Csillagok háborúja-rajongóknak
Újabb harcosokat lepleztek le az új előzetesben és Saitamáról is megtudtunk néhány dolgot.
Az HBO után a Get Even készítői is elvisznek minket a csernobili atomkatasztrófa helyszínére.
A bejelentő előzetes erősen spoileres, szóval csak akkor nézzétek meg a gamescomos trailert, ha már megvoltak a korábbi epizódok.
A bejelentéshez azonnal kaptunk egy előzetest is, ami megmutatja, hogy az Everspace 2 sem spórolt az akcióval.
Az okkult technikákban jártas Isabelle Moreau halálos eleme lesz vadnyugati kompániánknak.
Megismerhettünk néhány új karaktert, bemutatkozott a küldetésrendszer és külön mechanikát kapott a pisilés is, amire persze azonnal ráment az internet.
A bejelentést hozó előzetes mellett egyből belepillanthattunk a játékmenetbe is.
A Microsoft tényleg mindent belead, hogy felkeltse az érdeklődésünket az új Gears iránt.
Izgalmas kedvcsinálóval erősítette meg újra a Google, hogy a következő Darksiders támogatni fogja a szolgáltatását.
A Google streaming platformjára is érkezik a Bungie lövöldéje, új előzetessel ünnepelünk.
Mostantól fogva valóban mindenki ingyen kalandozhat a poszt-apokaliptikus Norvégiában.
Az E3-as trailer után most megismerkedhetünk a Wasteland zordabb arcával is.
Az Nvidia sorra szállítja a legújabb játékokhoz kapcsolódó RTX-es trailereket, most épp a Ubisoft 2020-as nagy dobása van soron.
Ez azt sejtteti, hogy maga a sorozat is magyarul kerül majd fel a Netflixre.
Emilia Clarke szeretné elvarázsolni a nézőket idén novemberben.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)