A Pokémon GO legutóbbi frissítése több gondot hozott, mint hasznot
Kedvenc AR játékunk legutóbbi verziója komoly problémákkal érkezett, és ezt súlyosbítva pár pillanatig úgy tűnt, mindenkinek frissíteni kell majd rá.
Kedvenc AR játékunk legutóbbi verziója komoly problémákkal érkezett, és ezt súlyosbítva pár pillanatig úgy tűnt, mindenkinek frissíteni kell majd rá.
Kevesebb a bug és a teljesítményen is növelt kicsit a CD Projekt RED.
A Rock N' Roll Racing pedig kapott egy olyan frissítést, aminek nagyon fognak örülni a streamerek.
Akiknek eddig problémát jelentett elférni a Sony masináján, azok az update után némileg fellélegezhetnek.
A Ubisoft nagyon szeretné 2019-es játékát élvezhetővé tenni, 2021-ben is aktívan ügyködik majd ezért.
A legutóbbi frissítés után többeknek eltűnt az előrehaladásuk, míg mások az inventoryra panaszkodnak.
Ideje még az Obi-Wan Kenobi tévésorozat érkezése előtt letesztelni, mennyire frissek az emlékeitek a karakter kapcsán.
Kalandjáték, versenyjáték, demó és számos frissítés kapott helyet a játékok magyar fordításait begyűjtő listánkon.
Megjött a világ egyik kedvenc játékának legújabb frissítése, és ahogy az lenni szokott a javítások mellett el is tört ezt-azt.
A Crytek egy frissítéssel feldobta a Crysis Remastered élményét a PlayStation 5-ön és Xbox Series gépeken játszók számára.
A Rare bejelentette, hogy még ebben a hónapban nagy frissítést kap a kalózszimulátoruk.
Teljesen ingyenesen frissül a playstationös és az xboxos kiadás is.
Rengeteg játék kap mostanában az fps-számot megduplázó frissítést a legújabb konzolgeneráción, a Ubisoft pedig szintén nem akar lemaradni ezen a téren.
Az MLB The Show 21 nemcsak hogy megjelenik a Microsoft gépeire, de még kifejezetten olcsón hozzá is férhetünk majd.
A PC Building Simulator frissítésével nem csak új tartalmak, hanem teljesítménybeli javítások is érkeztek.
A 9.1 lesz a Shadowlands első nagyobb tartalmi csomagja, ami régóta várat már magára. A megjelenés még mindig arrébb van, de a PTR verzióról legalább már többet tudunk.
Mostanában igen komoly pluszköltségekkel jár a PC-k felturbózása, de friss lapszámunk segít kordában tartani a kiadásokat.
Ma jelenik meg a No Man's Sky: Expeditions, melyben játékostársainkkal együtt vehetünk részt expedíciókban.
Úgy tűnik, az Infinity Ward nem hagyta magára a játékot.
Jelenleg nem lehet megvásárolni a Legacy of Kain: Soul Reaver-t a Steamen, mivel állítólag fontos frissítések érkeznek hozzá.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)