Madden NFL 15 - kiveszik a játékost, aki megverte a feleségét
A Baltimore Ravens egykori játékosát nem elég, hogy a kivágták a csapatból, sőt, eltiltották az NFL-től, még az EA Sports játékában sem maradhat.
A Baltimore Ravens egykori játékosát nem elég, hogy a kivágták a csapatból, sőt, eltiltották az NFL-től, még az EA Sports játékában sem maradhat.
Érdekes hibába botlottak azok, akik nem jogtisztán szerezték be saját példányukat. Így is lehet büntetni a warezt...
Újabb botrányos fordulatot vett a játékvilág utóbbi pár évének legundorítóbb ügye. A SEGA nem hagyja kibújni a Gearboxot az Aliens: Colonial Marines peréből.
Elkezdődött a Ubisoft autós csodájának PC-s bétatesztje, és persze az képkockák száma körül megint kitört a botrány. Lett is nagy hátraarc.
Nyugtalanság uralkodik a Destiny béta után, de kisebb-nagyobb botrányok is voltak a héten. És már csak egy hónap van a nyárból.
A Crytek-botrány eredményeképp a Homefront franchise egy másik kiadóhoz, ezzel együtt pedig másik fejlesztőcsapathoz került.
Három héttel az amerikai premier előtt felkerült a torrent oldalakra a The Expendables 3, amit már most világszerte rengetegen töltöttek le. A kár többmillió dollár, és ennél már csak nagyobb lesz.
A 2013-as Tűzgyűrű megjelenésekor sokan szerették volna kipróbálni, milyen egy felhőkarcoló magasságú robotot irányítani... az Oculus Riftnek hála már ez sem probléma.
Több mint 3 év után végre a végéhez közeledik a PlayStation Network feltörésével kezdődő botrány. A Sony beleegyezett a kártérítésbe, nem úszták meg olcsón.
A Killzone: Shadow Fall új DLC-jében elég érdekes a felhozatal. Nincsenek skinek, vagy új fegyverek. Plankelhetsz és bátran elereszthetsz egy-két galambot.
Húsz percben válogatott robotharc az első három Trnsformers moziból 1080p-ben, ennél több nem kell egy kellemes vasárnaphoz. Michael Bay gyorstalpaló.
Bár kissé botrányos lett a Watch Dogs megjelenése, láthatóan sokan szeretik, és a Ubisoft hosszú jövőt remél a franchise-nak.
Az EA kidobott egy új kommentáros Dragon Age: Inquisition videót, amiben a sárkányöléstől a lovagláson keresztül a brutális harcokig mindent megnézhetünk.
A Visceral egy új videót dobot ki, amiben megköszöni nekünk, hogy részt vettünk a Battlefield Hardline bétában és várják a további visszajelzéseket.
Van, aki elmegy a Minecraft végéig, aki szerint a Crytek csődbe megy, aki megújítja a DayZ motorját, aki szerint O.J. Simpson is lehetett volna Terminátor, és aki szerint a The Witcher is lehet MOBA. És még vannak sokan mások is...
Végleg lehúzta a rolót a Microsoft kiadásában 2011-ben indult free-to-play stratégiajáték, az Age of Empires Online.
Újabb botrány a Hearthstone bajnokságok háza táján, most egy finn torna kapja a sarat. Nem szimplán azért, mert csak férfiak nevezhetnek rá, hanem azért, amivel ezt a szervezők indokolták.
Ráadásul nem is valami futóbolond, hanem egy kaliforniai feltaláló szeretné megépíteni.
A nyári leárazásoknak vége, mobilos fronton viszont nincs pihenő - játékok és nemjátékok is vannak a mai ajánlóban.
Menő órák, játékok, filmek (nincs köztük a Transformers) és kocsik (nem alakulnak át robottá) az iPad legmenőbb magyar lifestyle magazinjában.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)