Már kapható PSP-hez a GPS vevő
Jó pár hónapja már annak, hogy a Sony a digitális kamerával együtt bejelentette a GPS egységet kézi konzoljához.
Jó pár hónapja már annak, hogy a Sony a digitális kamerával együtt bejelentette a GPS egységet kézi konzoljához.
Az Electronic Arts egyik fejese, név szerint Larry Probst egy interjúban elmondta, hogy a Sony bizony túl drágán adja a PlayStation Portable konzolt.
Elnézést, tudom, hogy ez a hír nem PC, hanem konzol, de muszáj volt kiraknom, olyan jót mulattam rajta... :) Lényegében egy FoX 29-es drámai hírösszefoglalót láthatunk benne, amelyből kiderül, hogy: "OMG, a PSP megrontja a gyermekeinket, ugyanis hozzá lehet kötni az Internethez, azon meg... PUCÉR NÉNIK VANNAK!!!11ONEONE"
Ezentúl az angol PC-s eladási lista mögé a multiformátum listát is mellékelem, amelyen az ÖSSZES játék-platform (PC, PS2, Xbox 360, Nintendo DS, PSP) eladásai is szerepelnek: ezúttal az október 28.-án végetért hétről kapjuk a legújabb listát.
Ezen Ataritól származó nyilatkozat szerint a június 30-án zárul pénzügyi negyedévben bizony sikerült lefaragni a veszteségekből. A netes bevétele 19.5 millió dollár, míg az egy évvel korábbi időszakban 23.9 millió dollár volt. Ennek ellenére a mostani időszakban csupán 7.1 millió dollár volt a veszteség, míg tavaly 32.8 millió. Hamarosan a PSP-re készülő játékai is kiadásra kerülnek, valamint a terv szerint még idén októberben megjelenik a Test Drive Unlimited is PC-re és PS2-re, míg Xbox 360-ra már szeptemberben. Októberben megérkezik a régóta várt Neverwinter Nights 2 című RPG is. Az Atari által tartott sajtótájékoztatón Bruno Bonnell a cég elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy most inkább próbálják csökkenteni a kiadásokat és eladni a meglévő projektjeiket és a hozzájuk tartozó fejlesztőket, ahogy azt a Driver esetében tették, és hamarosan a Stuntman és a Timeshift is erre a sorsa jut. A sajtótájékoztató végén Bonnell elmondta, hogy nagy valószínűséggel az Alone in the Dark című akciójáték kicsúszik a 2007-es pénzügyi évből, így biztosan nem jelenhet meg 2007 máciusánál korábban.
Amellett, hogy lassan már bionyossá válik, hogy a Microsoft még idén lép az iPodra, a The Seattle Times információi szerint olybá tűnik, hogy több kézigéppel is piacra tör majd a Microsoft. Nem csak MP3-lejátszót várhatunk tőlük, hanem több multimédiás kütyüt is, no és úgy áll pillanatnyilag a dolog, hogy az emlegetett hordozható Xbox kézi játékgép is elkészül a PSP ellenfeleként. A "hadművelet" egyébiránt az Argo fedőnevet kapta. A források szerint az összes eszköz Xbox márkanév alatt fut majd, azonban lesz amit videózásra gyártanak, lesz amit zenehallgatásra, és olyan is, amelyet kifejezetten játékra. Kritikus szavak szerint a Microsoftnak már csak azért is muszáj erre a piacra betörnie, mert különben az Apple és társai mögött feledésbe merül, mint egy sima szoftvergyártó óriás.
A Sony hamarosan piacra dobja a fehér burkolattal szerelt PSP változatokat is. Ennek okán természetesen megindult a nagyméretű hirdetőkampány is, amely ezeket a hordozató játékgépeket igyekszik népszerüsíteni. Ennek ellenére azonban inkább ellenszenvet sikerült kiváltani az emberekben, és egyre nagyobb tűz alatt a Sony. A hirdetésekhez készített fotók ugyanis úgy hangsúlyozzák ki a két szín különbségét, hogy néger és fehér bőrű embereket együtt, nem épp "egyenlő" pozícióban ábrázolnak. A lentebb látható kép csak egy példa azokra a plakátokra, amelyekkel a Sony kívánja népszerüsíteni új termékét.
A cég elmondása szerint a fotók csupán azt hivatottak prezentálni, hogy mennyire különböző és új lesz a frissített borítást kapott PSP játékgép. Ennek ellenére ez a reklámpolitika igen nagy baklövésnek bizonyult.Az Atari a jelek szerint bejelentette a Test Drive Unlimited megjelenési dátumait. Az Xbox és Xbox 360-as verziók szeptember 8-án, míg a többi kiadás, így a PS2-es, PSP-s és PC-s október 13-án lát majd napvilágot. Ez néhány napos késést jelent az eredetileg jósolthoz képest, de még így sem vészes.
A GameSpot információi szerint az Apple Computer titokban egy játékfejlesztő csapatot verbuvál olyan veteránokkal, mint a LucasArts korábbi technikai vezetője, Mike Lampell. Állítólag egy külön részlegként már meg is kezdte a működést a csapat. A létezését az a tény is alátámasztja, hogy az Apple bizony most igencsak minimálisan veszi ki részét a játékiparból. Eltekintve néhány nagyobb cégtől (Aspyr, Blizzard) szinte senki nem fejleszt vagy portol alkotásokat Macre. A hordozható eszközök terén sem jobb a helyzet. Az iPod elsősorban nem is erre lett kitalálva. A GameSpot szerint a csapat az iTunes zeneletöltő szolgáltatásokkal foglalkozó oldal üzletágával dolgozik együtt, s annak ellenére, hogy fő irányvonalként természetesen az Apple saját termékeit jelölték meg, de például a PSP is megfelelő platform lehet a saját fejlesztésű játékok számára. A vállalat már régebb óta azon dolgozik, hogy a Mac Mini az otthoni szórakoztatás központjává válhasson. Ehhez nyilván hozzátartozik a játék is. A piac nagyon telített, úgy tűnik, egyedül a Mac világban van számottevő kereslet, bár arányaiban névze az Apple-féle számítógépek nagyon eltörpülnek a hagyományos PC-k mellett. Feltehetően a következő hónapokban tisztázódik, hogy pontosan mik is a célkitűzések.
Az Xbox észak-és kelet-európai vállalatának elnöke, Neil Thompson azt állítja, hogy a Microsoft nem tervez semmilyen hordozható X360-at. Ennek az ötlete az idei E3 alatt merült fel; ám Thompson elmondása szerint nem kíván a Microsoft kézigéppel piacra törni, azaz nem lesz PSP-féle kézi-X360. Bizonyíték itt.
Memory Stick csodákA SanDisk is kivonult az idei E3-ra, és ma bemutatta két vadiúj termékét. Egy nagykapacitású és egy ultragyors Memory Stick kártyáról van szó, amelyeket PSP-játékosoknak szánnak. Az első összesen 4 gigabájtnyi adatot képes tárolni, így például 64 óra zene, 20 óra videó vagy 4000 fotó fér rá. Ennek a kártyának a forgalmazása még a napokban megkezdődik, 220 dolláros áron. A másik kártya a RapidGX, amely a valaha volt leggyorsabb Memory Stick PRO Duonak ígérkezik. Az írási sebesség 15 megabit/másodperc... Nem rossz... Ez a csoda nyáron kerül a boltokban, 85 dolláros áron. Kapacitása 1 gigabájt.
Az E3 közepette zajlik a konzolos élet is - egyesek a Nintendo Wii árát találgatják, mások a PS3 szereplését tárgyalják, a Microsoft körül pedig új pletyka kezd szállingózni. A szóbeszédek szerint készülőben van az Xbox 360 hordozható, kézi verziója. A sutyorgók úgy vélik tudni, hogy az Xbox 360 megjelente után a fejlesztőgárda két részlegre oszlik. Az egyik HD-DVD box és egyéb extrák elkészítésével foglalatoskodik majd, míg a másik csoport nekilát a hordozható X360 készítésének.
Noha a fentebb látható kép elviekben csak terv, állítólagosan 95%-ban így fest majd a gépezet. A Microsoft úgy tűnik megirigyelte a PSP és a Nintendo DS sikereit. Reméljük hamarosan meglátjuk, hogy ők mit tesznek le az asztalra.A 10TACLE STUDIOS és Magyarország piacvezető játékfejlesztője, a Stormregion úgy határozott, hogy tevékenységét a PC platformon túlra, a játékkonzolok új nemzedékére is kiterjeszti, és taktikai akciójátékot készít XBOX360 és PS3 platformokra. Megállapodás született ezen kívül egy körökre osztott stratégiai játék kifejlesztéséről Sony PSP és Nintendo DS kézikonzolokra. A két cég együttműködése tavaly, a nagysikerű stratégiai játék folytatására kötött megállapodással vette kezdetét. Ennek kapcsán került bejelentésre, hogy a “Codename Panzers: Hidegháború“ munkacímet viselő, PC-s játékkal a Stormregion csapata búcsút int a második világháború korszakának. “Izgalommal töltenek el bennünket az új generációs konzolokban rejlő kreatív lehetőségek. Azon leszünk, hogy maradéktalanul kihasználjuk őket a Codename Panzers márkanév erősítésére, és büszkén tekintünk a 10TACLE STUDIOS-sal való együttműködés új fejezete elé,“ mondotta Szerémy Tamás, a Stormregion Kft. ügyvezetője. “Meggyőződésünk, hogy a Stormregion tapasztalt fejlesztőiben ideális partnerekre találtunk ahhoz, hogy újat és eredetit alkossunk, és minőségi tekintetben is újraértelmezzük a stratégiai játék műfaját. A Codename Panzers márkanév új generációs platformokra való továbbvitele magától értetődő lépése cégfilozófiánknak, mely nemzetközileg elismert, tartósan sikeres márkanevek kiépítését irányozza elő", ecseteli Michele Pes, a 10TACLE STUDIOS AG ügyvezetője az együttműködési megállapodás stratégiai előnyeit.
Hmmm, erre sem kellett sokáig várni :) Sikerült szereznem egy videót a Pro Evolution Soccer 6-ból (thanks GT). A legjobb az egészben, hogy közel 6 és fél percet mutat be a játékból (hoppácska!) Izé, viszont a nyelvzet... szóval, ha azt mondom, hogy japán trailer, akkor eláultam mindent? Őőő, szerintem igen. Mit mondd? Mittomén :) Szemmel láthatóan az új fícsöröket sorolja a lelkes PSP tulaj - én kábé annyit értek belőle, hogy: "hadzsma-ridzsma" :) Node nem is ez a lényeg, irány tölteni jól!
Tizenegy évig gyártották, de mostantól vége az első generációs Sony játékkonzolnak - a PSone gyártását végleg beszüntették. 1994 végén került boltokba a Sony első PlayStation játékgépe Japánban, pár hónappal később pedig az amerikai és európai piacon is megjelentek a konzolok. A játékgép úgy élt át 11 évet, hogy egy névváltáson (2000-ben nevezték át PSone-ra) és pár apróbb elektronikai átalakításon kívül gyakorlatilag ugyanaz "ketyegett" benne idén is, mint a gyártás első évében. Szintén fontos fegyvertény volt, hogy az első generációs konzolra írt játékok legnagyobb hányada későbbi PlayStation verziókon is működik, de a Sony a gyártás leállításával egy időben jelentette be, hogy hordozható játékgépükre, a PSP-re is megjelennek majd az internetről letölthető PSone átiratok. Az "őskövület" beszüntetése egyébként is várható volt a közeljövőben megjelenő PlayStation 3 megjelenése miatt, de mivel nemrég ismerte el a gyártó vezetősége, hogy a gyártási kapacitás elégtelensége miatt csúszik az új konzol megjelenése, bizonyára az erőforrások átcsoportosítása miatt vált szükségessé a PlayStation 1 gyártásának idő előtti berekesztése.
A projekthez közeli források szerint a Microsoft erősen dolgozik egy Xbox alapú kézi konzolgépen, hogy versenybe szállhason ezen a téren is a Sony féle PSP-vel, a Nintendo Revolutionnel, vagy éppen az Apple hordozható médialejátszójával, az iPoddal. A projektet J Allard vezeti Greg Gibson felügyelete alatt, aki korábban az Xbox 360 rendszertervezésével foglalkozott. Bár sokan iPod-gyilkosnak nevezik az új kütyüt, hardverileg sokkal közelebb áll majd a Sony PSP-hez. Szolgáltatások terén is hasonló lehet a két eszköz: a filmnézés, zenehallgatás itt is megoldható. Sokak szerint az eszköz fejlesztése nagyjából egy időben kezdődött a már bemutatott Origami UMPC munkálataival. Az Origami egy általánosan hasznosítható ultramobil számítógép, míg az egyelőre névtelen "Xbox handheld" a szórakoztatásra összpontosít. S mivel ezen a piacon már vannak népszerű szereplők, stratiailag jól meg kell fontolni, hogy hova is pozícionálják az eszközt, mik azok a szolgáltatások, amiket más eddig még nem kínált, stb. Hivatalos megerősítés a Microsoft részéről egyelőre nem érkezett.
A Dungeon Siege II rajongói bizony már régóta várnak eme csodás hírre. Most mindenki örülhet, ugyanis a 2K Games és a Gas Powered Games ma közösen jelentették be, hogy Dungeon Siege II: Broken World névvel új kiegészítő készül. Futtatásához szükséges lesz az alapjáték, amelyet nem mellesleg egy új játszható karakterrel, új kampánnyal, eddig nem látott tárgyakkal és módosított karakterfejlődési rendszerrel egészít ki az addon. A jelek szerint a Broken World idén ősszel jelenik meg. Érdekesség, hogy egy vadiúj, Dungeon Siege: Throne of Agony névre keresztelt taggal is bővül majd a DS-család - ez a játék kizárólag PSP-n lesz majd elérhető. Továbbiak itt.
Hétfőn tudtuk meg, hogy ma tartanak egy előadást Tokyoban a PlayStation 3-mal kapcsolatban. Nos, ez lezajlott, olyannyira, hogy a Sony hivatlosan is tudatta a fejleményeket. A vállalat világszerte idén novemberre ígérte a konzol megjelenését. A tervek szerint jövő ilyenkorra hatmillió példányt adnak majd el. Így tehát havonta közel egymillió darabot kívánnak eladni - a gyártások pedig a jelek szerint idén júniusban kezdődnek meg. Reméljük, hogy tartják a novemberrel kapcsolatos ígéretet, hiszen mint azt a PSP fanatikusai tudják, a PlayStation Portablet is világszerte 2004 végére ígérték, de Európában csak 2005 szeptemberében jelent meg. Továbbiak itt.
A Take-Two játékkiadó vállalat nyilvánosságra hozta legutóbbi pénzügyi negyedévének adatait, amelyből az derül ki, hogy bevételi szempontból veszteséggel zárták az időszakot - de még így is sokkal jobban, mint ahogy azt a vállalat és az elemzők megjósolták. Az eladásokból származó nettó bevétel elérte a 265 millió dollárt, ami egy évvel korábban ugyanebben az időszakban még 502,5 millió volt. Akkor volt ugyanis az új termékek között a GTA: San Andreas, ami hihetetlen módon megugrasztotta a vásárlási kedvet. További befolyásoló tényező volt jelen időszakra a 2006-ra előrejelzett általános piaci stagnálás és a konzolos szegmensben a két generáció közötti átmenet, amelynek köszönhetően gyakorlatilag vihar előtti csend honol. Sikerült 29,1 millió dollárnyi nettó veszteséget felhalmozni, pedig egy évvel korábban ebben az időszakban még 55,2 milliós nyereséget könyvelhettek el. Paul Eibeler, a vállalat elnök-vezérigazgatója így kommentálta a helyzetet: "Igyekszünk átvészelni a konzolos piacon tapasztalható, új generációra történő átállás okozta kellemetlenségeket, s emellett a jövőbeli lehetőségeket is szem előtt tartjuk. Tüzetesen átvizsgálunk minden egyes aspektust, és arra törekszünk, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a költségek és a kreatív erőforrásaink, valamint a megosztott törekvéseink támogatásához szükséges infrastrukturális szükségletek között. A legfontosabb, hogy továbbra is fejlesztői erőforrásainkra összpontosítunk, hogy folytathassunk a kiváló tartalmak előállítását és szabadalmazott márkáink megfelelő befolyásolását." Az időszak legkeresettebb játékai voltak a konzolos Grand Theft Auto: Liberty City Stories, amely Észak-Amerikában az első számú PSP-s alkotás volt 2005. októberi megjelenése óta minden hónapban. Emellet a GTA: San Andreas olcsóbb, PS2-es kiadása is igen népszerűnek bizonyult. A Take-Two leányvállalat, a 2K Games pozitív eladási adatokat közölt a id Meier's Civilization IV-ről PC fronton, és az Xbox 360-as NBA 2K6 is jól fogyott.
A THQ ma jelentette be, mely szerint megvásárolta a Juice Gamest, amely csapat a Juiced című utcai autóversenyt is készítette. A jelenleg tudnivéltek szerint a THQ továbbra is folytatja a Juiced témájú játékok fejlesztését, idén nyáron például megjelenik a PSP-re készített Juiced: Eliminator, utána pedig további konzolos címek fejlesztése indul meg. Továbbiak itt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)