A PlayStation fejese szerint a Bungie felvásárlása csak a kezdet volt
Nagyon úgy fest, hogy a Sony is keményebben ráfekszik az akvizíciókra.
Nagyon úgy fest, hogy a Sony is keményebben ráfekszik az akvizíciókra.
Az egyik legfontosabb kérdés a felvásárlás kapcsán, hogy kizárják-e a jelentős méretű PlayStation-közösséget innentől.
Az Xbox fejesének egyáltalán nincs gondja azzal, ha tényleg másolni akarja őket a konkurencia.
Úgysem találod ki, hogy ki előzte be az Activision Blizzard fejesét.
Phil Spencert elszomorítják a vállalatnál történtek, de szerinte az Xbox múltja sem patyolattiszta.
A Marvel Studios fejese a Pókember: Nincs hazaút kapcsán beszélt a kasszasiker mögött meghúzódó receptről.
Yves Guillemot szerint a mostani negatív visszhang ellenére az NFT-k ugyanúgy "elfogadottá válnak", mint anno a lootboxok és a mikrotranzakciók.
A Marvel fejesei elég hamar kijelentették, hogy ez sosem fog megtörténni, de elvileg épp Boseman örülne ennek.
Shuhei Yoshida gesztusa is jól mutatja, hogy csak azért, mert a két cég egymás riválisa, nem muszáj lesüllyedniük a fanboyok színvonalára.
A Marvel-fejes Kevin Feige beszélt erről egy friss interjúban.
Az Xbox egyik fejese elárulta, mi élvez prioritást náluk.
A Wall Street Journal jelentése szerint ha az Activision Blizzard fejese nem tudja megoldani a cég problémáit, hajlandó lehet távozni.
Online nézhető döntővel zárul a V4 Future Sports Festival idei versenysorozata.
Valamivel pontosabban tudjuk, mikorra várható a Harry Potter játék.
A lengyel Jan Błachowicz nemrég egy farkasfejes medállal mérlegelt, de korábban is rengetegszer megmutatta már, mekkora rajongója Geraltnak.
Előtte még megvárta a Deathloop rajtját Romuald Capron, az Arkane Lyon stúdióvezetője.
Injustice 3-at vagy Mortal Kombat 12-t kapunk?
Lesz lehetőség arra, hogy már a nagy nap előtt fejest ugorjunk a DICE friss lövöldéjébe.
A PlayStation korábbi fejese meg is jósolta, mennyi lehet a vállalat egyetlen játékának büdzséje. Nem kicsi.
Már csak pár nap van hátra a következő PlayStation Showcase kezdetéig, de nehéz lesz kivárni, ha folyton elhúzzák az orrunk előtt a mézesmadzagot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)