[MOVIE] Dead Space - Videóüzenet az anyahajóról
Végre megérkezett a Dead Space első, hivatalos videófelvétele, mely rövid betekintést nyújt a játékba.
Végre megérkezett a Dead Space első, hivatalos videófelvétele, mely rövid betekintést nyújt a játékba.
A múltkori demó révén már betekintést nyerhettetek az Age of Empires harmadik epizódjának második kiegészítőjébe.
Hosszabb időre kérem a figyelmeteket. A korábbi trailernél mélyebb betekintést engedő videók érkeztek. Jó szórakozást!
A lényeg: gólt dobni bármi áron. Ez a Speedball világa, és nincs ez másképp ebben a részben sem, aminek játékmenetébe nyerhetünk némi betekintést.
A sok Fileplanetes és hivatalos, fejlesztői bétatesztelés után ma kivételesen a Gamespot oldala kínál betekintési lehetőséget egy még ki sem adott játékba.
Bizonyára sokan ismerik a Macsakafogó című magyar remekművet. A rajzfilmnek most érkezik a második része, amibe rögtön kaphatunk egy kis betekintést.
A Project Gotham Racing sorozat konzolon hódít már évek óta, a harmadik rész azonban már az új Xbox 360 konzolra érkezett meg, ami nagyszerű grafikát tett lehetővé a játékban.
Míg a legtöbbe a Guild Wars 2-t várják, hiszen az a második rész még az amúgy is jó első résznél is sokkal jobb lesz, készül az alapjáték utolsó kiegészítője, az Eye of North. Most ebbe a nyerhetünk egy kis betekintést.
Richard Garriot játéka mára már szint legendává vált, az Ultima Online lassan 10 éve hogy elstartolt és köztudatba hozta az MMORPG-k fogalmát. Az új "kiegészítőjében" lecserélik a jócskán csak elavult grafikát. Most ebbe nyerhetünk betekintést egy béta keretein kersztül.
Napról napra egyre közelebb van a Harry Potter: A Főnix rendjének a premiere. Az elmúlt egy hónapban minden földi jóval elláttak minket a Warner Bros. munkatársai. Ma viszont végre betekintést nyerhetünk a vászon mögé. Megérkeztek az első képek a film forgatásáról.
Nemrég hivatalosan is megerősítették, hogy egyhamar nem lesz demó változat a S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl játékból, ám ennek ellenére kikerült a netre egy béta verziós kipróbálható változtat, ami betekintést enged a játékba.
Az ügyesebbek már bizonyára észrevették, hogy felkerült a februári GameStar magazin címlapja, valamint tartalomjegyzéke is. Most pedig betekintést nyerhettek az e havi 2 és fél órás GSTV műsorába is.
CDV Software Entertainment kiadta az Alien Shooter: Vengeance demó verzióját, ami betekintést enged a 2007-ben érkező játékba.
Az ArenaNet és az NCsoft Guild Wars című MMO-jának bizony beindult a szekere - az RPG-kének bemutatták a második kiegészítőjét is. A Guild Wars: Nightfall névre hallgató addon tesztelése már javában zajlik, és július 28-31. között a meglévő játékosok egy PvP esemény erejéig exkluzív betekintést kapnak a kiegészítőbe. Minden további infó itt olvasható.
Jó üzlet az MMO-k gyártása, nem csoda, hogy beszélhetünk hát Pirates of the Caribbean Onlineról is. Ennek a játéknak érkezett most meg az első videója, amely már le is tölthető. Az újszerű kialakításba betekintést engedő trailer valamivel kevesebb mint 9 megabájtos, és innen cibálható.
Az NCsoft remekbeszabott MMO-jából, a City of Villainsből érkezett egy nagydarab videó. Egy két és félperces animációról van szó, amely az előfizetők számára ingyenesen elérhető, nemrég megjelent Issue #7: Destiny Manifest című addonról ad betekintést. A 370 megásra hízott trailer innen cibálható.
Miként készült az Evolution GT? Ezen kérdés megválaszolásával próbálkozik az a videó, amely nemrég érkezett a játékból. A making of legújabb részében ismét betekintést nyerhetünk a színfalak mögé, avagy hogyan is készült el az autós szimulátor. A Black Bean autós csodájának 13 megás animációjáért erre tessék...
Íme egy valóban érdekes, újdonságokat bemutató videó a Gears of War készítési fázisairól! Az animáció betekintést enged a kulisszák mögé, megnézhetjük, hogyan vették fel az animációkat, nyilatkoznak a főbb fejlesztők, és így tovább. Kötelező!!!
Elérkezett a nap, amikor is elérhetővé vált a Heroes of Annihilated Empires című játék bétaverziója, amely immáron szabadon letölthető és kipróbálható. Az RTS-RPG keverék 215 megás "demója" egy küldetés erejéig enged betekintést a játékba. Rendszerkövetelmények ezen az oldalon, a demó pedig alant lokálból:
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)