Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 2167

Microsoft E3-as felhozatala

Hír | 2002.05.22 22:11

Az E3 nyitónapján a Microsoft állt ki elsőként a nagyközönség elé s mutatta be részletesen a fejlesztés alatt lévő játékait. A sort természetesen az Ensemble Studios Age of Mythology-jával nyitották meg a szervezők. A játék szépen halad a megjelenés felé, kinézete egyre precízebb és a játékmenet is kényelmesebb lett. Ezen kívül láthatta a nagyvilág a Turbine Engine G2-t is futni az Asheron’s Call 2 alatt. A program még messze van a béta fázistól, de már most rengeteg újdonsággal kecsegtet. A fejlesztők (Turbine Entertainment) a harcrendszerükre a legbüszkébbek jelenleg. A Combat Flight Simulator 3 is szépen fejlődik, a Flight Simulator 2002 fizikai engine mellé egy teljesen új grafikai motort terveztek a fejlesztők, mely állítólag rendesen helytállt a bemutatón. A játék lényegében ugyanazt kínálja, mint az elődei, így az ecsetelgetésekbe most nem mennék bele. Annál inkább érdemes viszont szót ejteni a Freelancer-ről, melyet már másodszor láthatunk a los angeles-i parádén. Ez az a játék ugyanis, melyben kedvünkre fedezhetjük fel a világűrt és a bolygóit kalóz vagy akár kereskedő szerepében. A grafika egyre szebb az összetettség pedig már szinte a maximumon van. Az Impossible Creatures is bemutatásra került. A különféle vadállatok irányítgatása egy idegen szigeten ígéretes alkotásnak tűnik az előzetesek alapján. A Links 2003 hozza a szokott színvonalát, ismét egy profi golfprogramot kapunk a kezünkbe, míg a Mechwarrior 4: Mercenaries már csak egy lenyúzott rókabőr a Mech fanoknak. Aki szemfüles volt az még észrevehette a Zoo Tycoon kiegészítőjét, a Dinosaur Digs-et, mely egyébként már kapható a boltokban. A bemutató utolsó nagy fénypontja Rise of the Nations volt, mely a Civilization és az Age of Empires kellemes egyvelege kíván lenni és a bemutató zárásával ennek az esélye csak növekedett. Hát ennyi volt az idei E3-on a Microsoft, jövőre ismét találkozhatunk velük!

Goldenland munkálatok

Hír | 2002.04.29 18:56

Nincs lazsálás a Burut háza tájékán. A fiúk eme pillanatokban is gőzerővel munkálkodnak a Goldenland című játékukon, amely az RPG-k népes táborát fogja színesíti majd. A szorgos kezek gyümölcseként pedig hírül adhatom most nektek, hogy a progiból megjelent pár új kép, illetve egy lényeges változtatás is végbement. A készítők megszűntették a karakterek négyszögletes mozgását, ami által a kalandorok sokkal nagyobb mozgásteret kaphatnak a játékmenet adta vizuális orgiában. További információkat a hivatalos oldalon olvashatsz.

Megjelent a Laser Squad: Nemesis!

Hír | 2002.02.06 22:07

A Co Do Games a mai napon jelentette meg stratégiai vonásokon alapuló emailjátékukat, a Laser Squad: Nemesis-t. A cucc érdekessége az elektronikus postán keresztül történő játékmeneten kívül továbbá a körökre osztott nyomulások későbbi, real-time-ban való megtekintése. A holmi irányítása végtelenül egyszerű, így a Co Do Games szerint, a 15 dolláros beugró fél évre egyáltalán nem sok. A játékkal kapcsolatban további információkat a hivatalos website-on olvashatsz.

Pac-Man All-Stars

Hír | 2002.02.06 22:03

Visszatérőben van a bogyógyűjtögető sárga emberke! Pac-Man, az Adventures in Time után nem ment olyan hosszú pihenőre, ugyanis ezév májusában visszatér, rögtön a Dream Team-mel, azaz a famíliájával együtt. További újdonság a 3d-n és a szemet gyönyörködtető grafikán kívül, hogy Pacjeinknek ezúttal most már nemcsak a szellemek lesznek a vetélytársaik, hanem a családtagjaik is. Nem titok ugyanis, hogy a kis bogyózabáló emberkénk, no meg a rémecskék mellett ezentúl ott lesz Ms. Pac-Man, Professor Pac-Man és Pac-Man Junior is ellenfélként. Így tehát a túlélésen kívül a bogyók mennyisége is meghatározó szerepet fog betölteni a játékmenet alatt. A program előreláthatólag 25 szintet fog tartalmazni.

Készül a RailKing

Hír | 2001.08.01 09:04

Az IncaGold bejelentette, hogy készítik a RailKing című vonatszimulátor programukat. A játék LithTech grafikus motorral működik majd. Ez abban különbözik a Microsoft Train szimulátortól, hogy itt nem valós utakon irányítjuk a szerelvényeket, hanem jobbnál jobb terepasztalakon! Rengetegféle "járgány" rendelkezésünkre áll majd, és akár saját kis asztalainkat is összerakhatjuk majd. Az egyes állomásokon külön kommentátorok is csücsülnek majd, még élvezetesebbé téve a játékmenetet. Elvileg még a nyáron a boltokba kerül...

AvP2 honlap

Hír | 2001.07.16 09:39

A Sierra Studios elindította régóta készülő Aliens vs Predator 2-es akció FPS játékának hivatalos honlapját. Akik az első részt kedvelték, ebben sem fognak csalódni! Ha valaki mégsem ismerné: ebben a játékban három oldalról (alien, predator, ember) támadhatjuk az ellent. Pergő játékmenet, és remek akciók jellemzik a kissé horrorisztikus programot.

Bejelentették az IG3: Genesis-t!

Hír | 2001.05.24 11:10

A Philos Laboratories tegnap jelentette be hivatalosan, hogy már egy jó ideje dolgoznak a nagysikerű Imperium Galactica sorozat következő, harmadik epizódján. Ebben, az előző két részhez képest sokkal inkább a taktikai űrcsata kapott szerepet, némileg háttérbe került a birodalomépítés és a kolonizáció. A játék történetét a népszerű fantasy és sci-fi regényíró, a M.A.G.U.S. és a Codex szerepjátékok megálmodója, Nyulászi Zsolt írta. A játék főbb jellemzői: - klasszikus sci-fi hangulat - új tipusú játékmenet: first person stratégia - részletes és izgalmas űrcsaták - egyszerű, de valósághű háttér stratégia - új koncepció a kutatás és fejlesztés területén - sokféleképpen felszerelhető és felfegyverezhető egyedi űrhajók és kolóniák - 6 idegen faj különböző AI-val - 30 idegen űrhajó - több mint 100 bolygó - több mint 50 féle fegyver és eszköz - több mint 50 NPC - új, saját fejlesztésű 3D engine sosem látott képességekkel a szabad játékmenet nagyfokú újrajátszási lehetőséget biztosit Várható megjelenés 2001 vége.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)