Battlecry - íme a Bethesda következő játéka akció közben
Jövőre lép bétafázisba a Battlecry, de addig is dobott nekünk egy kis anyagot a fejlesztőgárda, hogy ne felejtsük el őket.
Jövőre lép bétafázisba a Battlecry, de addig is dobott nekünk egy kis anyagot a fejlesztőgárda, hogy ne felejtsük el őket.
Nehezen ül el a GameGate botrány, és bár olvashattatok már több cikket is a GSO-n erről, azt ugye nem gondolta senki, hogy Stöki írását kihagyjuk majd?
Előre szóltak, hogy ez lesz, aki pedig ennek ellenére folytatta a csalást, egy darabig nem játszhat.
Botrányosan keveset tudunk a Telltale éppen készülgető Game of Thrones játékáról, de úgy látszik, hogy nincs olyan messze a megjelenés.
Lezárult az Electronic Arts bírósági ügye, amit a Battlefield 4 "félrevezető promóciója" miatt indítottak ellene. Nyugi azért nincs.
Amikor a Postal 2-ben levertük valakinek a fejét egy ásóval, az még vicces volt. Ez már nem, és ebben az Epic Games is egyetért.
Az Acer egy igencsak combos gamer laptopot dobott piacra, amely esetében nem csak a belsőre, hanem a dizájnra sem lehet panaszunk.
Bár teljesítmény szempontjából szinte majdnem mindegy, hogy milyen dobozba pakoljuk a gépünket, érdemes körülnézni a piacon, mielőtt kiválasztjuk a megfelelő darabot.
Egyre több kritikát kap a Shadow of Mordor a játék marketingjét érintő döntések miatt, amiket a rajongók nem tartanak elfogadhatónak. Többen kiverték a balhét.
A Colonial Marines-botrány után még nagyobb volt a tét: vajon boldogak lehetnek végre az Alien-rajongók, vagy ismét csalódniuk kell? Megjöttek az első értékelések.
Bár sokan hajlamosak elsiklani fölötte, a tápegység a számítógép egyik legfontosabb komponense, így érdemes időt szánni arra, hogy a megfelelő darabot válasszuk.
Egy érdekes eszközhöz fog kalapolni a Dextra Robotics, ami még realisztikusabbá teheti a virtuális valóságot.
Hosszú béta időszak után végre megjelenik a legendás horrorlövölde kifejezetten online játékra szabott változata, amelyet természetesen a Steamről szerezhetünk majd be.
A Sledgehammer kidobott egy új trailert a készülő Advanced Warfare-ből, és ha a játék is ilyen élvezetes lesz, akkor erre a Call of Duty-ra megéri várni.
Számos horrorjáték várható a közeljövőben, ezért mutatunk mi is egy ingyenes és parás darabot, hogy tudjatok hangolódni.
Angliában brutálisat dobott a PlayStation 4 eladásain a Destiny megjelenés, a Sony konzoljából kétszer annyi fogyott, mint Xbox One-ból.
Új infók kerültek nyilvánosságra a Sarkeesian-botrány kapcsán: a márciusi GDC 2014 előtt több szervező is fenyegető e-mailt kapott, miszerint ha a hölgy díjat kap, bomba fog robbanni. Szó szerint.
Darth Vader nemcsak egy hős, aki igyekezett megmenteni a galaxist a jedik uralmától, de még az NBA-ben is megállja a helyét.
Nők a játékiparban, egy identitás halála, és a sajtó szavahihetősége. Komoly feszültség robbant ki a gamerek és a játékpiaci szereplők között. De miről is szól a #GamerGate?
Nem kell hozzá más, csak pénz, lehetőleg minél több ember pénze.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)