Egy éves a Quantum Break, ünnepelnek a fejlesztők
Egy évvel ezelőtt jelent meg az időutazós akciójáték, ami nem robbantott bankot, de nem is sikerült rosszul.
Egy évvel ezelőtt jelent meg az időutazós akciójáték, ami nem robbantott bankot, de nem is sikerült rosszul.
Két teljes héten át izgalmas vetélkedők, versenyek, közösségi programok várják hazánk legnépszerűbb youtubereit, ti pedig élőben követhetitek az egészet!
A világ legnépszerűbb közösségi finanszírozással foglalkozó oldalán elképesztő mennyiségű pénz ment keresztül az elmúlt években, még akkor is, ha csak a játékokat nézzük.
A kezdeti sikerek után töretlenül halad előre az FPS műfaj, viszont a csúcsra vezető út még így is tele van nehézségekkel.
Úgy tűnik, hogy a Valve elfelejtett szólni a Dota 2 közösségének arról, hogy megváltoztak a skinek kifizetésével kapcsolatos szabályok.
A Dice friss bejelentése alapján azokkal a pajtásainkkal is közös lövészárokba bújhatunk, akik nem rendelkeznek a Battlefield 1 megjelenés utáni tartalmaival. Megkötések azért lesznek.
A Warner Bros. közleményt adott ki a LEGO City Undercover Switch változata kapcsán, melyből kiderült, hogy mégsem fog 13 gigát elfogalni a játék dobozos változata.
Egy dinós kerülő után az Avalanche visszatért a valóság vadászmezőire, hogy a játékosok megtapasztalhassák a cserkészés élményét, ráadásul hamarosan a kanapén ülve is utánaeredhetünk egy-egy nagyvadnak.
Eddig úgy volt, hogy aki dobozosan vesz meg egy Switch játékot, annak nem kell aggódnia, hogy elveszi a helyet a szűk belső tárolón. Most úgy tűnik, ez nem minden esetben igaz.
Holnap indul az upgrade jegyek értékesítése, amelyek lehetővé teszik, hogy egy autogram vagy közös fotó erejéig találkozz kedvenceiddel!
Csak néhány szokatlan körülmény és egy csapat zseniális suhanc kellett ahhoz, hogy örökre megváltozzon a játékipar.
Tavaly a Virginia már bepróbálkozott a narratívára összpontosító nyomozós játékmenettel, de a politikában nyakig megmártózó The Occupation szeretné tökélyre fejleszteni a formulát.
A Betheda nem veszi félvállról a kompetitív közösséget. A Quake Championsszel szeretnének beszállni az esport üzletbe.
Visszaérkeztek szerkesztőségünkbe a dobozos teljes játékkal csomagolt GameStar magazinok megmaradt példányai, így most pótolhatjátok azokat, amikről lemaradtatok.
Jó látni, hogy néhányan még a digitális játékok korában is ápolják a hagyományokat és foglalkoznak a dobozos kiadásokkal.
Érdekel, hogy mivel játszik a szerkesztőség és mit ajánlanak a GameStar közösség tagjai? A válasz egy kattintásra hever tőled.
Nem, nem a Han Solo és Greedo közötti örök kérdésre keressük a választ, viszont a téma legalább annyira nyakatekert. Kutakodunk az FPS játékok történelmében.
Tegnap este hivatalossá vált, hogy a Hearthstone közösség egyik legnagyobb neve kilép a szervezetből.
A Tony Hawk's Pro Skater sorozat története érdekes és izgalmas, erről akar most dokumentumfilmet készíteni a játékok producere. Ehhez viszont támogatásra van szüksége.
A közösségi finanszírozásnak köszönhetően alig egy nap alatt összegyűlt a pénz a középkori mókára.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)