Call of Duty: Black Ops 2 - saját kampányt kapnak a zombik
Az Amazonon megjelent infók alapján arra lehet számítani, hogy az élőhalottak saját kampányt kapnak, de jelen lesznek a hagyományos multiban is.
Az Amazonon megjelent infók alapján arra lehet számítani, hogy az élőhalottak saját kampányt kapnak, de jelen lesznek a hagyományos multiban is.
Öt évet vártunk a Half-Life első epizódjának felújított változatára, most viszont több helyről is letölthetővé vált.
A Steam Greenlight kezdeményezésére a közösség szavazhat be játékokat, amelyeket a Steam forgalmaz majd.
Nem csak arról van szó, hogy Fisher emberi oldalát ismerjük meg, de az előző játék sztorija is visszaköszön majd a Blacklist világában. Van mire várni.
Két okból is aktuális ez a zenei tiszteletadás: a legfontosabb, hogy egy hét, és megjelenik a Black Mesa.
A Treyarch kiadta a legújabb Call of Duty játék hivatalos gépigényét, vagyis annak minimális változatát. A Windows XP támogatásnak vége!
Szinte a semmiből kapott megjelenési dátumot a Source motor segítségével feljavított Black Mesa Source.
Azt már korábban is megszokhattuk Sam Fishertől, hogy szinte hangtalanul és észrevétlenül lopakodik végig egy pályán, no de szellem módjára?
Már közeledik a Black Ops 2 megjelenése, ehhez illően a Modern Warfare 3 utolsó letölthető csomagja is beérkezik.
A Black Isle Studios egy remek RPG fejlesztő volt, amely 2003-ban befejezte működését.
Annyira fontos esemény a gamescom Sam Fisher életében, hogy a rendezvény tiszteletére új figurákat gyakorolt be...
A Call of Duty széria PlayStation Vita-exkluzív címét a készülékkel egy csomagban is megvásárolhatjuk, ráadásul extrát is kapunk hozzá.
Négy rövid gameplay videóval szolgálhatunk a Call of Duty: Black Ops 2 multijával kapcsolatban, mely kipróbálható a kölni rendezvényen.
Újabb reménysugár csillant meg azzal kapcsolatban, hogy a Wasteland 2 minőségi termék lesz.
Új videó érkezett a Call of Duty: Black Ops 2-ből, melyen a többjátékos mód néhány elemét láthatjuk.
A Splinter Cell széria következő részének legújabb fejlesztői naplójában a lopakodásról tudhatunk meg egyet s mást.
A Ubisoft előhozakodott a farbával és megmutatta, hogy mely játékaira számíthatunk az idei GamesCom rendezvényen.
A Ubisoft gondolt egyet és újra kiadta a Splinter Cell: Blacklist E3-as előzetesét némi kiegészítéssel megfűszerezve azt.
Címlapon Sam Fisher, lemezen Hugh Jackman, vagyis Splinter Cell: Blacklist és X-Men Origins: Wolverine.
Igen, igen igen! Mazur most felállva tapsol, neki hatalmas kedvence a Nine Inch Nails fő embere!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)