PlayerUnknown's Battlegrounds - heti élő adások jönnek a Facebookra
Egy új szerződés értelmében minden héten első kézből, a közösségi oldalon tudhatjuk meg a legfrissebb híreket a játékról.
Egy új szerződés értelmében minden héten első kézből, a közösségi oldalon tudhatjuk meg a legfrissebb híreket a játékról.
Nemrég tartották a Warframe közösségének nagyszabású rendezvényét, a Tennocont, ahol egy izgalmas új frissítést is lelepleztek a készítők.
A Titanfall 2 közösségének egyik oszlopos tagja nemrég veszítette el a kutyáját, a készítők pedig együttérzésük jeléül a játékban állítanak emléket a kedvencnek.
A Saints Row spinoffjának legújabb előzetese a klasszikus magánnyomozós sorozatot idézi, miközben az Agents of Mayhem erősségeit mutatja meg.
A Tower elpusztítása után egy kevésbé csillogó, de annál hangulatosabb helyen találkozhatunk másokkal, ahol még egy focipálya is helyet kapott.
Ma is hatalmas szerepe van abban a közösségi kalapozásnak, hogy megvalósuljanak olyan projektek is, amiket nem mernének finanszírozni a kiadók, ugyanakkor ha szigorúan a számokat nézzük, mára már visszafogottabbak lettek a sikerek. Ennek néztünk utána.
Az ABC és a Marvel közös sorozata, az Inhumans IMAX-ben kezdi majd pályafutását, és csak azt követően láthatjuk majd a tévék képernyőjén. Most itt az első előzetes néhány jó és néhány rossz pillanattal.
Jobb lesz sietni, ha nem szeretnél lemaradni egy közös gokartozásról Unfielddel.
A közösségi oldal így ünnepli a világ leghíresebb varázslójának születésnapját.
Megint a Humble van ingyenjáték-osztogatós kedvében, most egy kooperatív zombis lövöldözős játék lehet a tiétek tök ingyen. Nem a Left 4 Dead.
Sokszor láttunk már olyat, hogy valaki egy valós személy profilképével egy kamuprofilt hoz létre. Most tesztelnek egy ellenlépést, bár még vannak rajta rések.
Az Alzur's Legacy rajongói mozi a közösségi finanszírozásban bízik, az elkészüléséhez szükséges összeg egytizede már megvan.
Pedig már 30 éves a fájlformátum, amiről többször el is hittük, hogy túlhaladott, és hamarosan eltűnik. Erre tessék.
Közös trailert kaptak a The Legend of Zelda: Breath of the Wild DLC-i, amiknek a megjelenési időszakát is megtudhattuk.
Kis halaktól óriási szörnyekig látszólag minden a horgunkra akadhat a Monster of the Deep: Final Fantasy XV-ben.
Annyira fellelkesült a Black Flag sikerén a Ubisoft, hogy kalózos játékot készít Skull & Bones néven.
A Microsoft az E3-as előadása után kiadott egy csomó új anyagot a kalózos mókáról, amin megcsodálhatjuk a játék világát és szereplőit.
Tegnap éjjel a Microsoft leleplezte új konzolját, a masina váratlan nevét pedig nem hagyták szó nélkül a közösségi oldalak vitézei.
A Steam Workshophoz hasonló rendszerrel készül a Bethesda, hogy megkönnyítse a modok rajongóinak életét.
A kalózos kooperatív játék is egyike lesz a Microsoft jövő év eleji játékainak, de konkrétumot nem tudunk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)