Érkezhet az Asus GeForce RTX 3060 Ultra?
Most kaptunk egy képet az Ultra névre keresztelt RTX 3060-ról, és egyesek azt is tudni vélik, hogy mikor és mennyiért érkezik az új kártya.
Most kaptunk egy képet az Ultra névre keresztelt RTX 3060-ról, és egyesek azt is tudni vélik, hogy mikor és mennyiért érkezik az új kártya.
A mai napon megjelent az Egyesült Államokban az első két Star Wars: The High Republic könyv, melyeket holnap egy Marvel képregény követ.
Ilyen még sosem történt, amióta világ a világ. A legtöbb bevételt termelő mozifilm is egy kínai alkotás lett 2020-ban.
A FIRST LEGO League robotprogramozó verseny hazai partnere, a HelloWorld Oktatás és Fejlesztés Egyesület most óvodákat segítő felajánlásával is támogatja a 4-6 éves korosztály tudományos, technológiai, mérnöktudományi és matematikai képzését.
A megoldást hívhatjuk glitchnek vagy bugnak is, de a lényeg, hogy a speedrunner közösség eddig sem szegényes eszköztára tovább bővült.
Egyes beszámolók szerint az Epic Games launchere elég kedvezőtlen hatással volt a CPU-ra.
Azt nem tudni, mi lehet ez a rejtélyes projekt, de a jelek szerint nem spórolnak a költségekkel.
Az elmúlt napok során megismerhettétek az egyes platformok legígéretesebb exkluzív címeit, most azonban azokon a játékokon a sor, amik több masinára is megjelennek, és nagyon várjuk őket.
Az első bemutatójával elvarázsolt minket az Ember Lab varázslatos akció-kaland játéka, azóta pedig minden egyes képére csorgatjuk a nyálunkat.
Miután végre rátalált a Kylotonn a helyes ösvényre, láthatóan mindent elkövet, hogy többé ne is térjen le róla a WRC-széria, amíg még nála van a licenc.
Rengeteg időnket rabolták el a Flash játékok, de pár nap múlva végleg leáldozik az elavult technológiának. Összegyűjtöttük személyes kedvenceinket.
Egy érdekes logikai-kalandjáték esett be még december elejére, melyben egy fiatal hölgy férjét és valódi önmagát kutatja egy rejtélyes szigeten.
Egyesek azt pletykálják, hogy a Battlefield-sorozat következő epizódja ezúttal nem a múltba fog minket visszarepíteni.
Úgy alakult, hogy idén főként Angolhonban és Night Cityben töltjük az ünnepeket.
A tekintélyes múltra visszatekintő franchise egyik játéka iránt sem volt ennyi idő alatt olyan nagy az érdeklődés, mint az augusztusban megjelent új rész esetében.
Azt még nem tudni pontosan, hogy az amerikai társai hogyan kerültek a helyükre, de a magyar monolit a Pamkutya csapat műve.
Teljes játék helyett egy viszonylag friss cím tartalmi csomagjával zárja ünnepi ajándékosztását a kiadó.
Most remek áron lehet a miénk számos kiváló játék, ráadásul minden egyes vásárlásunk esetében érvényesíthetünk némi extra kedvezményt.
Az Egyesült Államok űrvédelmi alakulatának tagja 30 percet késett, mert végigjárta a helyi boltokat.
Nem kell megijedni, a GDPR az oka mindennek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)