Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 3762

Ismét gondok a PlayStation 3-mal?

Hír | 2006.07.08 10:28

Gondban lehet a Sony a PlayStation 3-mal kapcsolatban. Az első problémát a gyártás jelenti - nem biztos, hogy meglesz a várt egymilliós eladás/per hónap, hiszen elképzelhető, hogy nem is tudnak ennyit gyártani addig. A PS3 nem csak egy játékgép, hanem egy filmes erődítmény is, egy szupergépre építve, Blue-Ray meghajtóval. Több mint 1700 alkatrészből áll, többől mint az Xbox 360. A Microsoft konzoljának megjelenésekor gyártási nehézségekkel kellett szembenéznie a szerkezet összetettsége miatt, és könnyen elképzelhető, hogy a Sony ugyanebbe a problémába ütközik. Ennek ellenére a Sony novemberre 2 millió PS3-mat akar gyártani, 2007 márciusára pedig hatmilliót. A kritikusok szerint azonban ez nem sikerülhet a cégnek, hiszen a PS3 nem olyan egyszerű összerakás szempontjából, mint egy legó. Bizonyos források szerint a Nintendo Wii azonban sokkal kevesebb részből áll, és egyszerűbb is a felépítése, így ez komoly előnyt jelenthet a Nintendo számára a Sonyval szemben. A Nintendo Wii egyébként a CNN forrásai szerint októberben, vagy már szeptemberben elérhető lesz, várhatóan 200 dolláros bevezető áron, amely jóval a PS3 és az Xbox 360 alá viszi az árát. A Sony PS3-ma pedig 600 dolláros áron mozog majd a várakozások szerint, amit jónéhányan sokallanak. Így sokak véleménye szerint az sem probléma, ha a PlayStation 3 esetleg késik, hiszen talán az ára valamivel elfogadhatóbb lesz, pláne, ha a Wii olyan versenyképes lesz, mint azt a szakértők várják.

[KéPZ] CivCity: Rome - Apa kocsit hajt

Hír | 2006.07.08 10:04

Elvileg még e hónap végén megjelenik a CivCity: Rome címet viselő stratégiai játék a 2K Games gondozásában. Most 14 új kép segítségével győződhet meg mindenki arról, hogy kell-e neki az alkotás, vagy inkább megvárja, amíg kipróbálhatja egy demó segítségével. Annyira nem is ronda :)

Rockstar: hibáztassuk a dolgozókat?

Hír | 2006.07.08 09:53

Nehéz idők járnak a Rockstar Games és a Take-Two felett mostanában. Az egész a GTA Hot Coffee botrány körül indult, most pedig már az egész kiadó bajban van. S vajon kik isszák meg a levét? Az alkalmazottak? Több szervezet is nyomozást rendelt el a GTA: San Andreas ügyeivel kapcsolatban. Sikerült a játékot magasabb kategóriába sorolni, így már kizárólag felnőttek juthatnak csak hozzá - ezt azonban több szempontból is megszenvedték a készítők. Egyúttal nem csak a Rockstar Games csapatán belül, hanem az ő játékaikat forgalmazó Take-Two alkalmazottai között is vizsgálatot rendeltek el esetleges bűnrészesség feltárása miatt. Mindeközben bezártak két stúdiót is (Rockstar Vienna, Indie Built), a kiadó részvényárfolyama pedig soha nem látott mélypontra került - nagyjából az eredeti harmadára. A GameDaily BIZ meg nem nevezett forrásai szerint mindezt közvetlenül néhány Rocktar-dolgozó szenvedte el a leginkább: egy részüket kirúgták, a többiek önszántukból mondtak fel. Erre vonatkozólag egy listával is rendelkeznek, melyen az elmúlt 6-12 hónapban kilépett dolgozók nevei találhatóak. Nem feltétlenül szabad azonban párhuzamot vonni az elbocsátások és a botrányok között. A GameDaily BIZ mégis úgy véli, nem egészen normális, ha közel egy időben lép ki a Rockstar társalapítója, és két marketing igazgató, ráadásul egyesek szerint legutóbb olyan indokkal mondtak fel néhány alkalmazottnak, hogy a nemrég megjelent Table Tennis (Xbox 360) nem érte el a várt sikereket, a GameRankings.com-on például csak 83%-ot kapott. Ezek könnyedén lehetnek rosszindulatú pletykák is, hiszen kétség kívül érezhetik úgy többen is az ottaniak közül, hogy egy süllyedő hajón próbálnak tovább evezni. A legfontosabb most mindenképp a jövő októberben esedékes Grand Thef Auto IV lesz - ezen állhat vagy bukhat a cég megtépázott hírnevének helyreállítása. Ezt figyelembe véve pedig könnyen lehet, hogy egy egészen új koncepciót kénytelenek alkalmazni a fejlesztés során, amelyben nincs (annyi) erőszak.

[MOVIE] Shadowrun - UT, elmehetsz!

Hír | 2006.07.08 09:37

Egy új, rövid, de legalább felesleges effektektől mentes, játék közbeni jelenetekkel telepakolt videó érkezett a Shadowrun-ból, amely az idei E3 kiállításon a Microsoft egyik adu ásza volt, persze akkor még csak az Xbox 360 színeiben. Azóta kiderült, hogy bizony PC-re is készül ez a különleges akció FPS. Ezúttal az egyik pálya kerül bemutatásra egy kis multi móka keretén belül. Pofás... Valami ilyesmi hangulata van az Unreal Tournament újabb részeinek is, csak itt kevesebb akcióval és lassabb játékmenettel találkozhatunk.

[PATCH] HL2: Episode One

Hír | 2006.07.08 09:12

Bizonyára már észrevették az aktív játékosok, hogy a Half-Life 2: Episode One ma reggeli indítása során némileg elszöszölt a gép valamilyen frissítéssel... Nos, most eláruljuk, mi változott az új verzióban: gyakorlatilag semmi :) Manapság már-már különlegesnek számít, ha egy új játék a megjelenése után közel másfél hónappal szinte semmilyen módosításra nem szorul. Ezúttal a felhasználói statisztikák által legnehezebbnek vélt rész játékmenetén alakítottak egy kicsit a fejlesztők. Ez pedig az úgynevezett liftes jelenet, amikor meg kell várnunk, amíg a felvonó megérkezik, miközben folyamatosan özönlenek a sötétből a zombik. Mostantól némileg több lőszer és életcsomag áll a rendelkezésünkre, míg a zombikból néhánnyal kevesebb érkezik. Nagyjából ennyi :) S itt ragadnám meg az alkalmat, hogy már javában tart az ingyenes Day of Defeat: Source hétvége. Egészen hétfő estig ingyen játszhat mindenki (helyi idő szerint).

Kezdődik az ingyenes DoD: Source-hétvége

Hír | 2006.07.07 14:36

A Steam jelenti, hogy hamarosan kezdetét veszi az ingyenes Day of Defeat: Source hétvége, amikor bárki, mindennemű kötelezettség nélkül kipróbálhatja az MMO-t. Már tölthető is a játék kliense, amely akkor engedi el a játékot, amikor a visszaszámláló eléri a nullát. A csomagban helyet kapott a nagy nyári frissítés is, így az új gameplay mód és a friss missziók. Minden továbbiért ide katt, aki viszont már egyből cibálná Steamen keresztül a cuccost, az erre nyomjon.

[PATCH] Darkstar One German

Hír | 2006.07.07 08:15

Az Ascaron kiadta a Darkstar One című űr-akció-szerepjáték keverék német nyelvű kiadásának új javítását. Az 1.1.1361 verziószámot viselő patch két új nehézségi szintet ad a játékhoz, amit néhány új küldetés, illetve jobb irányítás tetéz. A 45 megabájtos csomag itt található.

Tölthető a legújabb Guild Wars: Factions kliens

Hír | 2006.07.06 16:56

A sokak által a legígéretesebbnek kikiáltott MMO, a Guild Wars: Factions 2006 júliusi kliense érkezett meg. Ez nem csak a leendő játékosoknak ajánlott letöltésre, hanem a veteránoknak is, ugyanis a régebbi pléjereknek is szükségük lesz erre a frissített verzióra. Az 1,8 gigás csomag innen tölthető.

[KéPZ] Field Ops az új honlapon

Hír | 2006.07.05 17:54

Beindult a hazai fejlesztésű Field Ops hivatalos oldala, ahol többek között négy zsír új képet is találhatunk. A jövő pénteken megjelenő új számunkban egy több mint félórás műsor keretén belül foglalkozunk a Digital Reality csapatával, ahol a Field Ops fejlesztési fázisaiba is konkrétan bepillanthattok, illetve exkluzív játék közbeni jeleneteket láthattok, és még sorolhatnám. Az FPS-RTS keverék megjelenését sajnos jövő év elejére tolták, de remélhetőleg így még jobban sikerül kidolgozni ezt az igen bonyolult összetételt.

[MOVIE] CALL OF DUTY 3 INGAME

Hír | 2006.07.05 06:45

A 1UP-os srácok megint kisütöttek valamit... Egy külön aloldalon foglalkoznak a következő Call of Duty résszel, melyről tegnap egy hosszabb interjút publikáltak, ma pedig kizárólag játék közbeni jeleneteket láthatunk az új, két perces videóban. Köszönjük szépen! :)

'Reggelt!

Hír | 2006.07.05 06:41

Kellemes kora reggelt! Nem akarom sajnáltatni magam, de évente többször is begyullad a fülem, ma is emiatt keltem korán, hisz megyek nemsoká az orvoshoz - bár már egy hete szenvedek vele. Viszont aki amiatt nyavajgott, hogy a tegnapi Call of Duty 3 videó nem mutat elég játék közbeni jelenetet, most remélem megleli boldogságát :)

Tanár: - Petike, te már megint elkéstél! Mi ennek az oka? - Tanár úr, a közlekedési táblák! - Na ne nevettess már! Hogy lehetne a késés oka egy tábla? - Úgy, hogy ki volt rá írva: "Vigyázat, iskola! Lassítson!". A részeg hajnal 2-kor hazatámolyog. Belép az ajtón, ahol a felesége már a nyújtófával várja. Mire a férj: - Drágám, te még éjjel 2-kor is sütsz?

Empire Interactive: egész jól megy

Hír | 2006.07.04 19:16

Az Empire Interactive videojáték-kiadó új pénzügyi jelentést hozott nyilvánosságra az elmúlt 15 hónapos időszakról. Ebből kiderül, hogy egy előre fizetett adócsomag miatt 2,5 millió fontos veszteséget szenvedtek el. Emellett azonban a bevételek is hanyatlottak egy kicsit: még egy évvel ezelőtt 29,4 millió fontról sikerült beszámolni, most csak 26,5 millióról. A vállalat ezt a pillanatnyi holtidőszakkal magyarázza. A napokban megjelenő FlatOut 2-től remélik az újabb fellendülést. Gondot okozott továbbá néhány kiadási megállapodás megkötésének késedelme is. Ezeket azonban nem részletezték. A teljes bruttó profit 13 millió fontban maximalizálódott, míg a működési költségek 15,4 millió fontra nőttek. A két és félmilliós előre fizetendő illetékek ellenére is sikerült tehát némi tiszta nyereséget elérni.

Test Drive Unlimited Dátum

Hír | 2006.07.04 09:03

Az Atari a jelek szerint bejelentette a Test Drive Unlimited megjelenési dátumait. Az Xbox és Xbox 360-as verziók szeptember 8-án, míg a többi kiadás, így a PS2-es, PSP-s és PC-s október 13-án lát majd napvilágot. Ez néhány napos késést jelent az eredetileg jósolthoz képest, de még így sem vészes.

[KéPZ] Splinter Cell 4 - A kettős ügynök akcióban

Hír | 2006.07.03 09:39

Öt új kép érkezett a Splinter Cell: Double Agent-ből a Ubisoft jóvoltából. A játék megjelenése már egyáltalán nincs messze: elvileg szeptember legvégén érkezik. A shotokat elnézegetve valahogy mindig az jut eszembe, hogy egy kicsit már túlzásba viszik a csicsázást, s ez akcióban talán némileg zavaró is lehet.

[MOVIE] CALL OF DUTY 3 INFÓ-GYÖNYÖR

Hír | 2006.07.03 08:45

A 1UP.com stábja hét percen át faggatta a Call of Duty 3 fejlesztőit, s természetesen mindezt exkluzív, eddig még nem látott játék közbeni jelenetek tarkítják. Természetesen némi angol tudás sem árt, ha érteni is akarjuk, mit hadoválnak, de hamarosan összeütök egy kis összefoglalót az új infókról. Addig is töltsétek a cuccot. Thanks lenkop. Update: Tehát, a történet 1944. július eleje és augusztus vége között játszódik. Mivel több nemzet oldalán is játszhatunk majd, mindegyik kampány során más-más adottságokkal rendelkeznek az oldalunkon harcoló katonák. A karaktereken lévő öltözékek olyannyira valóságosak, hogy eredeti másukat próbababákra rakva digitalizálták be. Még az interjút készítő srác arcát is bedigizték :)

[MOVIE] Field Ops - Először mozgásban

Hír | 2006.07.01 10:38

A múlt héten ajtóstul rontottunk a Digital Reality főhadiszállására, és csekkoltuk a Field Ops című akció-stratégiájuk aktuális változatát. Lényegében egy olyan taktikai játékról van szó, melyben, ha úgy van kedvünk FPS, illetve RTS módon nyomulhatunk. Az elgondolás véleményem szerint zseniális, a játszhatóság remek, a grafika pedig néha még a STALKER minőségét is eléri. Ebből jött most ki egy szépséges videó, mely által most először csodálhatja meg bárki mozgásban az alkotást. A júliusi GSTV-ben viszont ezen kívül is számos újdonságról rántjuk le a leplet. Erre parancsolj:

Elérhető a DoD: Source nagy nyári addonja

Hír | 2006.06.30 16:34

A Source rendszerén keresztül elérhetővé vált a Day of Defeat: Source várva-várt nagy frissítése. Két teljesen új misszió, és egy eddig nem látott játékmód. No és mindene egyéb, amit a rajongók már úgy vártak. További infó az üggyel kapcsolatban itt olvasható.

PoxNora - szupervegyes startégia, online

Hír | 2006.06.28 22:23

Az Octopi lerántotta a leplet PoxNora című online stratégiájáról. A játék több elemet is ötvöz, így a gyűjthető kártyajátékok, a szerepjátékok és a taktikai mütyűrök ötvözeteként egy egyedülálló stratégiát alkot. A játékban rúnákat kell majd vennünk és gyűjtenünk, ezekkel játszhatunk. Hogyan, miként? Erről szóló részleteket olvashattok itt, az augusztus 1-jén megjelenő PoxNoraról.

[MOVIE] Day of Defeat: Source

Hír | 2006.06.27 11:23

Holnap, tehát szerdán érkezik meg a Day of Defeat: Source nagy nyári kiegészítése. A Steam rendszerén keresztül lesz elérhető az ingyenes pakk, no és a holnapi megjelenés örömére most érkezett egy kisebb videóelőzetes az addonról. Az új, Jagd névre keresztelt pályán találjuk magunkat, és szembesülünk az újdonságokkal. Aki megtekintené a trailert, az ide nyomjon.

Harmincmilliárdos adomány Bill Gates alapítványának

Hír | 2006.06.27 09:55

A Microsoft elnöke és felesége által létrehozott alapítvány még soha nem kapott ekkora adományt: a világ második leggazdagabb embere 30,7 milliárd dollárt juttatott Warren Buffett híres a tőzsdéhez kapcsolódó megérzéseiről. A dúsgazdag úriember levélben fejezte ki azon szándékát vállalatának weboldalán, hogy 37 milliárd dollárjától öt karitatív szervezet javára szeretne megszabadulni. Az ebből az összegből a Bill & Melinda Gates Alapítvány számlájára érkező 30,7 milliárd dollár megduplázza a szervezet vagyonát megközelítőleg 65 milliárd dollárra, s így az a világ legnagyobbikává lép elő. Az eddigi csúcstartó a Stichting INGKA Alapítvány 36 milliárd dolláros vagyonnal, melyet a svédországi Ingvar Kamprad, az IKEA lakberendezési vállalatóriás alapítója tart fenn. Tovább >>

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)