Az Amazon gyártja A Gyűrűk Ura sorozatot
A Gyűrű Szövetsége előtti időkben játszódik majd, és már most egynél több évadot terveznek.
A Gyűrű Szövetsége előtti időkben játszódik majd, és már most egynél több évadot terveznek.
Miközben az IO Interactive továbbra is frissíti és támogatja a Hitmant, már dolgozik a folytatáson. Úgy tűnik, nem második évadot kapunk, hanem annál többet.
Az élmény igen, a minőség mit sem változott. Visszatértünk Hawkinsba.
A számok alapján az nézőket jobban érdekelték a Hawkins városkájában zajló események, mint a zombiapokalipszis közepén kitört háború.
Ahogyan a Mindhunter ügynökei, úgy David Fincher szintén kíváncsi zseni módjára veti bele magát a sorozatgyilkosok hátborzongató világába és biztos kézzel csalogatja maga után a fogékony nézőket is.
Különös időpontban érkezett a híre annak, hogy véget ér a Kártyavár, ám ennek állítólag semmi köze Kevin Spacey szexuális zaklatásos ügyéhez.
A Netflix jó szokásához híven egyszerre tette elérhetővé pénteken a sorozat folytatását, így a hétvégén akár le is lehetett darálni.
A sorozat második évadát ünnepelhetjük ezekkel a menő skinekkel.
A USS Discovery tovább folytatja útját, a CBS nagyon elégedett.
A Walking Dead nyolcadik évadának tegnap éjjeli nyitányához kapcsolódóban egy VR-ban is megnézhető videót adott ki az AMC, ami megmutatja, mi történt két, az új részben látott jelenet között.
Folytatódik a háború, vagyis most indul csak be igazán. Majd. Később. A The Walking Dead 8. évad első epizódja felvet pár kérdést, spoilerek miatt csak óvatosan olvassatok tovább.
Továbbra is futószalagon érkeznek a Minecraft: Story Mode epizódok, és a jelek szerint a Telltale most épp elkapta a fonalat, de ez az évad még bárhová kifuthat.
A maximális biztonság jegyében még azok sem olvashatják el a Trónok harca nyolcadik évadának párbeszédeit, akiknek majd elő kell adniuk azokat.
Mikor máskor, mint péntek 13-án futott be a Stranger Things második évadának utolsó előzetese.
2018-ban visszatér az X-akták, egy kétperces előzetes mutatja most meg, mire számíthatunk.
Egy tíz órás szerepjátékkal készülhetünk a Stranger Things második évadára.
Húzza egy kicsit az idegeinket az HBO, hogy amikor eljön az utolsó szezon premierjének napja, még izgatottabban üljünk a képernyők elé.
A rajongók egy hangos kisebbségének elég lehangoló véleménye volt a Rick and Morty harmadik évadáról, de Dan Harmon szerint kicsit túlzásba vitték a negatív hangulatkeltést.
Egyelőre nem a második évadról rántják le a leplet, de azt mondják, nagyon fogunk örülni.
A közös kalandok után saját sorozataikban is együtt láthatjuk majd a szuperhősöket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)