Hellboy - Milla Jovovich reagált a kritikákra, szerinte ebből bizony kultfilm lesz
A kritikusok nem rajonganak túlzottan a Hellboy rebootért, de színésznő szerint ez teljesen lényegtelen.
A kritikusok nem rajonganak túlzottan a Hellboy rebootért, de színésznő szerint ez teljesen lényegtelen.
Sok mindennel bővül majd az Epic Games platformja a jövőben, de lesznek olyan apróságok, amelyek kimaradnak.
Elhozta a poklot az új Hellboy - csak nem abban az értelemben, ahogy azt mi szerettük volna.
"A gaming jövője nem egy dobozban van" - mondták a Stadia prezentáción. Ennek nyilván nem örült az Xbox vezetősége.
Ahogy az előző rész, úgy ez az epizód is kapni fog egy tesztszervert, ahol bugok és balanszproblémák után vadászhatunk majd.
Az eventhez kapcsolódó feladat mellett természetesen vadonatúj jutalmak is várnak a játékosokra.
A következő Inside Xbox középpontjában az E3 áll majd, de szó esik más érdekességekről is.
A Gartner szakértői szerint az összehajtható okostelefonok még 2023-ban sem lesznek felkapottak.
A napokban érkezett újságcikk valóban egy új esemény előjele volt, amiben Tracer, Mercy, Winston és Genji fognak akciózni.
Pár héttel a bejelentés után már a swiches verzió megjelenési dátumát is elárulták nekünk.
Tim Sweeney megerősítette, hogy csapata továbbra is folytatni szeretné ezt a módszert.
Ezúttal két ütős AAA játékot kapnak ajándékba a PlayStation Plus előfizetők.
2020 elején érkeznek a Gen11-es iGPU-val felszerelt chipek, a második negyedévben pedig az első Comet Lake CPU-k futnak be.
A cég szerint a Fortnite alkalmas arra, hogy a jövőben közösségi hálóként is működjön, ami a puszta játékon felül össze is köti az embereket.
A "jövő" már sosem jön el a remélt formájában, ugyanis az Intel végleg leállította a modularitást jelképező Compute Cardok fejlesztését.
Ma van a hivatalos Hellboy nap, amely az első képregény 25. évfordulóját ünnepli, ennek kapcsán páros belépőket sorsolunk a legújabb filmadaptáció vetítésére.
A '94-es sci-fi klasszikus első pályájának újradolgozott verziójába nyerhetünk végre egy hosszabb bepillantást a Nightdive jóvoltából.
Egy korszak ér véget a jövő héten, amikor az egykori Telltale sorozat utolsó epizódja is elérhetővé válik. A várakozást az előzetes sem teszi könnyebbé.
Amerika Energiaügyi Minisztériuma az Intel jövőbeli Xeon processzorait és Xe számítási architektúráját építi az exascale szintű Aurora szuperszámítógépbe.
A Paradox Interactive végre bejelentette a Vampire: The Masquerade folytatását.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)