Steamre került a kibővített Memento Mori kalandjáték
A Bohemia Interactive misztikus történetű, sötét hangulatú kalandjátéka már a Steam rendszeréből is elérhető, méghozzá bővített változatban.
A Bohemia Interactive misztikus történetű, sötét hangulatú kalandjátéka már a Steam rendszeréből is elérhető, méghozzá bővített változatban.
Bár a Sandy hurrikán elmosta a Google sajtótájékoztatóját, a cég mégis megosztotta velünk újításait online.
Arról szól az elmélkedés, hogy miért lenne fontos és még inkább miért lenne nem fontos Windows 8-ra váltani.
A Heart of the Swarm bétájában nem csak új egységek, de számos új rendszer is kipróbálásra kerül a közeljövőben.
A közelgő 10 éves jubileumot ismét méltóképp ünnepli a Rockstar.
Már a nemrég megjelent Arcade frissítés is jócskán átszabta a StarCraft II menürendszerét, de úgy tűnik a Blizzardos srácok ezzel sem elégedtek.
Az Xbox Live Arcade többnyire elismerésnek örvendő játéka hamarosan PC-re is megérkezik, ideje megtudnunk, hogy milyen vas kell hozzá.
A Microsoft következő operációs rendszere már a küszöbön toporog és várja, hogy beengedjük, ám jöttét komoly reklámhadjárat előzi meg.
Két héttel a Windows 8 operációs rendszer debütálása előtt pont a legfontosabb információt nem közölték velünk: az árat.
A Microsoft még a Windows 8 formális megjelenése előtt új frissítést dobott piacra az operációs rendszerhez.
A Trendy Gamers biztos forrásokra hivatkozva tudni véli a Dead Space 3 gépigényét és meg is osztotta azt a világgal.
A leginkább olcsó androidos készülékeiről ismert gyártó megpróbál betörni az okostelefonokra szánt operációs rendszerek piacára is.
A Ubisoft igen bőkezűen bánik játékai információival, hiszen két napon belül már a második gépigényt kapjuk kézhez.
10%-ot spórolhat meg az, aki a Steam rendszerén keresztül rendeli elő az IO Interactive novemberre várható Hitman epizódját.
A Kickstarter oldalra és rendszerre sokan egy új pénzügyi csodaként tekintenek. A videójátékok világában mindenesetre egyre fontosabb kezd lenni a rendszer.
A modern fegyvereket lecserélték egyetlen varázspálcára, hozzáadtak egy csipetnyi fedezékrendszert, hátradőltek és várják a sikert, a pénzt és a csillogást.
A Blizzard nem fékez és nem pihen: gőzerővel támogatja legújabb gyermekét, a Diablo III-at.
Hackerek egy csoportja behatolt a Blizzard által üzemeltetett Battle.net rendszerbe.
A mai nap a Sleeping Dogs jegyében telik, hiszen a reggeli PC-s poszt után most a játék rendszerkövetelményein van a hangsúly.
Emlékeztek még a Terminátor sorozat koncepciójára, ahol a Skynet rendszer öntudatára ébred és felhasználja a robotokat az emberiség kiírtására?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)