Úgy tűnik, hogy az NVIDIA legújabb grafikus chipjét (NV35) GeForce FX 5900-nak keresztelte el. Akárcsak a többi GeForce FX-nél, ebben a kategóriában is lesz sima és Ultra is. A legtáposabb példány állítólag valóban kenterbeveri az ATI jelenlegi csúcstartóját, de állítólag nem lesz kiemelkedően gyorsabb. A nagy riválisnak természetesen már megvan a válasza, de előbb látni akarja, hogy miként bizonyít az NV35. A chip hivatalos bemutatója május 14-én a los angelesi Convention Center közelében lesz.
A GameSpot készített egy interjút Tim Willits-el, az id Software egyik arculatával. Természetesen a Doom III-ról kérdezgettek. A sok érdekes infó mellett egy igen fontos is napvilágot látott, mely szerint az idei E3-on egy újabb trailer kerül majd elő a játékról. Érdekesség továbbá, hogy maga a játék idén nem lesz kiállítva, vagyis igaz Carmack tavalyi állítása, mely szerint "több" E3-on nem mutatják be (bár igaz, hogy eddig azt hittük, hogy az idei show előtt megjelenik a végleges játék :D).
Úgy érzem, az EA ezúttal kicsit elvetette nálam a súlykot. Most jelentették be legújabb Need for Speed játékukat, nevezetesen az NFS: Underground-dot. Ez szép és jó is, de, mint ős NFS fan joggal kérdezem, hogy miért nem lesz PC-s változata? Bizony srácok. Ezúttal már nem is fejlesztik PC-re. Remélem mihamarabb bejelentenek egy másik névvel ellátott gammát is, ami csak és kizárólag PC-re jön ki, mert, ha nem... akkor gáz van. Eljött volna az idő, hogy konzolt vegyünk? Update: VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! ÉS MÉGIS!!! SKACOK!!! MÉGIS LESZ PC-re! Valaki, valamit, valahol nagyon megkavart, de a most befutott hivatalos jelentés nem tévedhet! Aki nem hiszi, az... hááát, mondjam, vagy mutassam? :) Inkább mutatom. Íme.
Sajnálatos hírrel kell szolgáljak a MechWarrior sorozat kedvelőinek. A hosszú éveket megélt játéknak, a fejlesztő - FASA Studios - elmondása szerint nem lesz folytatása. Pontosabban az 5. rész tervezgetését nem folytatják ezentúl. Azonban arra igéretet tettek, hogy azért lesz még meglepi a PC-s játékvilágban... :)
Nos, remélem mostantól nem lesz minden nap egy új nVidia driver :) De azért úgy tűnik, hogy most mégis előbukkant egy újabb, nem hivatalos. Egészen pontosan a 43.03-asról van szó, melyet a lenti linkekről tölthettek le (Thanx Ferko):
Nos, annak ellenére, hogy mindezidáig úgy tűnt, hogy a Ubi Soft fejleszti a PC-s Crouching Tiger, Hidden Dragon című játékot, mára ez az infó kicsit elavultnak tűnik. A Bluesnews értesülése szerint ugyanis NEM lesz PC-s, csak és kizárólag PS2-es és GBA változat... béke poraira...
A mai felhozatal elég szinesre sikeredett. Itt van pl. ez a Planetside, amely bejelentésekor nagyon igéretesnek tűnt. Azóta is egész jó, de sajna az animációit megszemlélve nem lesz egy nagy dobás :(... azért a képeket érdemes megszemlélni.
Üdv mindenkinek, aki jelen van! Mint láthatjátok, az utóbbi napokban kicsit lelassultak az események. Szerény véleményem szerint ez egyetlen dolognak tudható be: közeledik az idei E3-as játékkiállítás. Lassacskán mindenki elkezdi visszatartani portékáit, ami erősen megmutatkozik jelen korunk hírmennyiségében is. Azért reménykedjünk abban, hogy nem lesz ennyire uborkás a közeljövő, mert akkor megőrülünk majd a sokszáz érdekességtől, melyet egyszerre ömlesztenek ránk az E3 alkalmából... Máris összeszedem a reggeli képeket, addigis itt egy vicc :)
| Egy férfi száguldozik az új autójával. A rendőr megállítja: - Nem olvasta a sebességkorlátozásra vonatkozó táblát? - Micsoda? Olvasni ilyen sebesség mellett? |
Szép reggelt mindenkinek. Nos, a mai napon már igyekeztem időben feltápászkodni az ágyikómból, és már itt is vagyok, hogy osszam nektek az érdekességeket. Ezúttal a "hírszipkázóba" sikerült összecibálnom jó néhány érdekességet, sőt, még egyy teljesen új játékról is beszámolhatok. A képvihar nem lesz annyira tomboló, de azért lesz valami :) Addigis itt a mai poén:
| Jancsi és Juliska együtt szórakoznak a diszkóban. Mikor vége a táncnak, Jancsi megkérdezi: - Juliska! Hazakísérhetlek? Mire Juliska: - Meg hát! |
Nos, nem kell még örülni, mert hivatalosan még nem erősítették meg... de elképzelhető, hogy készül egy újabb Medal of Honor: Allied Assault játék. A konzolokra készülő Rising Sun már tuti, de várjuk meg a PC-s megerősítést is... azért szerintem ez nem lesz annyira kacsa :D Update: Most már biztos :) Az idén nyáron megjelenő folytatás Pacific Assault névre hallgat, és a Pearl Harbour-i harctérbe kalauzol el minket. A kiadó elmondása szerint az egyjátékos módja hosszabb lesz, mint az első kiegészítés volt... Várhatóan 2004 körül jelenik majd meg.
Úgy emléxem megígértem, hogy Unreal 2 demóról csak akkor szólok legközelebb, hogyha már a kezemben van... nah ez most nem azt jelenti, hogy nekem már megvan, de csakazért sem tudtam megálni :) Szóval a lényeg, hogy sok kavarás után most úgy néz ki, hogy mégis lesz... mondjuk, ha nem lesz benne új pálya, akkor ez mostmár nem túl sokakat izgat, de mindegy :) Majd meglássuk...
Annak ellenére, hogy a tervek szerint már hamarosan megjelent volna, törölték a Return to Castle Wolfenstein kiegészítőlemezét. Az hivatalos ok az, hogy a játék nem volt annyira sikeres, mint azt elvárták volna tőle. A multiplayer rész azért jön hozzá, és ingyenesen le lehet majd tölteni... egyelőre nem tudni, hogy mikor.
Úgy érzem "történelmi" bejelentéshez érkeztünk. A világ, ma legnagyobb grafikus kártyagyártó cége, az NVIDIA egy érdekes lépésre szánta el magát (elvileg). Még megjelenése előtt beszüntette a GeForce FX 5800 Ultra termékek gyártását, és úgy tűnik, hogy soha nem kerülnek kereskedelmi forgalomba. Aki már előrendelte, az természetesen megkapja. A cég elomdása szerint nem akarnak túl sokat foglalkozni már az NV30-cal, inkább a még be sem mutatott NV35-re gyúrnak rá... A főbb ok persze valószínűleg az, hogy az ATi bekeményített.
Amióta bejelentették, hogy nem lesz demó az Unreal II-höz, azóta ömlenek felőle az adatok. A mai napon pl. egy igencsak vaskos, nem kevesebb, mint 234MB-tos videjó is kijött róla. Talán nem kell mondanom, hogy a grafika abszolut lélegzetelállító, stb, stb. Szóval érdemes megnézni! Pár percen belül felér a szerverünkre, ám addig a türelmetleneknek itt a Fileplanet linkje...
Ezt biztosan többen értékelni fogjátok :) A Konami a mai napon elárulta, hogy készül egy teljesen új Tini ninja teknőcös játéka, melyet nem leszt rest kiadni GBA-ra, PS2-re, GameCube-ra, valamint PC-re :D Annyit már biztosan lehet tudni, hogy idén októberben érkezik. A honlapját itt szemlélheted meg... hamarosan. Thanx Lazy
A Gamespot értesülései szerint újból flkarolták az elveszettnek hitt Jagged Alliance 3-mat. A korábban pedzegetett játék eddigi fejlesztői ugyanis bezárták kapuit, így azt hihettük, hogy soha nem lesz belőle semmi. Ám most, a Strategy First annyit mondott, hogy bizony az Ottawa Studio jelen pillanatban is dolgozik a folytatáson (és a kiadónak továbbra is kezében vanna a kiadási jogok). Azt még nem mondhatjuk 100%-osan, hogy valóban meg is jelenik egyszer, de azért úgy tűnik, van remény...
Német testvérlapunk szomorú információi szerint sajnos késik egy kicsit a sokak által várt S.T.A.L.K.E.R.: Oblivion Lost. Úgy tűnik ugyanis, hogy 2003 negyedik negyedévében, sőt inkább csak 2004 első negyedévében érkezik majd meg :( Úgy gondolom ez egy szempont miatt nem lesz probléma. Ekkorra már teljesen lecseng majd a Doom III láz, és sokkal nagyobb örömmel fogadhatjuk majd az új trónörököst... Bővebb infókat a játékról itt találhatsz.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)