Már fel is ajánlották a The Witcher második évadában felbukkanó Vesemir szerepét Mark Hamillnek?
Úgy tűnik, hogy a Netflix tényleg nyitott rajongói javaslatokra a casting terén.
Úgy tűnik, hogy a Netflix tényleg nyitott rajongói javaslatokra a casting terén.
A The Witcher első szezonja sem volt híján az intimebb képsoroknak, azonban úgy tűnik, hogy a továbbiakban még több fedetlen idomot vonultat majd fel a Vaják sorozat.
Sőt, elméletileg már azt is tudjuk, hogy kik fogják játszani a szörnyvadászokat a folytatásban.
Ez pedig több, mint valószínű, hogy a Netflix sorozatának köszönhető.
A The Witcher színésznője és a Hegylakó is ellátogat hozzánk!
A gépükre várakozó utasok hamarosan egy remek kis géppel üthetik majd el az időt.
Noha a Netflix sorozatában a látvány oltárán sokat feláldoztak a realizmusból, ennek ellenére igen jó pár eleme hasonlít ahhoz, amit egy valódi középkori csatában láthattunk volna.
Akár untátok a kártyázást a CD Projekt RED szerepjátékában, akár nem, ezt ki kell próbálnotok!
Megkezdte felkészülését a vajáklányt alakító színésznő, akitől szerepe ezúttal többet követel meg a fejetlen menekülésnél.
Összeszedtük, milyen műfajokban lenne érdemes kirándulást tennie a CD Projekt Red csapatának, illetve mely karakterekre fókuszálhatnának a következő The Witcher játékok
Megerősítésre váró értesülések szerint a Witcher-játékok egyik legrémisztőbb kreatúrájával kell megküzdenie Henry Cavillnek.
Márciusban eggyel kevesebb játék jön, mert bezártak a The Outer Worlds Switch portját készítő Virtuos irodái.
Megszületett a Haunted Disc, ami egy ingyenesen letölthető demó csomag. Egy olyan világban, ahol már se lemezek, se demók nincsenek ez már önmagában egy nosztalgiabomba.
A 2019-es év rengeteg változást hozott a videojáték streamerek életében, mivel a Twitch egyeduralmát több másik platform is megpróbálja megdönteni. Egyáltalán nem biztos viszont, hogy minden főállású játékos jól jár a piac átrendeződésével.
Nem Andrzej Sapkowski, hanem a The Witcher sorozat íróinak fejéből pattant ki.
Leültünk egyet beszélgetni Bercsényi Péter színésszel, akit leginkább a Vaják sorozat magyar változatában betöltött szerepéről faggattunk.
A második kötet újrakiadásának borítódizájnja finoman szólva is negatív kritikákat kapott, és az átdolgozott változatot sem rajongják körül.
Folytatódik a klasszikus Disney filmek újracsomagolása, a Susi és Tekergő után újabb film készül, ami nem kerül mozikba.
A Nintendo Switch nem a belepakolt erős hardverek miatt népszerű, így a PC-nket sem fogja különösebben megizzasztani a Daemon X Machina gépigény.
A The Witcher 3: Wild Hunthoz hasonlóan egyik sem a "szedj össze három almát" elvet követi majd.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)