Ghost Recon 3: új javítás közeleg
A GRIN elárulta, hogy már gőzerővel dolgoznak a Ghost Recon: Advanced Warfighter című háborús akció-FPS következő javítócsomagján, sőt már a tesztfázisban vannak, s a héten ki is adhatják.
A GRIN elárulta, hogy már gőzerővel dolgoznak a Ghost Recon: Advanced Warfighter című háborús akció-FPS következő javítócsomagján, sőt már a tesztfázisban vannak, s a héten ki is adhatják.
[MOVIE] Jaws UnleashedÚj videó érkezett a Jaws Unleashedből. A játék konzolokra már ma megjelenik, PC-re viszont csak június 6-án érkezik meg. Addig is azonban itt egy animáció, amely egészen pontosan 16 megás méretben díszeleg, na és nem mellesleg az E3 kedvéért készült. Aki meglesné a trailert, az erre kattanjon.
Nos azt már tudtuk, hogy a népszerű tévésorozatból a Lostból játék is készül, ám nem történt semmiféle hivatalos bejelentés a mai napig. A Ubisoft a világ egyik legnagyobb játékkiadója bejelentette, hogy az Emmy-díjas Lost című sorozatból az ő műhelyükben készülhet el annak PC-s és konzolos adaptációja. A munkálatokat a Ubisoft Montréal stúdiója végzi, melynek a Prince of Persia sorozatot is köszönhetjük, a fejlesztés pedig a tervek szerint 2007-re be is fejeződik. "Van szerencsénk Bryan Burkkel együtt dolgozni, az egyik legnagyobb hollywoodi producerrel, valamint a Touchstone Televisionnel," mondta Yves Guillemot, a Ubisoft vezérigazgatója. Továbbá hozzátette még, hogy egy ilyen híres sorozat adaptációjának elkészítése tényleg nagy megtiszteltetés számukra.
A Symantec sikassztással, lopással és szerződésszegéssel vádolja a Microsoftot, a Windows Vista fejlesztésével kapcsolatban. Ezért előbbi csütörtökön fordult a bírósághoz, lévén szerintük a világ legnagyobb szoftvergyárosa saját technológiájuk sokaságát építette a Vistába, továbbá megszegett egy szerződést a Veritassal (a Symantec tulajdonában álló cég). További részleteket itt olvashattok.
[MOVIE] Broken Sword: The Angel of Death!Bizony-bizony, megérkezett hát a Broken Sword: The Angel of Death E3-as animációja is. A legendás kalandsorozat legújabb tagját idén nyárra várhatjuk megjelenni, addig is a THQ úgy gondolta, itt az ideje kiadni az E3-as trailert. Noha leginkább csak átvezetőkkel találkozunk a közel két perc alatt, érdemes megtekinteni. Erre tessék...
[MOVIE] DreamlordsLetölthető a Dreamlords E3-as trailere. A svéd Lockpick háza-táján készülő MMORTS show kedvéért készített videója igen nagy lett, ám ezért cserébe több mint tíz percig csodálhatjuk játék közben a stratégiát. A valamikor még idén megjelenő online játék videója innen tölthető:
Megérkezett a Night Watch német nyelvű demója. A Silent Storm motorjára épülő taktikai RPG kipróbálható verziója jó 420 megabájtra hízott. A pakk innen tölthető, de ha netán valaki mégis inkább az angol verzióhoz ragaszkodna, az itt találja a korábbi kiadást.
[MOVIE] Supreme CommanderBefutott az ígéretes Supreme Commander című stratégia E3-as videója. A 2007 elejére beígért Gas Powered Games-féle RTS animációja bár csak 30 mega körül mozog, majdnem öt percnyi in-game jelenettel szolgál. A letöltés igencsak ajánlott! Erre tessék...
[MOVIE] Splinter Cell: Double AgentLám ismét egy E3-as videó, ezúttal a Splinter Cell negyedik részéből. A film röpke másfél perc, ám nagyon zúzós jelenetekbe enged bepillantást. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Az Activision előrukkolt az Over the Hedge legújabb videójával, mely nagyjából 15 megát nyom a virtuális mérlegen. Ebben az animációban kizárólag ingame jeleneteket láthatunk, méghozzá valamivel több mint egy percben. Aki meglesné az animot, az erre kattanjon.
[MOVIE] Unreal Tournament 2007No kérem szépen: nagyon nagyon nehéz szülés volt, de végre valahára megérkezett az Unreal Tournament 2007 legújabb, leglátványosabb és legbüntetősebb videója, melyet természetesen az idei E3 zugaiban mutogattak. Szemmel látható, hogy ez a bizonyos Unreal Engine 3 motor nem viccel - és anyám, el sem merem képzelni, hogy milyen lehet az Engine 4-es változata már most: mert ugyebár tudjátok, hogy azt is keményen fejlesztik már?! Visszatérve, itt a videó:
[MOVIE] ParaWorldRégen hallottunk már a ParaWorldről, és az E3-on sem mutogatta agyon magát. A SEK 3D-s RTS-ének azonban most befutott az E3-as trailere, merthogy a játék jelen volt a shown. Az augusztusban érkező stratégia videója HD minőségben lett felépítve, és körülbelül 130 megát nyom. Letöltésért alant katt.
A középkor témájára épülő fantasy MMO-ból, a The Legend of Aresből érkezett két új videó. Mindkét animáció a 130 megás határt súrolja, azonban míg az egyik gameplay elemekkel van teletömve, addig a másik trailer főként mozis átvezetőket tartalmaz; noha mindazt HD minőségben tárja elénk.
Megállapodás született a Blizzard és a Legendary Pictures között, így már biztos, hogy kinek a kezei közt ölt alakot a Warcraft univerzumban játszódó film. Az alaptörténet még nem forrt ki teljesen, de az biztos, hogy a Blizzard egy új cselekményszállal szeretne előállni, ami időben szervesen kapcsolódik a Warcrafthoz. Még sem a pontos címről, sem a filmben szereplő fajokról nincs információ. Jelenleg a rendező személyét is homály fedi, de többek között felmerült Peter Jackson neve is. További részleteket a GameSpoton található interjúban olvashattok.
A német nyelvű demó után most egyenesen négy videó is érkezett a Darkstar Oneból. Ezek mindegyike a perpillanat érvényben lévő verzióból mutat meg némi gameplay anyagot, így a rajongóknak mindenképp érdemes meglesniük. Akik érdeklődnek, azok erre kattanjanak.
A SÖLDNER hivatalos oldaláról letölthetővé vált a játék legfrissebb javítása, mely a 33671-es verzióra frissíti a játékot, valamint egy újabb szerver kliens is elérhetővé vált. A fejlesztők szerint a tapasz nem sokban befolyásolja a játékot, csupán egy verziófrissítésre kerül sor, miután több játékosnak már olyan verziója volt meg a játéknak, mely az adatbázisukban nem szerepelt megfelelően, így ezzel kívánják orvosolni a problémát.
Egy közismert "kalóz" letölthetővé tette az Xbox360 játékkonzol kezelőszoftverének megtört verzióját. A módosítás azért számíthat nagy sikerre, mert lehetővé teszi a másolt lemezek használatát. A Commodore4Eva néven ismert hacker már korábban is nyilvánosságra hozta, hogy képes módosítani a konzol sebezhetetlennek hitt firmware-ét, most azonban mindenki számára hozzáférhetővé is tette a feltört kezelőrendszert TS-H943 Xtreme néven. Ennek segítségével már probléma nélkül használhatunk minden másolt Xtreme Xbox 360, Xbox 360, de még az előző generációs Xbox 1 lemezt is. A további részletekről ezen az oldalon olvashattok.
[MOVIE] CivCity: RomeBefutott a 2K Games által a CivCity: Rome E3-as trailere is, melyből még többet tehetünk magunkévá ebből a 3D-s stratégiából. Az érdeklődők máris tölthetik alant lokálból.
Újabb exkluzív videóval kedveskedünk, amit német testvérlapunk szerkesztői követtek el. Ezútal a Neverwinter Nights 2-t vették górcső alá és nagyjából három percen át elemezték, miért is lesz jó, illetve miben különbözik az előző résztől. Ne felejtsétek el megnézni a cinematic trailert, ha esetleg lemaradtatok volna róla.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)