Overwatch - ismét módosították Roadhogot
Ismét Roadhog kampója áll az Overwatch tesztváltozatával kapcsolatos változtatások központjában, de Ana is gyengült, Sombra pedig erősödött egy kicsit.
Ismét Roadhog kampója áll az Overwatch tesztváltozatával kapcsolatos változtatások központjában, de Ana is gyengült, Sombra pedig erősödött egy kicsit.
Roadhog mellett további két karakter lesz gyengébb, egy pedig erősebb az Overwatch következő frissítésével.
A játékosok régóta rágják már a Blizzard fülét, hogy tegyék rendbe azt az átkozott kampót, és a jelek szerint a fejlesztők végre teljesítik a kívánságot.
Az egyik tegnapi meccsen nem játszhatott és 2000 dollárt kell fizetnie az I May supportjának, Hankil "Road" Yoonnak.
A mi drága malacunk néha bravúros hookokat képes elengedni, de ez nem biztos, hogy jó dolog.
A Road Rash újabb szellemi örököse bukkant fel a Maximum Games csapatának köszönhetően. A Road Rage nyitott világgal és rengeteg küldetéssel várja a játékosokat.
Sajnos úgy tűnik, újabb tehetséges csapat oszlik fel. Ezúttal egy viszonylag kisebb, de lelkes fejlesztőgárda szűnt meg, kár értük.
Azt pletykálják, a Mad Max: The Wasteland nem A harag útja után, hanem azt megelőzően játszódik majd.
Az utóbbi évek legemlékezetesebb kaszkadőri munkáját hozták össze az új Mad Max filmben, mindezt pedig az is igazolja, hogy a CGI utómunka nélkül is fenomenális látványt nyújtanak ezek a jelenetek.
Az Egyesült Államokbeli Louisianában több tízezer házat öntött el az árvíz, így sokaknak most nagyobb problémájuk is van annál, hogy tudnak-e tartani egy beígért megjelenési dátumot.
Még júniusban kaszálták a a P.T. és a Silent Hill szellemi örökösét, de ezúttal újra van miért örülnie a rajongóknak.
Zoe Kravitz is beugrik Harry Potter varázslatos világába, hogy egy kisebb szerepben feltűnjön Newt Scamander mellett.
A Road to Battlefield 1 kampány a végéhez közeledik, de volt még egy Battlefield 4 DLC, amit nem zsebelhettünk be ingyen.
Folytatódik a Road to Battlefield 1 kampány, ezúttal a Battlefield Hardline egy egyébként fizetős csomagját szerezhetjük be minden platformra.
Iron Maiden: Legacy of the Beast néven jelent meg az új Iron Maiden videojáték, amiben természetesen Eddie-é a főszerep.
Az egészen őrült motoros játékokat feléleszteni próbáló Road Redemption készítői azt állítják, tanultak más Kickstarter-projektek kudarcaiból, így nem szeretnék elsietni a rajtot.
Mikor ez a cikk kikerül, valószínűleg épp a magyarok Eb-meccsét nézitek, de ha elült a nagy izgalom, tekintsetek velünk vissza a hét legfontosabb híreire.
Végre a játék kiadásáért felelős Team 17 is nyilatkozott az Allison Road kaszálása kapcsán.
A hó elején megtudtuk, hogy a P.T. alapjaira épülő Allison Road játékot teljesen törölték. Most kiderült, mi áll ennek a hátterében.
A P.T. szellemi örökösének fejlesztését egyelőre tisztázatlan okokból kellett felfüggeszteni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)