Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 252

Eltörölték a Heroes 5-öt!?

Hír | 2006.04.01 13:21

A Ubisoft egészen meghökkentő bejelentéssel rukkolt elő, alig néhány órával ezelőtt. A jelek szerint a francia székhelyű cég költségcsökkentés miatt megvált a Heroes of Might & Magic V-öt fejlesztő stúdiótól, a Nival Interactive-tól. Így ebből adódóan a híres sorozat legújabb részének munkálatait határozatlan időre felfüggesztették. A hivatalos indoklás szerint minderre azért volt szükség, mert a bétateszteken nem várt elégedetlenkedési hullám tört ki, és tömegesen jelezték problémák ezreit a tesztelésen résztvevők. Ezen felül rengeteg rajongó adott hangot azon félelmének, mely szerint az ötödik epizód nem lesz méltó utódja a 3DO játékainak. Yves Guillemot, a Ubisoft szóvivőjének elmondása szerint amennyiben tovább foglalkoznának a Heroes V-tel, úgy az jelentős anyagi károkat okozna a vállalatnak. Ezért döntöttek a projekt leállítása helyett inkább a fejlesztőstúdiótól való megválás mellett, megadva így a lehetőséget másoknak, akik látnak reményt a játék befejezését követő sikerekben. Egyelőre nem tudni, milyen sors vár a fejlesztőkre. Támogatás nélkül hamarosan be kell ugyanis zárniuk. Várhatóan a háttérben már megkezdődhettek a tárgyalások más kiadókkal, úgyhogy aggodalomra egyelőre semmi ok.

Ageia PhysiX kártyák az Asustól

Hír | 2006.03.30 13:02

Az Asus májusban kezdi Ageia PhysiX kártyáinak szállítását. A 256 megabájt memóriával rendelkező lapka elsősorban környezeti szimulációk kiszámítására lett kifejlesztve. Ez elsősorban a fizikára vonatkozik. Az Ageia a múlt héten mutatta be PhysiX technológiáját a nagyközönségnek. Több mint hatvan fejlesztő - köztük a Ubisoft, a Cryptic Studios, az NCsoft, az Epic Games és a Sega - száz új játéka támogatja majd. A PhysiX nem csak a fizikai effektek számolásának terhét veszi le a CPU-ról, hanem egyéb olyan számítási feladatokban is segítséget nyújthat, amik egy játék futtatása során előfordulnak. A végeredmény egy sokkal reálisabb virtuális játéktér, ahol a robbanások valódi port kavarnak és romokat hagynak maguk után, a ruhák lebegnek a szélben, a köd és a füst gomolyog, ahogy valami keresztül hatol rajta, stb. Ennek ellenére a két vezető grafikus chipgyártó, az nVIDIA és az ATI is azon fáradozik, hogy hasonló technológiát építhessen legújabb videokártyájába, ám ezek főként csak kétkártyás SLI/Crossfire megoldásban működnek. A kérdés már csak az, hogy a játékosok hajlandóak-e ezért egy külön kártyát beszerelni a gépükbe, illetve a játékfejlesztők ki tudják-e kellően használni a grafikuskártyákban rejlő, erre tartalékolt többletet.

War on Terror GOLD

Hír | 2006.03.29 19:51

A Digital Reality nagysikerűnek ígérkező RTS-e, a War on Terror aranylemezre került. A modernkori stratégia nevéből adódóan a terroristák elleni harcra épít. A 26 misszióból álló játék munkálatai befejeződtek, így a War on Terror bearanyozódott. Pontos megjelenési dátum nincs, azonban elviekben márciustól forgalmazzák. Továbbiak itt.

Paris Chase - Vezess franciában!

Hír | 2006.03.08 18:48

Bejelentettek egy új autóversenyzős játékot French Chase címmel, ahol a karrierlehetőségek nagyjából a szokásos módon mutatkoznak meg. Kezdetnek egy olcsó garázs, és néhány igazán gyengus csotrogány áll majd a rendelkezésünkre. A történet előrehaladtával további öt garázst kell "meghódítanunk" - mindegyiket máshogy. Összesen több mint harminc szuperverda választható, s a játék nevéből adódóan kizárólag Párizs utcáin égethetjük a gumikat. Aki már járt a francia fővárosban, több nevezetességet is felismerhet majd, de a fejlesztők igyekeztek a város nagyobb részeit teljes egészében lemodellezni.

Hotel Empire 2 & Glory of the Roman Empire

Hír | 2006.01.24 13:36

A CDV Software Entertainment játékkiadó aláírt egy megállapodást az Enlight Software fejlesztővállalattal, hogy két PC-s stratégiai játékot készítsen, elsősorban az amerikai piacra. Van egy harmadik is, ám a Seven Kingdoms: Conquestről már tudunk, sőt hamarosan meg is jelenik. A Hotel Empire 2 nevéből adódóan folytatás, és egy vérbeli menedzselős szimulátorról van szó. Ahogy elődjében, így itt is egy szálloda tulajdonosaként kell vezetnünk az intézményt, annak minden fontosabb alegységével együtt. A játék az építkezési hely kiválasztásával kezdődik , aztán jöhetnek az alkalmazottak, majd a napi döntések. Az előző rész óta sokat fejlődött a grafika, és nagyobb hangsúlyt fektetnek majd az üzleti élet helyes megjelenítésére is. A várható megjelenés 2006 vége. A Glory of the Roman Empire egyelőre munkacím. Végül is ugyanúgy birodalomépítésről van szó, mint az előző játékban, csak épp a környezet más: a jó öreg Római Birodalom. Itt értelemszerűen inkább a közgazdaság játssza a fontos szerepet, s emelett persze a politika. Aztán ha utóbbi már nem segít, akkor jöhetnek a háborúk. Az ő megjelenése már nyáron várható.

[HuN] Szövegkönyvírókat keres a Játékszinkron Stúdió

Hír | 2006.01.21 17:56

A Játékszinkron Stúdió miközben gőzerővel dolgozik a harmadik projektjén, bizony nem feledkezhet meg a továbbiakról sem. A következő projektek szövegkényveinek megírásához keresnek most embereket. Elvárás, hogy aki jelentkezik, az képes legyen hallásból is megérteni az angol szöveget a munka milyenségéből adódóan, valamint ami a legfontosabb, hogy aki jelentkezik, az bizony dobja is bele magát a dolgokba. Akik elég jó angolul tudónak gondolják magukat és van idejük és kitartásuk, azok a methos@gamehunter.hu címen jelentkezhetnek. A jelentkezést egy teszt követi majd, melyből kiderül, hogy ki lesz a jövő "szövegkönyvírója". :-)

'Reggelt...

Hír | 2006.01.20 06:46

Kellemes péntek reggelt mindenkinek. Már csak ezt a napot kell kibírni, és végre következik a hétvége. Hírek terén ma kora reggel egy animációval és egy rosszacska bejelentéssel indítunk.

Gyönyörű metálkék Porsche száguld az M7-esen. Egyszer csak balról elsuhan mellette egy zöld Trabant. A vezetője átkiabál: - Ismeri a Trabantot? A dolog bosszantja a Porsche tulajdonosát, és nagyobb sebességre kapcsol, megelőzvén a Trabantot. Két perc múlva újra elhúz mellette a Trabant: - Ismeri a Trabantot? - A pimasz! - hördül fel a porschés, és padlóig nyomja a gázt. Megelőzi a Trabantot, ám az hamarosan ismét elzúg mellette: - Ismeri a Trabantot? - Igen! - kiáltja megadóan a Porchés. - Akkor mondja meg, hogy lehet leállítani!

[KéPZ] Grand Raid Offroad

Hír | 2005.12.28 10:40

Újabb shotok érkeztek a Grand Raid Offroad című játékból. A szimulátor fejlesztése szépen halad, bár a megjelenés időpontjáról egyelőre nincs információ. Az éjszakai képen egészen magukkal ragadóak, bár tény, hogy az autóknak választott grafikai motorrész érdekes... A képekért erre tessék...

'Napot...

Hír | 2005.12.28 10:37

Kellemes szerda 'reggelt' mindenkinek :). Úgy látszik a két ünnep között a kiadók és a fejlesztők nem hajlandóak videókat és demókat kiadni, de még csak infókat sem. Egyelőre megint semmi érdekesség...

Nyár van, és a második emeletről egy férfi nyakába zuttyan egy használt kotongumi. Felháborodva néz fel. Látja, hogy csak egyetlen ablak van nyitva. Felveszi a pottyanatot, és becsenget a lakásba. Kijön egy idősebb úr. - Mondja, kérem, ki tartózkodik abban a szobában, aminek az ablaka az utcára néz és nyitva van? - kérdezi. - A lányom és a vőlegénye. - Akkor tessék, itt van az unokája.

'Napot... a kibontás!

Hír | 2005.12.17 11:11

Üdv! Mivel elég sokan kértétek, hogy legyen lehetőség visszaállítani a hírezést "régi" formátumába, ezért kicsit módosítottunk. Az aktuális napi hírek résznél (lenti képen látható) egy frappáns "Kibontás" nevezetű gomb látható - igen, kommentekben várom a jobb elnevezést :) Ez, az aktuális híreket egy kattintásra kibontja. A jövő héten leprogramozzuk azt is, hogy minden regisztrált felhasználó, saját magának beállíthatja, hogy állandóan nyitva legyen. Sajnos szükségessé vált az ilyen szintű "becsukása" az oldalnak, mert sokszor annyi hír volt, hogy már délelőtt 10 órakor eltűntek az elsők a főoldalról. Nem is beszélve arról, hogy így a főoldal betöltése is gyorsabb lett, persze itt leginkább a gyengébb nettel rendelkezők jártak jól. Várom tehát a jobb elnevezést a gombra, hirtelen nem nagyon jutott más az eszünkbe :)

Stubbs The Zombie jövő héten!

Hír | 2005.11.19 13:05

Újabb játék döntött úgy, hogy jobb lesz mielőbb megjelenni, mintsem állandóan tologatni a dátumokat. Valljuk be őszintén, ezt a féle fejlesztői magatartást szeretjük :). Itt van/lesz nekünk tehát a Stubbs The Zombie, melyben egy ambíciózus zombit alakítunk, aki egy város fölött fogja átvenni az uralmat. TPS nézet, feketehumor, izgalmas harcok, szuper sztori jellemzi majd a játékot. Feltételezem, hogy a jövő heti dátum amcsi megjelenés, majd meglátjuk, sajnos ezt még nem tudjuk!

Miért is késik az Oblivion?

Hír | 2005.11.06 12:00

Pete Hines, a Bethesda Softworks szóvivője némi magyarázatot adott az Elder Scrolls IV: Oblivion idén decemberről jövő év első negyedévére csúsztatott megjelenéséről. Már gyakorlatilag csak az optimalizálás, a tesztelés és a kiegyensúlyozás folyamata zajlik. Ám elnézve a Morrowind akkori gépigényét, és az Oblivion látványvilágát, az optimalizálásra azt hiszem, igazán szükségük is van. Pontosan ezért nem hajlandóak még mindig előzetes rendszerkövetelményekről beszélni, mert azt utólag módosítani elég gáz, és csak a rajongók összezavarodását okozná. Igyekeznek a továbbiakban is időben értesíteni minket mindenről, ami a fejlesztés menetét illeti, csak ezt sokszor nehezíti a marketing és PR munka.

Age of Empires 4 és 5???

Hír | 2005.10.21 08:09

Egy igen érdekes linket küldött az éjjel jd mester. Egy lelkes Age of Empires III rajongó éppenhogy megkaparintotta a játék gyüjtőknek szánt változatát, lapozgatta a mellékelt füzetecskét, mely a lent látható meglepő ábrát tartalmazta. Készülne a negyedik és mindjárt az ötödik Age is? Valóban nehéz lenne ezt megmondani, de az Ensemble egyelőre nem nyilatkozott tagadóan. Hát reménykedjünk!

'Reggelt...

Hír | 2005.10.17 06:44

Üdvözlet mindenkinek. Úgy néz ki végetért a jó idő, ideje elővenni a vastagabb kabátokat. Egyelőre a hírek is nehezen indulnak, akárcsak a napfelkelte...

Két rendőr beszélget: - Mondd, neked honnan telik ilyen csodálatos házra és autóra? - kérdezi az egyik. - Tudod, én lottózom, és közben egy lóherét morzsolgatok a kezemben. Így állandóan nyerek. A másik elhatározza, hogy kipróbálja a módszert. Mikor legközelebb találkoznak, az egyiknek fel van kötve a keze. - Veled meg mi történt? - kérdezi a társa. - Kipróbáltam, amit mondtál. Lottóztam és közben egy lóherét szorongattam a kezemben, és képzeld, az a hülye állat belém rúgott!

[MOVIE] CoD 2

Hír | 2005.09.30 22:27

Mindenki kedvenc Infinity Ward-ja jópár képet és egy trailert is hozzánk vágott a Call of Duty 2-höz kapcsolódóan. A játék legnagyobb előnye nem az eredeti témaválasztás lesz - nekem már kezd nagyon elegem lenni a világháborús FPS-ekből (remélem a csapat következő munkája nem a Call of Napalm című vietnémi háborús lövölde lesz...). No nem szeretnék kukacoskodni, a CoD2-re nem igazán lehet panaszkodni - ezt már leszűrhettétek a hétvégén megjelent demóból. Nem húzom hát tovább a szót, ide kattintva megcsodálhatjátok a képeket, és egy linket is találtok a videóhoz.

Spend the Night - Felnőtteknek!

Hír | 2005.09.20 09:13

Nemrég tudattuk, hogy néhány, a Disney Buena Vista Games részlegéből kivált emberke megalapította a Republik Games játékfejlesztő stúdiót és már akkor közölték velünk, hogy kizárólag felnőtteknek szóló játékokat hajlandóak fejleszteni. Most érett meg az idő első játékuk hivatalos bejelentésére. A Spend the Night címet viselő alkotás a hölgyeket célozza meg és igen komoly szexuális tartalommal rendelkezik és lényegében egy multiplayeres randizós játékról van szó. Glennis McClellan korábban is lányoknak szóló játékokat készített, de azért ez egy kicsit más kategória és nagyon boldog, hogy most komolyabb témákat lovagolhat meg. Sajnos azonban készülő játékukról többet egyelőre nem hoztak nyilvánosságra.

UFO: Aftershock Októberben!

Hír | 2005.09.05 18:23

Végre valahára voltak olyan rendesek a készítők és hajlandóak voltak az UFO: Aftershock neve után egy pontos megjelenési dátumot biggyeszteni, ami nem más mint Október 7. Az UFO sorozat történelme egész régre nyúlik vissza, így szerintem nem kell bemutatni nektek a játékot. Ha mégsem tudnátok, hogy mit várjatok a programtól, akkor nézzétek meg az Aftershock honlapunkon is fellelhető videóját vagy olvassátok el az Augusztusi GS-ben található kis szösszenetet!

Curse of Souls - titokzatos szitakötő

Hír | 2005.08.31 08:18

A cég számára örvendetes mód az Earth 2160 kiadásának jogai a Topware nevű egyesülethez kerültek. Ezzel egyidőben a Topware jövőbeli terveiről nyilatkozott, melyben megemlítették az Earth 2160 leendő, speciális változatának kiadását, valamint, hogy több budget kategóriába sorolható játékot kívánnak piacra dobni. Ezt követően pedig jön a nagy durranás, a Curse of Souls, amiről az ég világon semmit nem voltak hajlandóak elmondani, így maradjunk annyiban; hogy várjuk a nagyágyú első prezentációját. A történektről bővebben ezen a linken.

[MOVIE] GUN

Hír | 2005.08.15 22:19

A Neversoft kiadta a GUN legújabb animációját. A játék valamikor ősszel fog érkezni, de sajnos ennél több újdonságot nem voltak hajlandóak elárulni. Az ősz, mint olyan, pedig eléggé tág fogalom...

Namco Museum 50th Anniversary OST

Hír | 2005.07.29 14:16

Ki ne ismerné a Namco-t?! A hír láttán felidéződtek bennem az emlékek, amikor anno a BVSC uszodájában egy-egy edzés után izgalommal fogtam a kezemben a 20 forintost, hogy nekiláthassak a Namco egy újabb arcade játékának az ottani játékgépen. Akiknek hasonló emlékekik vannak, azok számára nyújthat majd nosztalgiát a Namco most megjelenő 14 régi arcade játékot rejtő csomagja, amely a két vezető konzol mellett PC-re is megvásárolható lesz majd. A játékokon természetesen semmit sem változtattak a készítők csak a jó kis SEGA korszakot idéző csipogásokat cserélték le valódi zenékre. A zenék a játékok korához igazodóan a 70-es és 80-as évek slágerei közül kerültek ki. Lesz itt "Come On Eileen" a Dexy's Midnight Runners-től, "She Drives Me Crazy" a Fine Young Cannibals-tól és "Working for the Weekend" a Loverboy-tól, akiknek ez mond valamit. A válogatás egyébiránt ez év augusztusában kerül majd a boltok polcaira.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)