Egy halom játékot jelentett be a Nintendo az E3 előtt
A Nintendo idén is szembemegy a konvenciókkal és egy rakás játékot már az E3 előtt lelepleznek. Dr. Mario újra rendel, Sonic pedig az olimpián próbál szerencsét
A Nintendo idén is szembemegy a konvenciókkal és egy rakás játékot már az E3 előtt lelepleznek. Dr. Mario újra rendel, Sonic pedig az olimpián próbál szerencsét
A Square Enix komolyan veszi, hogy megint az élvonalbeli kiadók közé küzdje fel magát, így nem csupán az E3-as sajtókonferenciájukon jelentenek majd be új játékokat, hanem egy másik eseményre is egy titkos projektről ígérnek infókat.
Megtudtuk, hogy milyen játékokkal készül a Focus Home Interactive az E3 2015-re, ahol a Life is Strange fejlesztőinek legújabb alkotása is bemutatkozhat
Amiről a múlt héten még csak rébuszokban beszéltek, az ma valósággá vált. Lara Croft bizony ott lesz az E3-on, ezt hirdeti a legújabb trailer is.
A PlayStation 4 elképesztő ütemben fogy, úgyhogy a Sonynak most össze kell szednie magát, hogy kiszolgálja a hatalmasra nőtt játékosbázisát. Jön az E3 2015 és vele együtt rengeteg meglepetés.
Az internetezők az utolsó kódsorig feltúrták az Advent teaser oldalt, és egyértelmű bizonyítékot találtak arra, hogy a 2K Games egy új XCOM játékot fog bejelenteni hamarosan.
Azok, akik várnák már a Titanfall második részét, most hoppon maradnak. A Respawn még hallgat.
Ezúttal se Daev, se a haja nem tudott jelen lenni a műsorban, így szeretve tisztelt HP urunk jött megmenteni bennünket a tudatlanság bűnétől vala.
A Spidersnek nem sikerült a nagy áttörés a Bound By Flame-mel, ezért most egy új poszt-apokaliptikus, cyberpunk stílusú szerepjátékkal próbálkozik, amely az E3 2015-ön mutatkozik be teljes valójában.
A 2K Games az E3 2015-ön szeretné leleplezni legújabb játékát, de lehetséges, hogy egy felhasználó felfedezéséből már most kiderült, hogy mi lesz az Advent valójában.
Egy világ, ahol nincs éhezés, fájdalom, betegség és háború. Egy ilyen jövőt ígér az ADVENT nevű szervezet, de már most tudjuk, hogy mindez hazugság.
Az Electronic Arts számára is 2015 az új esélyek éve; új Need for Speed, Star Wars Battlefront reboot, Mass Effect folytatás és egy új Mirror's Edge is jön sok más érdekesség mellett. Lássuk, mivel készül a kiadó az E3-ra.
Egy kiszivárgott kérdőív alapján úgy tűnik, a Warner Bros. az E3-on bejelenti a Batman: Arkham játékok újrakevert változatát. Nem mindegyikét, persze.
A megszokott E3-as konferenciák mellett idén a PC is saját műsort kap a Los Angeles-i expón, amelyre további vendégeket jelentettek be a szervezők.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is rendkívül erős E3-ra lesz szüksége a Microsoftnak, hogy minél több játékost csábítson az Xbox One-ra. Összegyűjtöttük, milyen felhozatalra számíthatunk a redmondiaktól.
Valamit annyira fontosnak tart az Oculus VR, hogy nem akarnak várni vele az E3-ig, még előtte megmutatják a sajtónak.
Közeledik az idei E3, itt az idő a szokásos éves Shenmue pletykára. Kéretik óvatosan kezelni, csalódás lehet a vége.
A Borderlands alkotóinak kooperatív, sztoriorientált lövöldéje tavaly ősz óta nem sokat hallatott magáról, de az E3-on biztosan többet is megtudunk majd róla.
Notch júniusban Los Angelesbe látogat. Júniusban lesz a legnagyobb gamer expo, szintén Los Angelesben. Nem kell mesterdetektívnek lennünk, hogy összekössük a két dolgot.
A Bethesda az E3 2015-ön mutatja majd be a DOOM 4-et, de most megnézhetjük, hogy milyen volt a játék mielőtt 2013-ban újrakezdték a fejlesztést.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)