E3 2018 - belevaló volt a Devil May Cry 5 bemutatkozása
Több, mint 10 év várakozás után végre valódi folytatást kap a Devil May Cry 4, az első trailer pedig minden várakozásunkat felülmúlja.
Több, mint 10 év várakozás után végre valódi folytatást kap a Devil May Cry 4, az első trailer pedig minden várakozásunkat felülmúlja.
A Battlefield V: War Story több kisebb kalandban meséli el azt, amit korábban kampánynak hívtunk, most pedig ezt a játékmódot mutatta meg nekünk bővebben is a DICE.
Habár a történetet még továbbra sem nagyon értjük, még mindig gyönyörű a Kingdom Hearts III.
Lara Croft kalandjai sötétebbek, mint valaha.
Nem múlhatott el a Microsoft konferenciája Metro-előzetes nélkül. Végre a megjelenési dátum is kiderült.
Mostantól a Hellblade: Senua's Sacrifice készítői is a Microsoft égisze alatt dolgoznak.
Akció közben figyelhettük meg a Tom Clancy's The Division 2 mindenre elszánt ügynökeit a Microsoft E3-as konferenciáján.
A Rare kalózos MMO-ja még nyáron, illetve ősszel is rengeteg új tartalommal fog bővülni.
Számítottunk rá, hogy a Microsoft a népszerű Forza Horizon széria következő részével is erősíteni fogja E3-as felhozatalát és így is lett: a Forza Horizon 4 előzetese pedig pofásan fest.
A The Awesome Adventures of Captain Spirit történetében egy kisfiú érzelmekkel teli kalandjait éljük át, már a trailer után is csaknem a könnyeinkkel küszködünk. Ráadásul a játék teljesen ingyenesen érkezik!
A Fallout 4 pedig a Xbox Game Pass felhozatalát erősíti, az új Fallout 76 trailert pedig csak imádni tudjuk.
A From Software-t ismerve a Sekiro: Shadows Die Twice is hihetetlenül meg fog minket kínozni.
Rövid, de annál szebb előzetesen láthatjuk az elmúlt évek egyik legjobb platformerét.
Nagyon vártuk már a következő Halo címet, a trailer alapján pedig nem fogunk benne csalódni.
Mielőtt még bővebben is belenézhettünk volna a Battlefield V kampányába, az Electronic Arts megajándékozott minket egy rakás látványos fotóval.
Jó eséllyel hamarosan mozgás közben is láthatjuk majd a 4A Games játékát, de pár remek képet már most is tudunk mutatni.
A Microsoft nagy show-val készül az idei E3-ra, számos új exkluzív bejelentésére számíthatunk.
A NieR: Automata végre a Microsoft konzolján is tiszteletét teszi, már nem is kell sokat várnunk rá. Persze megint idő előtt szivárgott ki a hír.
A BioWare egy új műfajban próbálja ki magát, viszont rengeteg ismerős ötlettel találkozhatunk majd. Megfér majd egymás mellett a két nagyon eltérő dizájnfilozófia? Íme minden, amit az Anthemről tudni lehet.
Nem volt olyan egyszerű eljutni L.A.-be, mint azt hőseink szerették volna.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)