10 Oscar-győzelem, aminek szintén örültünk volna 2020-ban
Elmerengtünk azon, hogy a remek díjazottak mellett kik érdemelhettek volna még aranyszobrokat a 2020-as Oscar-gálán.
Elmerengtünk azon, hogy a remek díjazottak mellett kik érdemelhettek volna még aranyszobrokat a 2020-as Oscar-gálán.
EndreMan és Paca meglepetten tapasztalták, hogy a Sonic film egész jó lett.
Ezen a héten a Commandos 2: HD Remastert fogja kipróbálni Kaci az aktuális GameStar livestreamben. Lássuk, mire képes ez a retro csoda 2020-ban.
Összeszedtük, milyen műfajokban lenne érdemes kirándulást tennie a CD Projekt Red csapatának, illetve mely karakterekre fókuszálhatnának a következő The Witcher játékok
Kaci és csapata ismét megpróbálnak szembenézni a kooperatív kihívással.
Kaci és Gábor beültek a Ragadozó madarakra, de nem szárnyaltak az örömtől, miután kijöttek.
Kaci nekiesett a Warcraft III felújított verziójának, a Reforged kapcsán pedig sajnos egyáltalán nem számolhat be vidám fejleményekről.
Harley Quinn nyilván nem ismeretlen, de kik azok, akik mellette állnak majd a héten debütáló filmben? Ezt járjuk körbe új videónkban.
Videóból ismerhetitek meg a szerény február legfontosabb játékait.
Ahogy tavaly a World of Warcraft Classicra, úgy idén a Warcraft III felújított változatára pörögtünk rá nagyon. Neki is esünk ma déltől!
Számos hibája ellenére az animesorozat rajongói garantáltan imádni fogják a Dragon Ball Z: Kakarotot.
Összeszedtük a nagy Warcraft kánon valamennyi fontos eseményét, amelyek a harmadik epizód történéseihez vezettek.
Kaci Daev és Sirius társaságában veti bele magát az utóbbi évek egyik legizgalmasabb kooperatív játékába.
Természetesen edzésekhez is remekül passzol a gamer doboz tartalma, de akár két e-sport meccs között is kiválóan alkalmas lehet az energiapótlásra.
Közben pedig hallgathatjátok, ahogy arról beszélgetünk, milyen is lesz az id Software játéka.
Összeszedtük, milyen DC Comics mozifilmekre számíthatunk az elkövetkező években. Idén jön a Birds of Prey, a Wonder Woman 1984, jövőre a The Batman, a második Suicide Squad, valamint a Black Adam film érkezik, de a későbbiekre vonatkozó tervek is kezdenek körvonalazódni.
A Dragon Ball Z: Kakarot egyszerre akció-rpg és verekedős játék. Mindenkit is szétverünk benne ma.
Friss kedvcsinálót kapott a Doom Eternal, még mindig remekül fest a játék.
Nem véletlenül kapta az új előzetes a Nemesis Trailer címet.
A friss, magyar feliratos kedvcsináló videóban végre Taskmaster is megvillantja pajzsát.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)