Overwatch - az amerikai és a kanadai csapat is továbbjutott a világkupán
Az Egyesült Államok csapata 3:1-re lealázta Kanadát, de ettől még mindketten bejutottak a főeseményre.
Az Egyesült Államok csapata 3:1-re lealázta Kanadát, de ettől még mindketten bejutottak a főeseményre.
A Bevezetés az e-sportba nevű tárgy 3 kreditet ér, az aktuális félévtől lehet rá jelentkezni.
Már elindult a nevezés az MNEB első szezonjára, mi pedig a hivatalos sajtótájékoztató után összegyűjtöttünk minden fontos tudnivalót a bajnoksággal kapcsolatban.
Véget ért a liga első szezonja, kezdődnek az átrendezések. Ennek sok Shanghai Dragons rajongó nem örül.
Emellett dolgozik azon, hogy aki adakozna, könnyen megtehesse.
A Dota 2 bajnokságot 2012 óta tartották az Egyesült Államokban, de jövőre ez megváltozik.
Felröppentek pletykák, miszerint a stúdió kicsit költséghatékonyabb megoldások felé nyúl.
A videojátékipar kiemelt hazai szereplőinek összefogásával létrejött szövetség céljai között szerepel egy bajnokság elindítása is.
Az Esports Charts infografikájának köszönhetően megvannak a pontos nézői adatok az idei Dota 2 világbajnokságról.
A három halálos áldozattal járó lövöldözést követően egyelőre nem lesz több selejtező.
Elképesztő meccsek után emelhette magasba a győzteseknek járó Aegist a bajnok csapat.
Te vagy a leggyorsabb építő, és a fejeseket is úgy osztod, mint senki más? Hamarosan bizonyíthatsz.
A The International 2018-on győzetett le a mesterséges intelligencia által irányított csapat.
Erre még a legnagyobb rajongók sem számíthattak.
A Forza Motorsport 7-et használó hivatalos e-sport verseny 100 ezer dolláros nyereményalappal kecsegtet.
Nem túl meglepő, hogy a Dota 2 közösség újabb rekordot termel, a The International 2018 is nagyot megy.
A mobiljáték szeretne komolyan betörni az e-sport piacra.
A világ nyolc legjobb csapata a hétvégén küzd meg egymással, de akkor is érdemes lesz figyelni, ha csak az Operation Grim Sky újdonságai érdekelnek titeket.
Hamarosan kezdődik az év legnagyobb összdíjazású e-sport bajnoksága, mi pedig összeszedtünk minden fontos infót a versennyel kapcsolatban.
A Blizzard egy kicsit visszavett az All-Star kinézetek áraiból, bár még így is ki kell nyitni a tárcánkat értük.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)