Hirdetés

Felhagy a játékfejlesztéssel a Kingdom Come: Deliverance atyja, hogy valami egészen mást csinálhasson a franchise-zal

|

Daniel Vávra célja filmvászonra vagy képernyőre vinni a Warhorse középkori szerepjátékát.

Hirdetés

Nem tudni, hogy kapunk-e valaha Kingdom Come: Deliverance 3-at, de az már biztosnak látszik, hogy nem a stúdió társalapítója és eddigi kreatív vezetője, Daniel Vávra irányítása alatt fog megvalósulni. Ő ugyanis a cseh CzechCrunch beszámolója alapján lemondott. A stúdió vezérigazgatója, Martin Frývaldský úgy nyilatkozott, hogy Vávra új feladatkört vállalt, és egy élőszereplős Kingdom Come-produkció létrehozásán dolgozik, kivéve a részét a forgatókönyvírásból is.

A Warhorse már jó ideje fontolgatja, hogy a márkát a videójátékok territóriumán túlra is kiterjeszti, és bár a KCD neve eddig is feltűnt koncerteken, képregényekben és turisztikai együttműködésekben, a mozgóképes feldolgozás az ambíció egészen új szintjét jelenti. A stúdióvezetés szerint nem egyszerűen a játék történetének kivágott jeleneteit vinnék vászonra, hanem egy lényegesen nagyobb szabású projektet képzelnek el.

Hirdetés

A cél egy olyan adaptáció, amely hű marad az eredeti vízióhoz, ezért a Warhorse nem elégszik meg a jogok értékesítésével, hanem aktívan részt venne a megvalósításban is. A tárgyalások már zajlanak, létezik egy forgatókönyv-vázlat, ám egyelőre nem dőlt el, hogy mozifilm vagy televíziós sorozat formájában ölthet testet a történet. Én magam az utóbbinak örülnék inkább, de azt is megértem, aki szerint jobb helye lenne moziban.

Frývaldský megerősítette, hogy Vávra a jövőben nem vesz részt vezetőként új videójáték-projektekben, mivel minden figyelmét leköti az adaptáció. Ez komoly változás a stúdió életében, hiszen Vávra kulcsszerepet játszott mind a 2018-as Kingdom Come: Deliverance, mind a folytatás sikerében.

Mivel az első játék 10 millió példányban fogyott, a második pedig az első évében elérte ennek a felét, a Warhorse joggal reméli, hogy a képernyős változat is hasonlóan széles közönséget szólít majd meg, nemcsak Európában, hanem világszerte. A filmes tervek már a járvány előtti időszakban szóba kerültek, a koronavírus azonban parkolópályára tette az elképzeléseket. Most azonban új lendülettel tért vissza a stúdió a projekthez. Ráadásul, nem is kellene nagyon messzire menniük, hogy megtalálják a két főszereplőt, Henryt és Hanst játszó színészeket, ugyanis a karaktereket szinkronizáló Tom McKay és Luke Dale párosánál jobbat elképzelni sem tudnak a rajongók.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)