Hirdetés

Tom Holland és Mark Wahlberg egymás vérét szívják a legújabb Uncharted videóban

|

Poénokkal társított túrára invitálnak a film kulisszái mögé.

Hirdetés

Több mint egy évtizedes út vezetett odáig, hogy a Sony Pictures kiadja az Uncharted filmváltozatának első trailerét, de nemrég csodával határos módon erre is sor került (sőt, azóta már a szinkronos előzetest is láthattuk).

A kedvcsináló felemás érzéseket váltott ki a rajongókból, hiszen bár az Uncharted 3 által ihletett repülős jelenetek kellemes emlékeket ébresztettek, a fiatal Nathan Drake-et alakító Tom Hollandet sokan hibás választásnak tartják a szerepre. 

Hirdetés

A producereknek komoly erőfeszítésébe telt, mire sikerült összehozni a stábot, és maga a forgatás is rendkívül kalandos volt, már csak emiatt is érdemes belenézni az alábbi videóba, amelyben a film két főszereplője, Tom Holland és Mark Wahlberg mutatják meg, hogyan rögzítették a jeleneteket és természetesen mesélnek kicsit a munkálatokkal kapcsolatos élményeikről is. 

Az Uncharted filmre már nem kell sokat várnunk, 2022. február 10-én jön a hazai mozikba, addig remélhetőleg többet is láthatunk majd a kész változatból. 

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)