Hirdetés

A kétezres évek férfiúinak legalább egy jó oka lesz megnézni a második Minecraft filmet

|

Bár Peter jobban járt volna Ursulával, ebben azért mindenki egyetért.

Hirdetés

A Deadline közlése szerint Kirsten Dunst csatlakozott a készülő új Minecraft-film szereplőgárdájához, miután korábban tréfásan megjegyezte, szívesen szerepelne benne - részben gyermekei rajongása, részben pedig a biztos bevétel miatt. Dunst sokaknak a Tobey Maguire-féle Pókember filmek Mary Jane Watsonjaként lehet elsősorban ismerős, így valószínűleg többünk nevében beszélek, amikor azt mondom, eggyel több indok szól a folytatás mellett (vagy legalábbis ez az egy). A bemutatót 2027. július 23-ra tűzték ki.

Az első rész hatalmas kasszasiker lett, a Jack Black és Jason Momoa főszereplésével készült alkotás 163 millió dolláros nyitóhétvégével indított Észak-Amerikában, és világszinten közel egymilliárd dolláros bevételt ért el. A folytatásban visszatér többek között Danielle Brooks, Matt Berry és Jennifer Coolidge is. A rendező ismét Jared Hess lesz, aki Chris Galletta közreműködésével írja a forgatókönyvet.

Hirdetés

Kirsten Dunst a Pókemberen túl is sikeresen egyensúlyozott a művészfilmek és a közönségfilmek között a pályafutása során. Dolgozott egyebek között Sofia Coppola alkotásaiban,  2021-ben pedig a A kutya karmai közt című filmben nyújtott alakításáért Oscar-jelölést kapott.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)