A The Last of Us tavaly debütált sorozatos feldolgozása ugyan erősen megosztotta az alapanyag hardcore rajongóit, a Sony és az HBO számára azonban egyértelmű sikert hozott, hiszen nemcsak az értékelései voltak jók, hanem a nézettségére sem lehetett panasz, a záróepizód például csak az Egyesült Államokban 8,2 millió embert szögezett a képernyő elé.
Ilyen előzményekkel egy pillanatig sem lehetett kérdés a második évad elkészülte, melynek kapcsán legutóbb arról hallhattunk, hogy valamikor 2024 elején kezdődhet el a forgatás. Most kiderült a hivatalos dátum, ami igazolja ezt a korábbi jelentést.
Az Insider Gaming ugyanis arról ír, hogy a filmes és televíziós ipar képviselőit összefogó FITA adatai szerint a The Last of Us forgatásán 2024. január 7-én csattan majd először a csapó, vagyis közel egy évvel az első évad premierje után. A nyitószezont anno csaknem egy teljes éven át forgatták, ám abba még rendesen belezavart a pandémia is, így a folytatás már hamarabb dobozba kerülhet.
Ennek fényében egy nagy adag optimizmussal joggal feltételezhetjük, hogy a The Last of Us második évada akár már 2024 végén is befuthat, de egy 2025 eleji premier tűnik a legvalószínűbb menetrendnek. Az újabb szezon ráadásul nagy valószínűséggel nem is fog elérni a történet végére, mivel az alapanyagul szóló játék író-rendezője, Neil Druckmann egy korábbi nyilatkozata azt sugallta, hogy két évadra bontják sztorit.