Hirdetés

Alicia Vikander nem lesz többé Lara Croft

|

Az MGM elvesztette a Tomb Raider filmjogokat, így a színésznő szolgálataira sem tartanak már igényt.

Hirdetés

Ha levesszük a valóságot rózsaszínben láttató szemüveget, és elfogultságtól mentesen szemléljük a 2018-as Tomb Raider filmet, akkor bizony el kell ismernünk, hogy a legutóbbi játéktrilógia első felvonásából is merítő alkotás fényévnyi távolságra van a filmművészet csúcsától. Természetesen ízlés dolga, de jómagam az Angelina Jolie-val forgatott, amúgy szintén nem túl acélos 2001-es Lara Croft: Tomb Raidert, valamint a 2003-as Lara Croft: Tomb Raider - Az élet bölcsőjét is többre tartottam.

Érdekes egyébként, hogy az első és a harmadik film összegszerűen (az inflációt figyelmen kívül hagyva) ugyanannyit, 274,7 millió dollárt kasszírozott a mozipénztáraknál, jócskán felülmúlva a közbülső szerény 160,1 millióját. Mindazonáltal a 2018-as reboot egy hajszállal elmaradt attól, hogy nullszaldós legyen, ezért talán nem is oly meg lepő, hogy az MGM nem törte magát a folytatás miatt.

Hirdetés

A The Wrap szállította a hírt, hogy a nemrégiben az Amazon által felvásárolt MGM elvesztette a Tomb Raider jogokat. A szerződés szerint 2022 májusáig kellett volna formálisan is elköteleznie magát egy újabb Tomb Raider film mellett, hogy ne így történjen. Bár Alicia Vikander többször is megerősítette, hogy örömmel bújna ismét Lara Croft bőrébe, legutóbb épp tavaly nyáron, valamint forgatókönyvírót és rendezőt is talált a produkció Misha Green személyében, a stúdió mégsem adott zöld utat.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Mindennek következtében most több hollywoodi stúdió is beszállt a licitbe annak a reményében, hogy magához kötheti a franchise megfilmesítési jogait. A The Wrap úgy tudja, hogy bárki is nyer, csakis teljes reboot jöhet szóba, azaz Vikander számára mindössze egyetlen állomásig tartott a kaland.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)