Hirdetés

A The Last of Us Part II történetét több évadban akarják majd elmesélni?

|

Az már biztos, hogy a The Last of Us második részét is adaptálja majd az HBO, viszont Craig Mazin szerint bőven több alapanyag van a folytatás sztorijában, mint egy évad.

Hirdetés

Több év várakozás után végre megérkezett a The Last Of Us tévés adaptációja, ami szerencsére pont annyira remekül sikerült, mint ahogyan azt titkon reméltük. Az első epizódok fogadtatását követően nem volt kétségünk afelől, hogy az HBO megerősíti a folytatást, viszont most az is kiderült, hogy talán több évad is készülhet majd a második rész története alapján.

Craig Mazint nemrég a sorozat premierjén kérdezte meg az IGN.com arról, hogy milyennek is képzeli el a sorozat folytatását, ahol elárulta, hogy már elkezdtek gondolkozni ezen a kérdésen, ugyanakkor valószínűleg máshogy kell majd megközelíteniük, mivel egy jóval összetettebb történetet mesél, mint az első rész.

Hirdetés

Mazin így nyilatkozott a kérdésben:

"Ez egy elég nagy falat, bonyolult lesz szétszedni. Sokkal hosszabb és sokkal összetettebb történet. Egy gyönyörű történet. Az biztos, hogy több, mint egy évadra elég, amit kínál."

Érthető, hiszen ha visszaemlékszünk, a The Last Of Us Part II igazából két történetét mesél, amelyek párhuzamosan játszódnak és ha csak kilóra nézzük, akkor sokkal hosszabb az első résznél, még a Left Behind DLC-vel együtt is, és ha Mazin a szerafiták vonalát is komolyabban akarja venni, akkor nem alaptalan az elgondolás. 

Addig csak reménykedünk, hogy azért készült már a The Last of Us Part III, mert már nem csak a játékosok, hanem a sorozat rajongói is követelni fogják idővel a folytatást.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

The Last of Us Part II
Nem nagyon lesz hasonló egyhamar. Az aktuális konzolgeneráció (talán) legnagyszerűbb játéka.
Ami tetszett
  • gyönyörű grafika
  • életszerű, organikusan felépített pályák
  • elképesztő részletgazdagság
  • zene, anyám, a ZENE
  • első osztályú színészi alakítások
  • gyönyörűen felépített történet
Ami nem tetszett
  • "miért törik el a tűzoltófejsze, mikor a zombi teste az pépes?"
  • "szerintem kétszer is láttam ugyanazt a bajuszos katonát"
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)