Hirdetés

A rendőrség bombariadónak hitte a tegnapi Nintendo Directet

|

Egy vicceskedő e-mail elég volt ahhoz, hogy a kaliforniai rendőrség fegyveres erőkkel és kutyákkal jelenjen meg egy egyetemen.

Hirdetés

A mai napot a fullertoni Kaliforniai Állami Egyetem hallgatói rendőri felügyelet mellett fogják eltölteni, köszönhetően egy e-mailnek, aminek feladója nagyon lelkes volt a tegnap esti Nintendo Direct miatt. A kérdéses levelet az illető az egyik oktatónak küldte el, és azt állította benne, hogy egy nagyon fontos, az életben csak egyszer előforduló esemény közeleg, ezért jobban teszi, ha lemondja előadását "az emberiség érdekében".

A címzett komolyan vette a dolgot, jelentette az általa érzékelni vélt fenyegetést, néhány órával később pedig már a rendőrség állomásozott az iskolában.

Hirdetés

Mondhatnánk, hogy túlreagálta a levelet, ám mivel Amerikáról beszélünk, ahol gyakoriak az iskolai tragédiák, ez egy érthető lépés volt. A simlis hallgató bocsánatot kért, és bevallotta, hogy csak a Nintendo Directről volt szó.

Az ügyet követő napra a rendőrség otthagyott egy kisebb egységet, szavatolva a hallgatók biztonságát, jelentsen ez bármit is az események fényében. Mindenesetre a tegnapi Nintendo Direct tényleg izgalmas volt, de azért nem ennyire.

Cikkünk nyitóképe illusztráció.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)