Hirdetés

A God of War Ragnarök fejlesztői pár hete még azt gondolták, nem elég jó a játékuk

|

Pánikoltak amiatt, hogy mi lesz, ha a közönség nem fogadja jól a God of War Ragnarököt.

Hirdetés

Csalódtunk már nagyot olyanokban, akikről azt gondoltuk, csak közel tökéletes munkát mernek kiadni a kezeik közül, de a Sony Santa Monica még nem játszotta el a bizalmunkat, így nem volt kétségünk afelől sem, hogy a God of War Ragnarök kivételes lesz. Bár a játékosok csak ma vethették bele magukat, a kritikusok már jó pár hete megkapták a játékot, és ahogy mindenki más, mi is hálásak vagyunk a csapatnak az elmúlt négy évben végzett kitartó, fáradságos munkájáért.

Eric Williams, a játék rendezője elmondta a GQ UK-nek, hogy három hónappal ezelőtt pánik lett úrrá a stúdión.

Hirdetés

A fejlesztők ugyanis azt gondolták, a játékuk nem elég jó, de ez már csak a végső hajrában fokozódó stressz miatt is érthető - hasonló lehetett, mint az a félelem és szorongás, amit a színpadra lépés előtt érezhetünk.

Az első részt rendező Cory Barlog lovagláshoz hasonlította a fejlesztés végső szakaszát. 

"Ha a ló úgy dönt, futni akar, elindul, és úgy érzed, nincs uralmad felette, csak kapaszkodsz."

Williams csak a hibákat látta, azt, hogy mit kell még a megjelenésig javítani, miközben a csapat már a kiégés határán volt, és ez kemény helyzet elé állított mindenkit. Végül aztán annak köszönhetően, hogy mindenki szuper tehetséges, minden jóra fordult, és nem tudjuk meg soha, milyen lett volna a "rossz" God of War: Ragnarök.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)