Nemrég fény derült rá, hogy október folyamán távozik a PlayStation Plus Extra vagy Premium tagság fejében elérhető katalógusból a LittleBigPlanet 3, a Gotham Knights és még nyolc játék. Természetesen nem maradnak utánpótlás nélkül az előfizetők, a Sony a hajnali State of Play alatt ismertette, hogy a Premium csomagnak bizalmat szavazó ügyfelek rövidesen olyan klasszikusokat tölthetnek majd le, mint az 1996-ban megjelent Blood Omen: Legacy of Kain és az 1999-ben kiadott Dino Crisis, ezen felül a prémiumosok és az extrások már holnap, azaz szeptember 26-án fejest ugorhatnak The Last of Us Part I kalandjaiba.
Míg azonban az imént említett címeket csak egy szűkebb kör élvezheti, addig a havi játékok októberi kontingensét minden előfizető egységesen behúzhatja függetlenül az általa választott konstrukciótól.
Meglepő lett volna, ha a Sony nem használja ki halloween ünnepének közeledtét arra, hogy horrorjátékkal sokkolja a PlayStation Plus közönségét, és szerencsére nem is kellett csalódnunk. Az ajándék játékok egyike nem más, mint a Dead Space 2023-as remake-je (PS5) az EA-től és a Motive Studiótól. Isaac Clarke kívül-belül megújult kalandját mindenkinek érdemes letöltenie, aki szereti a sci-fit és a borzongást vegyíteni.
Szintén a horrorvonalat erősíti a visual novelek szépen lassan klasszikussá nemesedő gyöngyszeme, a Doki Doki Literature Club Plus! (PS4, PS5), ezzel szemben viszont a WWE 2K24 (PS4, PS5) azoknak lehet jó választás, akik már a Szellemirtókat is csak a fejükre húzott paplan alól kilesve merték végignézni.
Mindhárom játékot október 1-jétől válik letölthetővé, ami egyúttal azt is jelenti, hogy már csak néhány napig, egészen pontosan szeptember 30-áig adhatjuk hozzá gyűjteményünkhöz a szeptember ajándék játékokat, azaz a Quidditch Championst, az MLB The Show 24-et és a Little Nightmares II-t.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!