A Bridge Constructor franchise egy mókás kis fizikai-puzzle széria, ahol (mindenki készítse be a legjobb meglepődött arcát) hidakat kell építenünk az egyes pályák megoldásához. A fejlesztők raktak már össze Portal inspirálta tartalmakat, de a legsikeresebb spin-offjuk a The Walking Deadre épült. A sorozat és a képregények legismertebb karaktereit kellett átterelgetnünk az adott helyszín egyik végéből a másikba, miközben zombik kergették őket.
Ez az élmény most a tiétek lehet mindössze 1 euróért a Steamen. A 90 százalékos kedvezmény persze nem csak a The Walking Deadre, de az összes többi Bridge Constructorra is érvényes. Ami viszont a posztapokaliptikus túlélést illeti, az nem áll meg a hidak tövében.
Aki hajlandó egy kicsit mélyebbre nyúlni a zsebében, és rendelkezik egy Xbox One-nal vagy Series konzollal, az most akciósan, 5190 forintért húzhatja be a The Walking Dead: The Telltale Definitive Seriest is. Ezen a ponton keveseknek kell bemutatnunk a kalandjátékot, de a Telltale klasszikusa joggal lett a stúdió egyik leghíresebb produkciója: az első évad hibátlanul adaptálja Robert Kirkman hullaszagú homokozóját, és a játéktörténelem egyik legkeserűbb történetét meséli el nekünk, amire még a mai napig is könnyezve emlékezünk vissza.
Ami az Xbox akciót illeti az még négy napig tart ki, így péntekig döntsétek el, kell-e nektek a cucc. A Bridge Constructor: The Walking Dead akciója augusztus 7-ig kitart.