Hirdetés

Már tölthető a The Legend of Zelda: Ocarina of Time PC-s portja

|

Természetesen nem hivatalos PC-s portról van szó, a Nintendónak semmi köze a projekthez.

Hirdetés

Igazán különleges időszak ez a március a PC-s Zelda rajongóknak, hiszen rövid időn belül két különböző portnak köszönhetően is kijátszhatják az Ocarina of Time epizódot. Az első a hónap közepén jelent meg Open Ocarina néven, ami ugyan még rejt néhány apróbb technikai és audio hibát, már lehetőséget ad a játékosoknak, hogy az elejétől a végéig játszák a kampányt.

Most, néhány nappal az ígért megjelenés előtt a második port is megérkezett.

A Ship of Harkinian névre keresztelt, nem hivatalos PC-s port első verziója eredetileg április elsejére volt időzítve, a fejlesztők azonban nem vártak tovább és a mai napon elérhetővé tették az első nyilvános verziót.

Hirdetés

A Ship of Harkinian támogatja többek között a modern képarányokat és a felbontásokat, a giroszkópos eszközöket és a korszerű kontrollereket, ezen túl pedig még több izgalmas funkciót rejt. Sajnos az első verziónak vannak még gyengeségei, például alacsonyan van korlátozva az fps szám, ezt azonban a jövőben orvosolják a fejlesztők.

Sok játékosnak fontos információ továbbá, hogy a Ship of Harkinian támogatja a DirectX mellett az OpenGL-t is. A renderelési módszer kiválasztásához egyszerűen elég megnyitni a shipofharkinian.ini fájlt és szerkeszteni a gfx backend sort; üresen hagyva DirectX módban indul a játék, sdl kiegészítéssel pedig az OpenGL aktiválódik.

A nem hivatalos Ocarina of Time PC-s port, a Ship of Harkinian ide kattintva ingyenesen letölthető.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)