1984-et írtunk a Tetris első változatának megjelenése idején, így majdnem 40 év kellett ahhoz, hogy idén év elején egy 13 éves játékos végigjátssza Alekszej Leonyidovics Pazsitnov legendás játékát. Kialakulásának és elterjedésének kalandos története talán még magánál a játéknál is izgalmasabb - ezt dolgozza fel egyébként az Apple gondozásában készült Tetris film is.
Rengeteg változat készült azóta a Tetrisből, s mint kiderült, az eredeti készítőknél is tervben volt egy, ha úgy tetszik, folytatás, amit be is mutattak a nemrégiben lepörgött Game Developers Conference (GDC) egyik panelbeszélgetése során.
A prototípuson még 2011-ben kezdett dolgozni Pazsitnov és Vedran Klanac, az Ocean Media fejlesztője és vezérigazgatója: Tetris Reversed név alatt futott a játék. Ebből talán annyira nem nehéz kitalálni, a koncepció lényegében az eredeti játék megfordítása volt: egy blokkokból álló falat kellett eltüntetni, nem pedig elemeket egymásra halmozni.
Az alkotók azonban elmondták, a játékuk megrekedt, ugyanis az egyik munkatársuk, Martin de Ronde megakasztotta a projektet, mielőtt a fejlesztés következő fázisába léphettek volna a munkálatok, és tekintve, hogy egyfajta mellékprojektként jött létre, végül soha nem került kiadói pályára.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!
Különösebben nem részletezék a dolgokat, Pazsitnov úgy fogalmazott:
"Befejeztük a munkát, de ebben az esetben a gyártás, a fejlesztés következő szakasz soha nem zajlott le. Valószínűleg [de Ronde-nak] gondjai voltak a Tetris céggel. Egy ponton feladta."
A Tetris Reversed természetesen megtartotta volna az eredeti játék elemeit, többek között a jól ismert blokkokat, de további izgalmas mechanikákkal egészült volna ki. Pazsitnov például elmondta, a húzós helyzetekre lett volna egy úgynevezett "Visszafordítás" gomb, ami az összes kész blokkot felcserélte volna a még hiányos társaikkal.
A fejlesztők elmondása alapján egy átlagos menet nagyjából 10 percet vett volna igénybe, míg néhány esetben a tökéletes játék, azaz a pálya teljes megtisztítása lehetetlen lett volna.
Klanac egyébként kifejezetten addiktívnak találta a játékmenetet, ugyanakkor Pazsitnov hozzátette, az eredeti Tetris - pusztán az élmény tekintetében - szórakoztatóbb volt. A Tetris Reversed sokkal jobban megtornáztatta volna az agyunkat, viszont cserébe a siker esetén nagyobb eufóriával jutalmazott volna.
Elvileg egy demót is elhoztak a GDC-re Pazsitnovék, sajnos egyelőre ez még sehol sem elérhető, viszont a beszélgetés során mutatott diák által a lenti galériában nyerhettek bepillantást a félbehagyott a játékba.