Hirdetés

Győztest hirdethetünk, véget ért a legrégebbi konzolháború

|

A Nintendo és a Sega, illetve a PlayStation és az Xbox rivalizálása előtt mások uralták a frontvonalakat.

Hirdetés

A nagyok rivalizálása, versengése mindig is a játékipar szerves részét képezte, csak épp a versenyzők váltakoztak az egyes konzolgenerációkkal. Igazi győztest nem mindig lehetett hirdetni, de most nagyon úgy fest, hogy nagyjából 45 év után az egyik párviadal véglegesen eldőlt. Az Atari ugyanis bejelentette, hogy felvásárolja az Intellivisiont, mint márkát, továbbá egyes játékokat is átvesz az Intellivision Entertainment LLC-től.

Az Atari tulajdonában lévő Digital Eclipse játékstúdió vezetője, Mike Mika mindezt úgy kommentálta, hogy a történelem leghosszabb konzolháborúja a végéhez ért.

Hirdetés

2024-ben valószínűleg nem sokat mond már az embereknek az Intellivision neve (sőt, lehet, hogy az Atarié sem). A Mattel Electronics 1979-ben dobta piacra saját játékkonzolját, az Intellivisiont, ami az akkori aduász, az Atari 2600 vetélytársa lett. A nagy rivalizálás oka az volt, hogy a Mattel komoly reklámkampány-sorozatot indított, amelyben George Plimpton író főszereplésével komolyan összehasonlította saját masináját az Atari 2600-zal, és kiemelt olyan különbségeket, mint az Intellivision erősebb grafikai képességei, vagy jobb hangzása. Az Intellivision remekül fogyott, de később sem ez a konzol, sem az Atari saját gépei nem tudtak már versenybe szállni a Nintendo és a Sony ellen. 

Külön érdekesség egyébként, hogy a mostani akvizícióval az Atari az Intellivision Amico konzolt például nem vásárolta meg - ezt eredetileg még 2020-ban akarta kiadni az Intellivision Entertainment, de a pandémia miatt végül határozatlan időre elhalasztották a startot.

Egyelőre nem tudni, hogy az Atari mit is kezd majd az Intellivision márkával, egyelőre csak egy pólósorozatot jelentettek be, de egészen bizonyos, hogy nem ennek elindítása volt a felvásárlás igazi célja.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)