Újabb fontos darabbal bővült a magyar videojátékos és számítógépes múlt mozaikja: a Vakondok-sorozat friss beszélgetésében Martin mesél arról a közegről, amelyből nemcsak barátságok, szerepek és belső rangsorok nőttek ki, hanem később olyan országos hatású projektek is, mint az 576 KByte vagy a Szegasztok. Az interjú különösen jókor érkezett, hiszen közben fut a Vakondok 6 közösségi finanszírozási kampánya is, amely épp ezt a korszakot, a magyar 8 bites számítógépezés, a klubélet és a hazai digitális kultúra alig dokumentált történeteit próbálja megőrizni.
Martin a beszélgetésben a Csokonai Művelődési Ház pénteki világát idézi fel, amelyet sokan csak Csokiként emlegettek. Ez nem egyszerű klub volt, hanem egy nagyon is szabályok, rítusok és státuszok szerint működő közösség, ahová nem lehetett csak úgy beesni. A belépés egyik kulcsa az volt, hogy valaki tudjon hozni valami újat, olyasmit, ami még nem terjedt el a többiek között.
Martin saját szerepét is inkább terjesztőként írja le, nem valamiféle klasszikus törőcsapat tagjaként. A Reds név szerinte inkább importjelölés volt, nem kemény cracker-identitás, ami jól mutatja, mennyire másként működött ez a korai közeg, mint ahogy azt ma a romantikus vagy legendásító visszaemlékezések alapján elképzelnénk. A Csoki ereje nem a pénzben volt, hanem abban, hogy mindenki tudta, ki kicsoda, ki mit hoz, kinek milyen kapcsolatai vannak, és kinek mi a helye a rendszerben.
A beszélgetés tele van olyan történetekkel, amelyek mai szemmel teljesen abszurdnak hatnak, akkor viszont a hétköznapok természetes részei voltak. Előkerül például egy Amiga-játék műszerfalára írt "fuck Csokonai" felirat, és egy olyan családi jelenet is, amelyben egy vibrátor egészen váratlan háztartási tárgyként bukkan fel. Ezek nem puszta poénok, hanem pontosan azt mutatják meg, milyen furcsa, nyers, sokszor kaotikus közegben formálódott a magyar játékos kultúra egyik korai színtere.
Martin szerint a C64-es időszakban még megvolt a misztikum. A "heti egy lemez" korszakában egyetlen újdonság is képes volt estig összetartani a klubot, mert mindenki ugyanarra figyelt, mindenki ugyanazt próbálta megszerezni, kipróbálni, lemásolni vagy továbbadni. Az Amiga idejére ez megváltozott. Amikor már ezresével kezdtek áramlani a lemezek, a bőség felhígította azt a korábbi, szűkebb, átláthatóbb világot. Az újdonság elveszítette ünnepi jellegét, a Csokonai pedig ezzel párhuzamosan lejtmenetbe került. Az interjú egyik legizgalmasabb része az 576 KByte indulásáról szól. Martin szerint a magazin gondolata a Csoki közegében fogalmazódott meg, de a tényleges megvalósításhoz már Balogh Zsolt tőkéje, szervezőkészsége és üzleti érzéke kellett. Ez azért fontos, mert az 576 KByte sokak fejében már kész, országos jelenségként él, itt viszont látszik, hogy a gyökerei nagyon is egy konkrét, helyi, személyes kapcsolatokból álló klubvilágba nyúltak vissza.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
Hasonlóan érdekes a Szegasztok felidézése is. Martin arról beszél, hogy a tévéműsor korai időszakában már önmagában az újdonságnak számított, hogy videojátékokat mutattak a képernyőn. Nem kellett folyamatosan pörögni, nem kellett mindenáron magazinos szerkezetet építeni, akár napokig is mehetett ugyanaz a játék, mert a közönség számára már maga a látvány is különleges volt. Szerinte amikor a műsor később profibb, magazinosabb formát vett fel, épp az a naiv, kezdeti hangulat veszett el belőle, amely eredetileg működtette.
A beszélgetés legnagyobb tanulsága talán az, hogy a magyar gamer kultúra hőskora nem egyszerűen gépekről és játékokról szólt. A hozzáférés társasági tér volt, a lemez státuszt jelentett, a klub pedig olyan helyet adott a fiataloknak, ahol mindenki "valaki" lehetett. Innen nőtt ki a magazinos és tévés videojátékos nyilvánosság egy része is, ezért különösen fontos, hogy ezek a visszaemlékezések ne vesszenek el. A Vakondok 6 kampánya pontosan ehhez a mentőmunkához kér most segítséget, vagyis ahhoz, hogy a magyar számítógépes múlt ne csak nosztalgia maradjon, hanem rendesen elmesélt történet váljon belőle.
