Hirdetés

Xboxon olcsóbban játszhatunk majd a Sony saját fejlesztésű játékával, mint PlayStationön

|

A San Diego Studio sorozata harmadik alkalommal látogat el a Microsoft konzoljaira, és persze a Nintendo Switchet sem hagyja ki.

Hirdetés

Nagyot fordult a világ 2021 elején, amikor is az MLB The Show 21 képében megérkezett a PlayStation Studios első játéka Xboxra. A megdöbbentő esemény hátterében az amerikai baseball liga döntése állt, amely a licencszerződésben azt a feltételt szabta a Sonynak, hogy terjessze ki a támogatott platformok körét. A Microsoft persze kihasználta a helyzetet, és rögtön betette a Game Passbe, méghozzá a premier napján.

Egy évvel később már a Nintendo Switchcsel is számoltak a San Diego Studio fejlesztői, és az eddigi sorminta alapján akár az is következhetne, hogy idén a PC-s tábort is bevonják a játékba, de sajnos nem szolgálhatunk ennyire jó hírrel. Bár már nem PlayStation-exkluzív, a továbbiakban is a konzolosok privilégiuma marad az MLB The Show.

Hirdetés

Ennek szellemében a március 28-án debütáló MLB The Show 23 PlayStation 4-en, PlayStation 5-ön, Xbox One-on, Xbox Series X|S-en és Nintendo Switchen lesz elérhető, az xboxos verziók pedig mondhatni, szokás szerint a Game Pass katalógusában kezdik meg pályafutásukat. A Sony viszont más üzletpolitikát követ, egyelőre hiábavalóan keresnénk a PlayStation Plus Extra és Premium játékai között. Ami az árazást illeti, a jelenlegi generációs kiadásokért adó nélkül 70 dollárt kérnek majd, az előző generációs, valamint a switches változatokért csak 60-at.

A cross-platform funkciókkal (multiplayer, mentések, játékban elért haladás stb.) felvértezett MLB The Show 23 borítóján a bahamai születésű Jazz Chisholm Jr., a Miami Marlins középkülsőse (center fielder) feszít majd, míg a kizárólag az Egyesült Államokban és Kanadában forgalmazott gyűjtői kiadást a legendás Derek Jeter nevével adják el.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Majdnem ugyanezt viszont beszerezhetjük a kicsivel több digitális ajándékkal kitömött és szintén 99 dollárért (+adó) vesztegetett Digital Deluxe Edition képében, igaz, nem jár hozzá sem fémdoboz sem pedig limitált példányszámban készült New Era MLB The Show 9FIFTY baseballsapka.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)