Hirdetés

Xbox One - hamarosan megint egy rakás hasznos funkcióval bővül

|

Rövidesen érkezik egy új frissítés, ami apró újításaival kicsit egyszerűbbé teszi a játékosok életét.

Hirdetés

Érthető módon a Microsoft folyamatosan igyekszik kényelmesebbé tenni az Xbox One használatát, és valószínűleg ezt a célt szolgálják a nemsokára bevezetésre kerülő újítások, amelyek ugyan nem váltják meg a világot, de mindenképp hasznosak lehetnek a játékosok számára.

Hirdetés

Az új frissítésnek köszönhetően már játék közben is elérhetjük az adott cím saját hubját, ahol megtaláljuk a többi játékos által kreált tartalmakat, így nem kell félbeszakítanunk a játékot, ha esetleg megnéznénk valamit. A másik újdonság a Do Not Disturb, azaz a "Ne zavarj" állapot, amivel egyrészt kikapcsolhatjuk az értesítéseket, másrészt jelezhetjük barátainknak, hogy nem akarunk velük játszani. Javítanak még a közösségi folyamban lévő kommentek megjelenítésén is, be lehet állítani, hogy 2, 3, 4 vagy 5 óra után kapcsoljon ki a gép (az eddigi 1 és 6 óra mellett), illetve azt, hogy mikor változzon meg a téma sötétről világosra és vissza.

A frissítést jelenleg még tesztelik, így nem tudni, hogy pontosan mikor élesedik. Az Alpha körbe tartozó Insiderek már próbálgathatják.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)