Hirdetés

A Microsoft úgy jelentette be a State of Decay 3-at, hogy a játék csak egy Word-dokumentumon létezett

|

Hat év után derült csak ki, mennyire elsietett volt az Undead Labs zombis játékának beharangozása. A CGI trailer és a tényleges játék között nem lesz sok hasonlóság.

Hirdetés

2020 nyarán a redmondiak már gőzerővel a kilencedik generációs Xbox Series konzolcsalád rajtjára készültek, és egyebek mellett olyan belsős fejlesztésekkel igyekeztek a nyári Xbox Games Showcase-en meghozni a potenciális vásárlók kedvét a Series X-hez vagy a Series S-hez, mint a Halo Infinite, a Forza Motorsport, a Fable, az Awoved, az Everwild, a Senua's Saga: Hellblade 2, valamint a State of Decay 3. Ezek zöme kisebb-nagyobb késéssel megjelent, de nem mindegyik bejelentett cím fejlesztése ért célba (még). Az Everwildot kukázták, a Fable várhatóan idén ősszel debütál, a State of Decay 3 pedig még mindig távol van a befejezéstől.

Hogy miért? Arról az Undead Labs vezetője, Phillip Holt beszélt kendőzetlen őszinteséggel, elárulva, hogy amikor hat éve levetítették a zombis játék látványos CGI előzetesét, még sehogy sem állt a projekt, és ezt érthetjük szó szerint. A Sunny Gamesnek adott interjúban Holt felidézte, úgy dolgoztak a traileren, hogy gyakorlatilag nem létezett maga a játék. Nem volt kész csapat, nem volt kidolgozott rendszer, mindössze néhány ember próbálta papíron - vagy inkább digitális jegyzetben - összerakni az alapokat. Szó szerint egy Word-dokumentumban élt az egész koncepció, ami jól mutatja, mennyire kezdeti állapotban döntöttek a bejelentés mellett.

Hirdetés

A hangulatos, ám sokakat félrevezető előzetest a Blur Studio készítette, teljes egészében előre renderelt formában. Nem tükrözött konkrét játékmenetet vagy kész elemeket, hanem inkább azt az irányt lőtte be, amelyet akkoriban izgalmasnak tartottak a fejlesztők. Azóta viszont a valós fejlesztés során több ilyen ötlet is kiesett, köztük a trailer egyik legemlékezetesebb eleme, a zombiszarvas és általában a fertőzött állatok koncepciója.

Ez nyilván sokak számára csalódás, hiszen a különleges hangulatot éppen ezek az elemek alapozták meg, de öröm az ürömben, hogy a projekt végre valódi formát öltött, és a kezdeti ötletelésből tényleges játékfejlesztés lett. Nem véletlen, hogy hosszú hallgatás után most újra megszólalt a stúdió, és már az alfa tesztre való jelentkezés lehetőségét is meghirdette, ami egyértelmű jele annak, hogy a munka előrehaladottabb szakaszba lépett.

A nagy kérdés most az, mikor láthatjuk végre ténylegesen mozgás közben is a játékot. Nem lenne meglepő, ha a Summer Game Fest 2026-os eseményén valódi játékmenet-bemutatóval jelentkezne a stúdió, hiszen ennyi idő után már nem elég egy hangulatteremtő trailer. Pláne nem olyan, amiről aztán utólag kiderül, hogy köze sincs a végleges élményhez. A magam részéről díjaznám, ha leszoknának a kiadók arról, hogy 3-5 évvel a megjelenést megelőzően vagy akár még korábban jelentik be játékaikat. Igen, rád nézek, kedves Bethesda, meg a The Elder Scrolls VI-ra.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)