Hirdetés

Undorító lett a Mortal Kombat 1 ünnepi kivégzése, de nem emiatt ad kárpótlást a Warner

|

A széria történetének egyik leggusztustalanabb húzását próbálta lenyomni a Warner a vásárlók torkán, ráadásul nem is kevés pénzért.

Hirdetés

Noha a Mortal Kombat szeptemberben elrajtolt rebootja jó kritikákat kapott, és a rajongók között is többségben voltak azok, akiknek elnyerte tetszését, nem tett jót a játék megítélésének, hogy a már megszokott Kombat Packokon túl még az ünnepi köntösbe öltöztetett kivégzésekért is pénzt kért el a kiadó. Ahogy várni lehetett, a halloween témájú töklámpásos fatality ára kiverte a biztosítékot, 10 dollár (ennyibe kerül 1200 sárkánykristály) finoman szólva is túlzás érte.

Ráadásul a Warner és a NetherRealms két további fatalityvel készül, az egyiket a hálaadás ünnepének szentelve, a másikról pedig egyelőre annyit tudni, hogy a télhez lesz köze. Lelki szemeink előtt már le is pörgött pár jelenet, amiben a karácsonyfától a rénszarvasokon át a Mikulás kis segédjéig minden szerepet kapott.

Hirdetés

A Seasonal Fatalities bundle a jövő hét folyamán válik elérhetővé egyelőre ismeretlen áron, de abból kiindulva, hogy egy kivégzésért 10 dollárt számolt fel a kiadó, logikusnak tűnik, hogy háromszor annyiért háromszor akkora összeget várjon el. Mindazonáltal nem múlt el hatás nélkül a játékosok felzúdulása, mivel a Mortal Kombat Twitter/X-fiókján megjelent bejegyzés szerint mindenki, aki már befizetett a halloween fatalityre, az ingyen megkapja a többit.

Ha kíváncsiak vagytok a hálaadásnapi kivégzésre, itt megleshetitek a thethiny néven aktív adatbányásznak köszönhetően, de készüljetek fel rá, hogy nem lesz szép látvány.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)